"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vitamin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vitamin. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 11., szombat

Szeder- a "csodagyógyszer"

A szeder (Rubus) a rózsafélék (Rosaceae) családjának Rosoideae alcsaládjába tartozó növénynemzetség. Népies magyar nevei a szederje, szedernye, fekete málna. Csak Európában több mint 2000 fajta található.

Ókori görögök, rómaiak nem csak fogyasztották, de orvosságként is alkalmazták, legfőképpen a köszvény gyógyítására.
A középkorban a növény kérgéből, és leveléből készült főzetekkel kezelték a bélproblémákat és a lázat. Szederfőzettel a fekélyeket is jól lehet gyógyítani.
A fekete szeder rendszeres fogyasztásával védelmet élvezhetünk a szív,érrendszeri és a cukorbetegséggel szemben, de általa az elhízást is kivédhetjük. A gyümölcsben lévő vegyületek az agyi erekre is pozitív hatást gyakorolnak, így biztosak lehetünk benne, hogy hosszabb ideig megmaradhat jó a memóriánk.


Ebben a gyümölcsben megtalálhatók még az antocianinok, amelyek a szemünk védelmét és egészségét is képesek biztosítani. Például ezek a vegyületek nyújthatnak segítséget a sárgafoltok kialakulása ellen. A szeder feketés színét a benne lévő antociánnak köszönheti. Rendkívül jó hatással van a szervezetünkre, csökkenti a gyulladásokat, valamint segít megelőzni, ill. legyőzni a rákot. Gazdag A-, B1-, B6- és C-vitaminban, ezáltal erősíti a szervezet védekezőképességét.
Emellett elősegíti a vas felszívódását a táplálékokból, ezért mérsékli a vashiány kialakulásának a kockázatát.

Mangánban is igen gazdag, 100 gramm fedezi a napi ajánlott bevitel felét, ezért segít megőrizni a csontok erős, egészséges állapotát.
Terhes nők számára is ajánlott a fogyasztása, mivel sok folsavat is tartalmaz, amely segít megakadályozni a születési rendellenességek kialakulását.
A szeder tisztítja a vért, serkenti a vérkeringést és erősíti az egész szervezetet. Azonban nem csak a vérre van jó hatással, hanem az idegekre is, mivel nyugtatja őket. Ezenkívül serkenti az alkohol lebontását a szervezetben.


A szederlé rendkívül jótékony hatással van az operáción átesett betegekre. Felgyorsítja a gyógyulást, serkenti a vérkeringést és megakadályozza a fertőzés terjedését. Szülés után gyorsítja a felépülést, műtét után pedig csökkenti a gyulladást.


A szeder rendszeres fogyasztása serkenti az emésztőrendszer működését, és növeli az étvágyat.
A szeder, csakúgy, mint más bogyós gyümölcsök, gazdag antioxidánsokban, amelyek tudvalevőleg hatékony öregedésgátló hatásúak.


A szederlevelek jó hatással vannak a rendkívül száraz bőrre, csak áztassa a leveleket kókusz- vagy olívaolajba néhány napra, majd vigye fel a bőrére. Kézkrémként használva jó hatással van a száraz és irritációra hajlamos bőrre.
Ha hajhullással küzd, a szederkivonat biztonságos és természetes alternatívát jelenthet a vegyszeres kezelés vagy az operáció helyett. A szederlevet egyszerűen vigye fel a hajára, hogy serkentse annak növekedését.
A szeder serkenti a melanintermelést a hajban. Így a haj megőrzi a természetes színét. Ez azoknak különösen jó hír, akik idő előtt őszülni kezdtek. A szederlé rendszeres fogyasztása azonban mindenféleképpen hozzájárul a haj egészségéhez, akár őszülni kezdett már, akár nem.


A szeder bizonyos tulajdonságai segítenek abban, hogy a haj egészségesebb legyen. Közismert, hogy a szeder serkenti a hajnövekedést, így megakadályozza a hajhullást. Különösen jó azoknak a rákos betegeknek, akik kemoterápiás kezelésen esnek át, mivel a gyümölcsből kivont anyag megfiatalítja a hajhagymákat.

Tudtad-e ?

