"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: test. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: test. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 21., kedd

Érdekességek az emberi testről


  • Születésünkkor 300 csontunk van, de mire felnövünk, már csak 206. A különbség abból adódik, hogy bizonyos csontok összenőnek.
  • Egy egészséges ember körmének hat hónap kell ahhoz, hogy teljesen megnőjön.
  • Az ember hamarabb halna meg alváshiányban, mint az éhezésben. Éhezni akár hetekig is lehet, az alváshiány hamarabb gyilkol.
  • Az emberi DNS 94 százalékban egyezik meg a csimpánzéval és 70 százalékban a meztelen csigáéval.
  • Ha nem lenne gyomornyálkahártya, a gyomrunk felemésztené saját magát. Ez a nyálkahártya 3 naponta megújul.
  • A savasságától függően, ha a gyomorsavunk érintkezésbe kerülne a bőrünkkel, egyszerűen lyukat égetne rá.
  •  Az emberi test legnagyobb sejtje a női petesejt, körülbelül 175.000-szer nagyobb, mint egy férfi sperma.
  • Minden ezredik csecsemő foggal születik. Az emberi testben található legkeményebb anyag a fogzománc.
  • Már a 12 hetes magzat is képes bandzsítani és tudja a homlokát ráncolni.


  • Az emberi szív 100.000-et ver naponta.
  • Az ember agya a felvett oxigén egyötödét használja fel, habár a súlyunk 2%-át teszi ki.


  • Minden huszadik embernek (általában a férfiaknak) van plusz egy bordája.
  • A nyelv az egyetlen olyan izom, amelynek nincs tapadása, csak eredése, és annyira egyedi a mintája akárcsak az ujjlenyomatunké. Csak a terhesség harmadik hónapjában alakul ki a magzat ujjlenyomata.A férfiak nyelvén kevesebb az ízlelőbimbó, mint a nőkén.


  • Veséink naponta 300-szor szűrik át vérünket.
  • Egy felnőtt ember érhálózata hajszálerekkel együtt több, mint 96.000 km.
  • Bal tüdő kisebb, mit a jobb, mivel a szív így nem férne el.


  • Az életünkből mintegy 5 évet töltünk pislogással. Szerencsére a pislogással párhuzamosan mást is tudunk csinálni.
  • Egy ember élete során 22 kilogramm bőrt veszít el. Az emberi bőr súlya körülbelül 8 kg, átlagosan a testsúlyunk 16%-a. Minden hónapban lecseréljük a bőrünket – igen, jól olvastad, új “borítás” 30 naponként.
  • Azok a bizonyos idegsejtek kb. 400 km/h-s sebességgel száguldoznak az agyunkban – gyorsabban, mint egy Forma 1-es versenyautó.


  • A talpunk több izzadságmirigyet és nyomás-érzékeny idegvégződést tartalmaz, mint testünk bármely másik része.
  • Az emberi agy képes akár 1000 szót is elolvasni egy perc alatt.
  • Testünk minden percben 24 millió sejtet termel.
  • Bár nem tudjuk elképzelni, hogy nézhet ez ki, de állítólag igaz: amikor elpirulsz, a gyomorfalad is pironkodik.
  • Minél hidegebb helyen alszunk, annál nagyobb az esélye, hogy rosszat álmodunk.


  • Tüsszentéskor minden testi funkció megáll – még a szívdobogás is! Ez az oka annak, hogy nem tudunk nyitott szemmel prüszkölni.
  • Egy jó sírás valóban olyan a testnek, mint a száraz veteményesnek egy kiadós eső: tudományos tények bizonyítják, hogy fellazítja stresszes lelkünket, és segít kiengedni a dühöt, és a haragot.
  • Reggelente majdnem egy centivel vagyunk magasabbak, mint este.
  • Egyes nők több színt látnak másoknál. Az átlagos színreceptor-szám a három lenne, de az előbb említett különleges személyeknek négy vagy akár öt is lehet, így többféle árnyalatot képesek felfedezni.
  • Az emberi szem felbontása körülbelül egy 500 megapixeles kameráéval egyenlő.


  • Az agyunk elég elektromosságot képes előállítani ahhoz, hogy megvilágítsunk vele egy villanykörtét.
  • A gyúlékonyságától eltekintve, az emberi haj gyakorlatilag elpusztíthatatlan.
  • A szívverésünk képes szinkronizálódni annak a zenének a ritmusával, amit hallgatunk.


  • Ugyanazok az enzimek - melyek az elfogyasztott élelmiszereink emésztéséért felelősek - kezdik el lebontani és felemészteni az emberi testet a halál után.
  • Egyetlen ember szájában több baktérium él, ahány ember van a Földön.
  • Naponta több mint fél liter nyálat termelünk.
  • Szaglásod hihetetlenül kifinomult. 50.000 egyedi szagot vagy képes megjegyezni és felismerni. Ez persze még távol áll a kutyák szaglásától.


