Sötét, mocsaras, posványos, ködös dombon tűnik elő egy magas kőből készült épület. Ahogy közelebb haladok hozzá látom, hogy ez az erődítményszerű tömb egészen az égig ér. Körülötte víz, sötétszürke színű, ami több száz méter mély. Haladok eme égig érő kőoszlop felé, majd ahogy eloszlik a ködfátyol előtűnik belőle a Torony. Igen,ez bizony a Torony. Elhatározom, hogy megközelítem hogy jobban szemügyre vehessem és megcsodálhassam. Megyek a mocsárban, alig látok a sötétben, csak a megérzéseim irányítanak és mutatják az utat. Amint nagy nehezen lépkedek egyre erősödnek és kavarognak bennem érzések,gondolatok. Néha néha bevillannak képek, látomások, de csak megyek elszántan tovább kíváncsiságtól vezérelve. A látomások egyre nyomasztóbbak és baljoslatúbbakká válnak, a félelem próbál úrrá lenni rajtam, elfog a rettegés, háborút érzek a közelemben, elfojtott érzések, árnyak támadnak rám. Úgy érzem magam, mint aki az egész nyomasztó életét, a múlt gondjainak súlyát cipeli a vállá...