Chicagóban, az Illinois Egyetemen egereken végeztek kutatásokat, vagyis azt vizsgálták, hogy a fekete szedernek valóban van-e daganatmegelőző vagy tumorcsökkentő hatása. Az egereket olyan táplálékkal etették, amely feketeszeder-port tartalmazott. Az eredmények azt mutatták, hogy a feketeszeder-por igenis csökkentette az egerekben a vékonybél, a vastagbél és a végbél területén a tumorok kialakulását. A tudósok szerint a colitissel – a vastagbél krónikus gyulladása – karöltve járó gyulladás fokozza a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, viszont a fekete szeder még a gyulladások kialakulását is képes lecsökkenteni, ami feltételezhetően mintegy előszobája a daganatok kialakulásának.

A sötét színű, apró gyümölcsökkel kapcsolatban számtalan kutatást, vizsgálatot végeztek a tudósok. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a gyümölcsök akár önmagukban fogyasztva, akár kipréselve vagy vízzel hígítva is meggátolják a daganatos sejtek kialakulását és elszaporodását, de emellett a különféle baktériumok és a Candida albicans nevű gomba elszaporodását is képesek megakadályozni. A fekete szeder mindemellett a nyálkahártya-gyulladással is eredményesen veszi fel a harcot.

Recept:

  • A fekete szeder leveléből készíthetünk teát, amely kiválóan alkalmas hasmenés kezelésére. Egy csészébe tegyen egy teáskanálnyi szárított levelet, öntse le 2 dl forró vízzel, majd hagyja állni 10 percig. Ezt követően szűrje le, majd fogyassza egészséggel.

  • Szájnyálkahártya-gyulladás esetén gargalizálhatunk is a levelekből készült főzettel, de nehezen gyógyuló sebek vagy fekélyek esetén a főzettel nemcsak gargalizálni, hanem öblögetni is lehetséges.


Forrás:

  • https://drtihanyi.com/termeszetes-gyogymod/a-szeder-jotekony-hatasa-a-hajra-borre-es-egeszsegre-23-pontban
  • https://www.netamin.hu/tudasbazis/cikkek/tudtad-hogy-ez-tortenik-ha-szedret-eszel-szeder-tudnivalo/
  • https://testunk.e-goes.com/feketeszeder-egeszsegugyi-elonyei/

Készítette: Galavics Dóra


2018. május 28., hétfő

Vízben oldódó vitaminok

Előző cikkem folytatásaként, most a vízben oldódó vitaminok fontosságáról írnék.

B1-vitamin (tiamin):

Ezt a vitamint fedezték fel elsőként. A tiamin vízben oldódó vitamin, az anyagcserében fontos szerepet játszó B-komplex vitaminok egyike. A B1-vitaminból nagyon kevés raktározódik el a szervezetben, a készletek 14 nap alatt lemerülnek. A megfelelő felszívódás érdekében, folsavval és magnéziummal együtt ajánlott szedni.
Nélkülözhetetlen az idegrendszer, az izmok és a szívizom egészséges működéséhez.

B1-Vitamin forrás

Ha nem veszünk magunkhoz elegendő tiamint, hiányállapot alakulhat ki. Ezt más tényezők, mint például a nagymértékű alkoholfogyasztás, vagy a tiamin felszívódásának zavarához vezető folsavhiány is okozhatja.

A tiaminhiány legfontosabb jelei:

fogyás,
szív és az idegrendszer működési zavara,
kimerültség,
ingerlékenység,
memória-és alvászavarok,
mellkasfájdalmak,
étvágycsökkenés,
hasi diszkomfort, és székrekedés.

Súlyos esetben, B1-vitamin hiánya a beriberi nevű betegséget is okozhatja, mely igen gyakori a „harmadik világban”, ahol a fő élelemforrás a hántolt rizs, és az emberek nyers halat is fogyasztanak. A beriberi betegség két formája ismert, a száraz és nedves. A száraz beriberi esetében a lábujjak zsibbadnak, lábikragörcs és lábfájdalmak jelentkeznek.
A keringési rendszer beriberi megbetegedése (nedves beriberi) kétféle lehet. Az egyik típusnál szapora lesz a szívverés, a beteg erősen izzad, bőre felforrósodik. A betegség előrehaladtával szívelváltozások jelennek meg. A második típus a Shoshin-betegség, mely nagyon ritka. A tünetek igen hirtelen jelennek meg, napok, sőt órák alatt a keringés teljes összeomlásához vezethet.