  • Egy lépéshez 200 izom összehangolt működése szükséges.
  • Átlagos körülmények között 3 percig maradsz életbe levegő nélkül, 3 napig víz nélkül, és 3 hétig étel nélkül. Ez a bűvös hármas persze emberenként változik, és a körülményektől is függ.
  • Életed egy-harmadát alvással töltöd.


Források:
  • https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/testi-egeszseg/7-lenyugozo-erdekesseg-az-emberi-testrol/113719
  • https://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/30_furcsasag_az_emberi_testrol_animacioval/20100906130256
  • https://liked.hu/eletmod/17-izgalmas-erdekesseg-az-emberi-testrol-amit-nem-tanitottak-meg-nekunk-az-iskolaban/
  • https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20170604/erdekessegek-az-emberi-testrol/

Készítette: Galavics Dóra



2018. július 2., hétfő

Illóolajok

Régóta használjuk az illatok erejét, a sámánok, papok és gyógyítók a növények segítségével gonosz szellemeket űztek el, és jókat idéztek meg, betegségeket tüneteit enyhítették. Összegyűjtöttem a legismertebb, és talán a legkönnyebben beszerezhető illóolajok gyógyhatásait, illetve, hogy hogyan is használd ezeket fájdalom, immunerősítő, és még hajhullás elleni szerként is.



Ibolya: 

A mediterrán országokból származik, lelkünknek új erőt ad, és használata segít tisztán látni a dolgokat. Már az ókorban is gyógynövénynek tartották - Aphroditének, a szerelem istennőjének szentelt növény volt.
Az ibolyaolaj fájdalomcsillapító hatású szalicilsavat tartalmaz.

Hígított ibolyaolajjal készült borogatás migrén és izomfájdalmak esetén gyógyhatású. Felgyorsítja a fertőző bőrbetegségek gyógyulását, enyhíti az irritációt. Hörghurut és szamárköhögés esetén az ibolyaolajjal végzett inhalálás enyhíti a kimerítő köhögést, és felszaggatja a légutakban letapadt váladékot.

Az ibolyaolajat a növény virágainak alkoholos kivonatából készítik. Az ibolyaolajat tartalmazó kozmetikumok csillapítják a bőrpírt és az ekcémát, valamint védik a bőrt a kiszáradástól.

A hígított ibolyaolajjal végzett finom hasmasszázs enyhén hashajtó hatású, megszünteti a fájdalmas puffadást. Masszázs után tegyünk a hasunkra melegítőpárnát.

Aromafürdő:
Az ibolyaolaj illatának izgató hatást tulajdonítanak. Az ibolya-, muskotályzsálya- és jázminolajjal készült fürdő serkenti az érzékeket, ugyanakkor nyugtatja a testet és a szellemet.

Recept:
Ha különleges élményre vágyunk, az aromamécsesbe tegyük a következő különleges keveréket. Mivel ezek az illóolajok nagyon drágák, tartogassuk kivételes alkalmakra:

2 csepp ibolyaolaj
2 csepp jázminolaj
1 csepp neroiolaj



Tanácsok:
  • A berepedező szemölcsöket naponta többször kenjük be 30 ml mandula és 2 csepp ibolyaolaj keverékével. Az érzékeny helyek így ismét lágy tapintásúak lesznek.
  • A 100 ml desztillált vízből 2 csepp ibolyaolaj hozzáadásával készült arcápoló tonik segít eltüntetni a bőr hajszáleres rajzolatát. Az üvegcsét minden használat előtt alaposan rázzuk fel. Arcunkat minden reggel és este mossuk le a tonikkal.
  • A hűsítő borogatás összehúzza a vérereket, így csillapítja a feszítő fejfájást. 2,5 dl hideg vízhez adjunk 1 csepp ibolyaolajat. A folyadékban nedvesítsünk meg egy kendőt, és tegyük a homlokunkra. Feküdjünk le 30 percre, és lélegezzünk mélyeket. Szükség esetén nedvesítsük meg ismét a kendőt.

Figyelmeztetés!
A belsőleg alkalmazott ibolyaolaj esetenként hányingert és erős hányást okozhat. Ezért ne használjuk belsőleg, és külsőleges felhasználás esetén is tartsuk magunkat az ajánlott mennyiséghez.