Beriberi betegség körmön.

Forrásai:

az élesztő, az élesztőkivonat és a máj,
olajos magvak,
barna kenyér,
szárított lencse,
tojássárgája.

Habár a vízben oldódó vitaminokból a felesleg a vizelettel kiválasztódik, a nagymértékű – a napi ajánlott mennyiség 100-szorosa – túladagolás mérgezéshez vezethet. A túl sok tiamin bénítja a légzőszervrendszert, mely nehézlégzéshez, általános gyengeséghez, szapora pulzushoz, fejfájáshoz, ingerlékenységhez vezethet. Extrém esetben a túladagolás halálos lehet. Túl sok B1-vitamin fogyasztása a többi B-vitamin szervezetből való kiürülését eredményezheti.

Érdekesség:

Újabb kutatásoknak köszönhetően, a B1-vitamin kiegészítők segítségével megelőzhető vagy késleltethető az Alzheimer-kór megjelenése. Segít azokon is, akik az idegrendszer más megbetegedéseiben szenvednek, mint pl. szklerózis multiplex, depresszió, szorongásos zavarok és ideggyulladás.
Előzetes állatkísérletek azt sejtetik, hogy a B1-vitamin egy speciális formája megelőzi azt az idegkárosodást, mely gyakori a cukorbetegek körében. Ez az elváltozás vakságot, veseelégtelenséget és szívinfarktust okozhat.

B2-vitamin (riboflavin):

1932 óta ismert, ekkor izolálták először az élesztőgombából. Nélkülözhetetlen tényezője a megfelelő sejtlégzésnek.
Előnyösen hat a szervezet növekedésére, a szaporodásra, a bőr, köröm és haj növekedésére. Javítja a látást, megelőzi a nyálkahártya-gyulladások kialakulását. Segíti a szénhidrátok, a fehérjék és a zsírok anyagcseréjét.

Forrásai:

tej-és tejtermékek,
máj,
hús,
zöldségfélék,
teljes kiőrlésű lisztből készült pékáruk.

Hiánya, amelyet leggyakrabban elégtelen táplálkozás okoz, – a szájzug nyálkahártyájának berepedéséhez, bőrelváltozásokhoz (vöröses, hámló területek, zsíros faggyúval telt szőrtüszőkkel) vezet. Tünetei esetenként szédülés, gyomor-és bélbántalmak lehetnek.
Túladagolástól, még nagyobb mennyiség bevitele után sem kell aggódni (>100 mg), esetleg viszketés, zsibbadás, égő érzés jelentkezhet.

Szőrtüsző gyulladás

B3-vitamin (niacin):

1950-es években fedezték fel. Nagyon fontos szerepet játszik a sejtlégzésben résztvevő enzimek működésénél.
Forrásai ugyancsak a húsok, máj, teljes kiőrlésű termékek. Kivétel a kukorica.

Hiánya – amely leggyakrabban az egyoldalú, kukoricán alapuló táplálkozásra vezethető vissza – a pellagrának nevezett, szájnyálkahártya-, nyelv- és bőrgyulladással, hasmenéssel, zavartsággal és memóriazavarral járó betegséget okozza.

Memóriazavar

A B3-vitamin emeli a jó (HDL-) koleszterinek szintjét (akár 15-35 százalékkal is), és csökkenti a trigliceridszintet, valamint kismértékben az LDL-koleszterinszintet.

Segít az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzésében.

Érdekesség:

Egy későbbi vizsgálatban simvastatint szedő, magas koleszterinszintű szívbetegek kiegészítésként niacint is kaptak: az eredmények szerint csökkent náluk az infraktus és a stroke kockázata is.

Stroke

Egy másik tanulmányban azt találták, hogy infarktuson átesett férfiaknál a gyógyszeres kezeléssel kombinált niacin csökkentette a második infarktus kialakulásának kockázatát.

Volt olyan tanulmány is, ahol sztatinokkal szedették együtt a nikotinsavat, és nem találták kedvezőbbnek, mint amikor valaki csak a gyógyszert szedte.


 B4 vitamin (folsav):

A B4-vitamin elengedhetetlen a terhesség korai szakaszában hiszen az embrió gerincfejlődése csak B4-vitamin jelenlétében tud hibátlanul lezajlani. A B4-vitamin pótlása várandósság esetén kiemelten fontos.

Nyitott gerinc

Kulcsfontosságú szerepe van:

• a fehérvérsejtek, vörösvérsejtek, vérlemezkék képzésében,
• aminosavak, nukleinsavak anyagcseréjében,
• gyomor, bélrendszer, szájnyálkahártya épségnek megőrzésében.

Hiánya, amelyet elsősorban konyhatechnikai veszteség (hosszú idejű főzés) és felszívódási elégtelenséget okoz,vérszegénységhez vezet.
Becslések szerint a magyar lakosság körében a folsavhiány előfordulása elérheti a 20%-ot.

Bár a folsav nagy dózisban sem toxikus, kiegészítésképpen legfeljebb napi 1000 mg (1 mg) fogyasztása ajánlható, mert e fölötti dózis zavarhatja egyes gyógyszerek hatását, és elfedheti pl. a B12-vitamin-hiány tüneteit.

B5-vitamin (pantoténsav):

Ezt a vitamint 1931-ben fedezték fel. Elnevezése a görög „panthoten” (mindenütt) szóra vezethető vissza, mely arra utal, hogy a B5-vitamin nagyon sok élelmiszerben megtalálható.

Az úgynevezett koenzim-A alkotójaként számos energia felszabadító vagy felépítő jellegű biokémiai reakciót szabályoz. A pantoténsav hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez és a normál mentális teljesítményhez. Segít megőrizni a bőr és a haj egészségét, stimulálja a nemi hormonokat és a kortizon kiválasztását.

Egészséges haj

Legfőbb természetes forrásai a korpa, hal, baromfi, teljes kiőrlésű lisztek, joghurt, hüvelyesek, tojássárgája, vese, máj, élesztők és a brokolli.

Hiánya fáradékonyságot, fejfájást, émelygést, alvászavart, súlyosabb esetben a végtagok zsibbadását, izomgörcsöket okoz. Megfelelő vegyes táplálkozás mellett emberben klinikai hiányállapot ritkán alakul ki, de megerőltető fizikai aktivitás, tartós stresszhelyzet azonban ehhez vezethet.

B6-vitamin (piridoxin):

Az enzimek és koenzimek számos idegrendszeri ingerület-átvivő anyag termelődéséhez szükségesek. A B6-vitaminnak szerepe van a terhességi hányinger csillapításában, görcsoldó hatású, az emésztőrendszer, az ideg- és immunrendszer megfelelő működéséhez, valamint a hemoglobin-szintézishez szükséges.

Idős embereknél és alkoholistáknál gyakoribb. Gyulladásos megbetegedésekben, 1-es típusú cukorbeteg nőknél, májbetegségekben, rheumatoid arthritisben és HIV-fertőzötteknél sokszor lehet alacsonyabb B6-vitaminszintet találni. Egyes gyógyszerek, például epilepszia elleni, TBC-elleni szerek, egyes szteroidhormonok szintén negatívan befolyásolhatják a szervezetben a vitamin szintjét.

Alkoholizmus

Heveny mérgezést nagy dózisban sem okoz. Felnőtteknél 200 mg hosszantartó szedése kapcsán idegrendszeri mellékhatásokat észleltek. Gyermekeknél ilyen adat nem ismert, mivel azonban a B6-vitamint hányingercsillapítóként is alkalmazzuk és sok háztartásban megtalálható gyógyszer, gondoskodni kell róla, hogy gyermek ne férhessen hozzá.

B12-vitamin (cianokobalamin):

Nagyon fontos szerepet játszik a sejt növekedésben, sejtosztódásban, és a vérképzésben.

Nagyon jó forrásai az állati eredetű táplálékok:

kefir,
joghurt,
sajtok,
húsok, máj, vese,
tojás,
hal.

A növények nem tartalmaznak B12-vitamint.