Levendula: 

A Földközi-tenger térségéből származó levendula a frissesség és a tisztaság érzetét kelti, ezenfelül biztonságérzetet ad.
A levendulaolaj kiválóan alkalmazható az otthoni levegő tisztítására. Friss illata jótékonyan hat a közérzetünkre.
Aromaterápiás párologtatóban citrusillatokkal  kombinálva különösen kellemes eredményben részesülhetünk:

  • 4 csepp levendulaolaj
  • 2 csepp bergamottolaj
  • 2 csepp citromolaj



A levendulaolaj aktív összetevői a linalool, a borneol, a cineol, valamint a kumarin, amelyek fertőtlenítő és baktériumölő hatást fejtenek ki. A levendulaolajjal ezért igen eredményesen kezelhetjük a fájdalommal és gyulladással járó panaszokat. Ezen felül gyors enyhülést hoz emésztési zavarok és bőrirritáció esetén is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva egyaránt hatékony.

  • A levendulavíz javítja a bőr vérellátását, ezzel megelőzi a pórusok eltömődését és a faggyúmirigy-gyulladást.
  • A levendulaolaj nyugtatólag hat az idegrendszerre, szorongásból vagy stresszből eredő alvászavar esetén megkönnyíti az elalvást. 
  • A levendulaolaj enyhíti a gyulladt idegek által kiváltott kínzó fájdalmat.

Tanácsok:
  • Ha a bőrünket mindennap hígított levendulaolajjal dörzsöljük be, megőrizhetjük a bőr rugalmasságát és erősíthetjük ezáltal a szöveteket is.
  • A megégett bőrfelületet 10 percig tartsuk hideg folyó víz alá. Ezután vigyük fel a sérült bőrre 1-2 csepp tiszta levendulaolajat. Az illóolaj csökkenti a fájdalmat, valamint enyhíti a duzzadást, és ily módon megelőzi a vízhólyag kialakulását.
Aromafürdő :
Illóolajos aromafürdő készítéséhez emulzióképző anyag is szükséges, hogy az illóolaj képes legyen elkeveredni a vízzel. Ehhez az illóolajat dolgozzuk össze 2,5 dl tejszínnel vagy 3-4 teáskanál mézzel.


Rózsa: 

Hormonháztartásunkra hat. Fiatal nők esetében hatása különösen erős.
Frissítő szempakolás - Mártsunk két vattakorongot rózsavízbe, nyomkodjuk ki, és tegyük a szemünkre 20 percre. A rózsavíz segít szemfáradtság és kötőhártya-gyulladás esetén.



A szerelem felébresztésére - A rózsaolaj hatásos afrodiziákum. Kiemeli a nőiséget, "kitáró", erotizáló hatással van az agyra, a lélekre és a hormonrendszerre.



Fahéj:

Eredetileg Srí Lankáról és Indiából származik a fahéjfa. Sok embernél erotikus hatása van, rejtélyes módon azonban csak az esti órákban hat.
A fahéjillat megnyugtat, javítja a közérzetet. Levertség, búskomorság esetén önbizalommal tölt el, bátorító hatású.
Párologtassuk aromaterápiás mécsesbe töltve az alábbi illóolajok keverékét:

4 csepp fahéjolaj
2 csepp szantálfaolaj
2 csepp narancsolaj

Fő hatóanyagai a fahéjaldehid, az eugenol, a furfurol, a felandrén, a pinén, valamint a cimén. Az illóolaj baktériumölő és melegítő hatású.


Vegyületei élénkítik és erősítik a testet és a szellemet, egyúttal enyhítik a mozgásszervi panaszokat, mint amilyen a reuma vagy az ízületi gyulladás. Összehúzó hatásának köszönhetően emellett csillapítja a kisebb vérzéseket, a sérült szöveteknek pedig védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben.
Ha túl sokat dolgoztunk, és emiatt ingerlékenyek és feszültek vagyunk, a fahéjolaj illata könnyen megnyugtathat és ellazíthat.
Édeskés, fűszeres illatával álmatlanság ellen is sikeresen alkalmazható.

Tanácsok:
  • Mivel a fahéjolaj helyi vérbőséget okoz, és egyben melegítő hatású, kiválóan alkalmas fájó izmok, beteg ízületek masszírozására, valamint reumatikus fájdalmak enyhítésére. Használjuk mindig semleges növényi olajjal hígítva.
  • Nyálkahártyán alkalmazva a fahéjolaj összehúzó hatású. Ha a szájüreg öblögetéséhez néhány csepp fahéjolajjal elkevert meleg vizet használunk, megfékezhetjük a kisebb mértékű fogínyvérzést, a sérült szöveteket megóvhatjuk a baktériumok által okozott gyulladásokkal szemben. A fahéjolaj erősíti, rugalmassá teszi a fogínyt, megelőzi a fogínysorvadást. Adjunk naponta 1 csepp fahéjolajat a fogkefénkre, és mossunk fogat a szokásos módon