Hiánya vészes vérszegénységhez vezethet. Hiánybetegsége vegyes táplálkozás mellett ritkán lép fel, mert a szervezet raktárai hónapokra elegendőek.

Vérszegénység

Az emberi vastagbélben élő baktériumok képesek lennének B12-vitamin képzésére, de sajnos onnan nem tud bekerülni a véráramba.
A vitamin féléletideje igen hosszú (1-2 év), így csak lassan vezet vérszegénységhez, illetve tüneteket is későn ad.
A B12-vitamin hiánya kialakulhat nem megfelelő mennyiségű bevitele esetén (pl.: vegetáriánus étrend), vagy ha a felszívódásában zavar alakul ki (intrinsicfaktor-hiány, gyomoreltávolítás, bélbetegség), vagy fokozott felhasználódás (bélférgesség), illetve fokozott igény (terhesség, szoptatás, dohányzás, alkoholfogyasztás) miatt.

A B12-vitamint szájon át történő alkalmazás során nem lehet túladagolni.

H-vitamin (biotin):

A biotin a zsírok és a szénhidrátok anyagcseréjéhez nélkülözhetetlen enzimalkotó. A bélbaktériumok állítják elő.

Kiváló biotinforrás a máj, vese, tojássárgája, tej, tejtermékek, hüvelyesek, zöldségfélék, dió, sörélesztő.

Nélkülözhetetlen a normális szénhidrát-, zsír- és fehérje-anyagcseréhez, a bőr egészséges állapotának fenntartásához, szerepe lehet a kopaszodás és az őszülés lassításában, enyhítheti az izomfájdalmakat, csökkentheti a bőrproblémákat.

Őszülés, hajhullás

Hiánya esetén étvágytalanság, bőrgyulladás, a szőrzet kihullása, zsíranyagcsere-zavarok, izomfájdalmak jelentkezhetnek. Túladagolás tünetei eddig nem ismertek.

C-vitamin (aszkorbinsav):

Története:

A C-vitamin hiányakor kialakuló betegség, a skorbut, az egyik legrégebben ismert hiánybetegség, már a 16. század elején leírták.

Skorbut

Ez a betegség nagy pusztításokat okozott háborúk és éhínségek idején, illetve a hajósnépeknél. Egyes hajósnépek felismerték, hogy a gyümölcsöt is tartalmazó étrend a hosszú hajóutakon segít a skorbut megelőzésében. Csak 1912-ben tengerimalacokon végzett kísérletek során sikerült igazolni, hogy a skorbut valóban hiánybetegség. 1920-ban C-vitaminnak nevezték el azt a tápanyagkomponenst, amelynek hiánya a skorbutot okozza.

1937-ben Szent-Györgyi Albert orvosi Nobel díjat kapott, a C-vitamin biológiai hatásának tanulmányozása miatt.

Szent-Györgyi Albert (1893-1986)

Az egyik legismertebb vitamin. Nélkülözhetetlen a kötőszövetek, a csontszövet, a fogak képződéséhez, a sebgyógyuláshoz, és számos más anyagcsere-folyamathoz, pl. a vas felszívódásához. Rák megelőzésében is fontos szerepet játszik.
A bioflavonoidok a C-vitaminnal együtt szedve szinergikus hatást fejtenek ki. Ez azt jelenti, hogy erősítik egymás hatását, így együttesen az alábbiak jellemzők rájuk:

  • baktériumölő és keringésserkentő tulajdonságokkal rendelkeznek
  • segítik az epe termelését, mérséklik a koleszterinszintet
  • megakadályozzák a fogínyvérzést
  • segítenek az ödéma kezelésében
  • hasznosak sportsérülések esetén, mivel a vérzést mérséklik és fájdalomcsillapító hatásúak

Természetes forrásai:

zöldpaprika,
saláta,
brokkoli,
kelbimbó,
burgonya,
csipkebogyó,
friss gyümölcsök.

C-vitamin forrás

Enyhébb C-vitamin-hiányra utal a folyamatos fáradtság- és gyengeségérzet, az ingerlékenység, az étvágytalanság és a súlyvesztés. Fokozott C-vitamin-igénnyel jár a szellemi és fizikai igénybevétel, a lázas állapot, a stressz, a betegségek, műtétek utáni lábadozási időszak.

Az öregedés folyamata pedig önmagában figyelmet igényel. Ezek mellett a C-vitamin étrend-kiegészítőként való szedése hasznos lehet még a következő betegségek megelőzésében és kezelésében:

Pattanások
Alkoholizmus
Alzheimer-kór
Asztma
Autizmus
Depresszió
Cukorbetegség
Magas vérnyomás
Parkinson-kór
Rossz sebgyógyulás
Gyakori megfázás vagy fertőzés
Tüdőbetegségek

Nagyon fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk a rendszeres vitaminpótlásra, a túladagolás elkerülésére, hiszen ezzel boldogabb, egészségesebb jövőt biztosíthatunk magunknak.
Együnk minél több gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű pékárukat-akár otthon készítve-, húsokat, halat.

Élj egészségesen!



Források:

  • http://www.beres.hu/beres/vitamin_abc/vizben_oldodo_vitaminok
  • http://www.vital.hu/b1-vitamin-tiamin
  • https://dietless.hu/c-vitamin-aszkorbinsav-az-alapvitamin/
  • http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/


Készítette:

Galavics Dóra




2018. május 24., csütörtök

Vitaminok- Zsírban oldódó vitaminok

Habár a tél elmúlt, és nyár közeleg, mégis úgy gondolom, fontos a vitaminpótlásra ügyelnünk, ami a nyári hónapokban még sokkal könnyebben is mehet, mint a zord hideg napokon.

De mik is azok a vitaminok? Miért olyan fontosak a szervezet számára?

A vitaminok kis molekulatömegű, organikus (szerves) vegyületek, amik a szervezet számára igen kis mennyiségben, de rendkívül fontosak. 1912-ben Kazimierz Funk lengyel biokémikus nevezte el vital amin-nak, vitaminnak. Felfedezési sorrendben először a C- vitamin, majd az A- vitamin, D- vitamin, K- vitamin, E- vitamin és végül a B- vitaminok következtek.

Kazimierz Funk ( 1884-1967)

A vitaminokat is, akárcsak a gyógyszereket, lehet túl adagolni. Ekkor már a nagy mennyiség nem javítja a szervi a funkciókat, sőt kedvezőtlenül hat az anyagcsere folyamatokra. Kialakulhat vitaminhiányos állapot is, a hypovitaminosis.
Ekkor jelentkezhet emésztési zavar, fertőzésekre és gyulladásokra való hajlam és fáradékonyság is. Károsan befolyásolja a vitaminok felszívódását és beépülését a dohányzás, ugyanis a dohányfüsttel bekerülő anyagok egy része -kadmium- megköt egyes vitaminokat (főleg a C- vitamint). Az alkoholisták emésztőrendszere folyamatosan gyulladt, majd sorvad állapotban van, így elégtelen az emésztő- felszívó mechanizmusa. A fertőzések, fertőző betegségek, a gyulladásos állapotok, a gyakori hányásos és hasmenéses állapotok, és az élősködők jelenléte-mivel kivonják a maguk számára a vérből és a testnedvekből a számukra szükséges vitaminokat-, szintén gátolják a vitaminok felszívódását és beépülését a sejtekbe.

Torok gyulladás

A vitaminozott élelmiszerek és vitamintabletták nem mindig jelentenek garanciát arra, hogy elégséges vitamin szívódik fel a szervezetbe. Ha nincs szükség gyors, mesterséges vitamin pótlásra (pl. betegség, stressz, terhesség, túlterheltség, éhezés, kialakult hiányállapot miatt), akkor a vitamintabletták által a szervezetben vitamin - túlkínálat alakulhat ki, a bélcsatorna falában működő vitaminfelvevő mechanizmusok működése a túlkínálat miatt csökken, a vese és máj vitaminkiürítő funkciója pedig erőteljesen növekszik. Így amikor a feleslegesen bevett vitamin tabletták beszedését abbahagyjuk, az egyensúly felborul, és relatív hiány alakulhat ki az adott vitaminból vagy vitaminokból. A vízben oldódó vitaminokat naponta kell biztosítani a szervezet számára (lehetőleg természetes vitaminforrásokból), mert a vese kiüríti a felesleges mennyiséget, azaz a szervezet nem képez tartalékot belőlük. A zsírban oldódó vitaminok azonban raktározódnak, így kevesebb mennyiség is biztosítja a szükséges mennyiséget.