  • A fahéjolaj javítja a keringést, ami jó szolgálatot tehet, ha a menstruáció elmaradása mögött idegi eredetű okok állnak.
  • Különösen hatékony a fahéj- és borókaolajos meleg ülőfürdő, mely a kádfürdőnél kevésbé megterhelő a szervezet számára.
  • Mindennapos illóolajos masszázs: 50 ml mandulaolajban elkeverünk 8 csepp fahéjolajat, 5 csepp narancsolajat és 4 csepp borókaolajat. A fenti keverékkel történő masszázs javítja a keringést, rendszeresen alkalmazva pedig erősíti a kötőszövetet. Narancsbőr esetén erőteljes mozdulatokkal masszírozzuk a testet alulról felfelé.
  • A megfázás első tüneteinek jelentkezésekor segítséget nyújthat, ha 1 pohár meleg teában elkeverjük fél citrom levét, valamint 1 csepp fahéjolajat, és az egészet lassan kortyolgatva megisszuk. Az ital serkenti a vérkeringést, ösztönzi az immunrendszer működését.

Figyelem !
A fahéjolajat külsőleges alkalmazás esetén mértékletesen használjuk, mivel túl nagy mennyiségben bőrirritációt válthat ki. Ne vigyük fel tisztán a bőrre, mindig hígítsuk növényi olajban. Ha aromaterápiás mécseben párologtatva túladagoljuk, fejfájást, fáradtságérzetet okozhat.

Narancsolaj:

A narancs hazája Ázsia. Félelem és szorongás ellen hat. A szoba levegőjét felfrissíthetjük, a fáradtság és kimerültség érzetétől, ha az aromalámpába az alábbi három illóolaj keveréket adjuk:

5 csepp narancsolaj
3 csepp zöldcitrom-olaj
2 csepp citromfűolaj

Bőrnyugtató, étvágygerjesztő, gyomorerősítő, gyulladást csökkentő, gyulladásgátló, idegerősítő, illatosító, közérzetjavító, nemi vágy növelő, nyugtató, szagtalanító, szíverősítő, tisztító, általános fertőtlenítő hatású.
Recept:

A narancs- és bergamottolajat tartalmazó arctonik fiatalosan frissé varázsolja a bőrünket, valamint erősíti a kötőszöveteket. Tonikot úgy készíthetünk, ha 5 csepp narancsolajat és 3 csepp bergamottolajat feloldunk 10 ml almaecetben. Használat előtt hígítsuk vízzel.

Tipp:

  • A narancsból kinyert illóolaj friss, citrusos illatával a rossz evők étvágya ugyancsak javítható.A narancsolaj aroma tejszínbe vagy süteménybe keverve serkenti az emésztést. Adjunk néhány csepp narancsolajat a tejszínhez, majd a szokásos módon verjük habbá.
  • Fertőzésgátló tulajdonsága folytán a narancsolajos szájvíz elősegíti a gyógyulást ínygyulladás és ínysorvadás esetén: 10 ml alkoholban oldjunk fel 3 csepp narancsolajt, majd a poharat töltsük fel meleg vízzel. Minden fogmosás után alaposan öblögessünk.

VIGYÁZAT! - Napozás vagy szoláriumozás előtt ne használjunk narancsolajt tartalmazó kozmetikumokat. Erős napsugárzás hatására a narancsolaj a napégéshez hasonló, ún. toxikus fénykiütést okozhat. A bőrön sötét, éles határú, évekig megmaradó elszíneződések keletkezhetnek. A sárgás színű olaj a ruhán is nehezen eltüntethető foltokat hagy.

Rozmaringolaj:

A rozmaringolaj többletenergiát ad, és segíti a koncentrációt. Az alábbi olajkeverék az aromaterápiás mécsesbe töltve élénkíti az elmét és tisztítja a gondolatokat:


  • 3 csepp rozmaringolaj
  • 1 csepp bormentaolaj
  • 1 csepp szerecsendió-olaj

Tanács:
  • A samponba keverjünk két csepp rozmaringolajat, és masszírozzuk a fejbőrbe. Az olaj javítja a vérellátást, ennek köszönhetően a hajhagymák több tápanyaghoz jutnak. A rozmaringolaj kiváló korpásodás ellen is.
  • Fájdalmas hasmenés és bélgörcsök esetén keverjünk 4 csepp rozmaringolajat egy kanál mézzel, és adjuk egy pohár meleg vízhez. Kis kortyokban igyuk meg.


Források:

  • http://timcsi-aromaterapia.blogspot.com/2013/09/rozsaolaj.html
  • https://rejtelyekszigete.com/
  • http://illoolajkak.com/illoolajok/

Készítette: Galavics Dóra













Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button