Vitamin tabletták

A-vitamin:

Az A-vitamint a látás vitaminjaként ismerjük, de fontos szerepet tölt be a bőr és nyálkahártyák épségégének megőrzésében is. Provitaminja a karotin, ami jelen van a színes főzelékfélében, a tojássárgájában, a vajban, a halolajban, a húsokban és a májban is.
Az A- vitamin véd a fertőzésekkel szemben, védi a hámsejteket (bőr, valamint a gyomrot, légutakat, bélcsatornát, belső üregeket védő nyálkahártya). A- vitamin hiányában farkasvakság (amikor szürkületben vagy gyenge világítás esetén látászavar következik be), a bőr repedezettsége és szárazsága, illetve a haj korpásodása és a haj-köröm töredezése jellemző.
Hiányállapot akkor léphet fel, ha valamely súlyos betegség miatt hosszú ideig vénás infúziós táplálásra szorulunk, vagy ha zsír felszívódási betegségben szenvedünk. A- vitamin bevitelre a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek szedése mellett szükség lehet, a fogamzásgátló gyógyszereket szedő hölgyeknek azonban kevesebb A- vitamin felvételre van szükségük.


A-vitamin forrás

Túladagolás esetén: 

fejfájás,
hasmenés (vastagbél széklet)
bőr besárgulása,
bőrgyulladás,
ízületi fájdalom,
májkárosodás
magzat fejlődési rendellenesség
agynyomás fokozódás-fejlődés visszamaradottsága

D-vitamin:

A D-vitamin életfontosságú, csecsemő- és gyermekkorban az angolkór, öregkorban pedig a csontritkulás megelőzésében. A csontvelő vérképzéséhez, az immunrendszer jó működéséhez, a daganatok megelőzéséhez is szükséges, valóságos hormonszerű hatással bír az emberi szervezetben.
Csak az aktív D-vitamin tudja kifejteni hatásait, így fokozza a kalcium-ionok felszívódását a bélben, a csontképzést, a foszfátok és bizonyos aminosavak visszaszívódását a vesékben.
Hiánya egyben ízületi gyulladásra, ízületi merevségre való hajlamot, és görcskészséget eredményez, jellemző tünet lehet még a hátfájás, fogszuvasodás, fáradtság, levertség, és a haj fokozott hullása.

"O" láb

A D-vitamin hiánya gyermekkorban tarkótáji izzadást, kopaszságot, étvágytalanságot okozhat. Az angolkór különböző tünetei a: deformitások, a koponya ellaposodása, és deformálódása.
Tátongó nagy kutacs, kocka alakú koponya is kialakulhat.
Az alsó végtag elgörbül, „O” vagy „X” láb alakul ki. Rachitis-es csuklóduzzanat, a bordákon olvasószerű porcduzzanat látható, de, gerinctorzulások is jelentkezhetnek.

D- vitamin táplálék-forrás: leginkább a tojássárgája, vaj, tejszín és a csukamájolaj, szardíniakonzerv, vitaminozott margarinok, csiperkegomba, zabpehely, búzacsíra, élesztő.

D-vitamin forrás

Érdekesség: Angliában, (mivel kevesebb a napfény és esős, ködös időben nő a D- vitamin igény) gyakori volt a csecsemők és kisgyermekek esetében a rachitis, melyek a csontok eldeformálódásával járt. D- vitamin pótlásával és megfelelő mennyiségű (és megfelelő időben való) napoztatással kivédhető ennek a kóros állapotnak a létrejötte.

A D-vitamin hiányos állapot megelőzésére Vigantol cseppet adnak a csecsemőknek, és gyermekeknek. 0-1 éves korig napi 1 Vigantol csepp ajánlott.

Napi 20 perc napozás (április-október) elég a napi D-vitamin szükséglet pótlására. Hiába vagyunk többet a napon, nem képződik több D-vitamin, a naptejek viszont gátló hatással vannak a vitamin képződésére.

Különösen figyelnünk kell a november 1-másrcius 30-ig tartó időszakra, hogy pótoljuk a szükséges D-vitamint.

Túladagolás:

vesekárosodás
csontosodási zavar
aortaszűkület
magas vérnyomás


E-vitamin:

Az E-vitamin antioxidáns hatású, fontos szerepe van a sejtfal, a hajszálerek és az izmok egészséges szerkezetének és működésének megőrzésében. A máj elzsírosodásával (és a máj mérgek okozta elfajulásától) szemben is védőhatást fejt ki. Az E- vitamin csökkenti a vér koleszterinszintjét, szerepe van a szaporodóképesség (spermaképzés, megtermékenyülés, magzatkihordás) folyamatában.

E-vitamin forrás

Az E-vitamin gyógyító erejét használják: 

meddőség
szexuális problémák
menstruációs zavarok
koraszülés
szív-és érrendszeri betegségek
bőrproblémák (hegesedések)
foglazulás

Az E- vitamin hiánya lassú sebgyógyulást, fáradékonyságot, izomtónus-veszteséget, és csökkenő nemi vágyat eredményezhet.

E- vitamin táplálék-forrás: a gabonafélék csíraolajában (tök vagy napraforgó), a zöld növényekben-főzelékfélében, a húsban, a májban és a tojásban, homoktövisben, szójában, csipkebogyóban, gesztenyében, dióban, mogyoróban, mandulában, mákban található meg.

K-vitamin:

A K- vitaminnak egyes véralvadás-aktív fehérjéknek az előállításában (szintézisében) van szerepe. Elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját is. K- vitamin hiánya esetén a vér protrombinszintje (véralvadási faktor) csökken és vérzékenység alakul ki, illetve spontán agyvérzés is felléphet, ezért profilaktikus adása a szoptatott csecsemőknek ajánlott.
Túladagolásával sárgaság, agyi károsodás jelentkezhet a vörös vérsejtek fokozott szétesése következtében.

K-vitamin forrás: zöld növények (kelkáposzta, borsó, fejes saláta, káposzta, paraj), tejtermékek, és máj, a sütőtök, a paradicsom, a paraj, kelkáposzta, káposzta, a lucerna, és a tengeri hínár.


K-vitamin forrás

Források:

  • http://taplalkozas.bioenergetikus.hu/vitamin.php
  • http://www.egeszsegtukor.hu/noi-tukor/131-erdekesseg-a-vitaminokrol.html#content
  • https://www.veol.hu/eletmod/ne-vigyuk-tulzasba-amit-a-vitaminokrol-tudni-erdemes-1819884/

Készítette: Galavics Dóra

2016. november 4., péntek

Téli immunerősítés természetes módon- Csipkebogyó, Kasvirág, Kivi

„Testünk a kert, akaratunk a kertész.”

(William Shakespeare) 



Télen a szervezetünknek még nagyobb szüksége van a vitaminokra, hogy megerősödjön, és felkészüljön a vírusokkal szemben. Kiváló gyógynövények, gyümölcsök állnak a rendelkezésünkre erre a célra.

CSIPKEBOGYÓ

Képtalálat a következőre: „csipkebogyó”


Gyermekkoromban a nagymamámat sokszor elkísértem csipkebogyót szedni. A bokrok szúrósak voltak , de a halvány rózsaszín virágok illata még most is az orromban van.
Meg is kóstoltam az égő piros terméseket. 
Az érett termések külső részét lehet fogyasztani, a belső részben szúrós szőrök veszik körül a magokat.
A csipkebogyónak rendkívül magas a C vitamin tartalma, de B1, B2, E, K vitamint is tartalmaz.

Vitaminok hatásai:

·         C vitamin
Növeli a szervezet ellenálló képességét a kórokozókkal szemben.
·         B1 vitamin
Feladata az idegrendszer karbantartása.
·         B2 vitamin
 Segíti a szénhidrátok, fehérjék és a zsírok anyagcseréjét.
·         K vitamin
 Kedvezően befolyásolja a véralvadást. Segíti a csontok növekedését, rendkívül fontos az idegsejtek egészségének megőrzésében.
·         P vitamin 
 Kísérő anyag, a C vitaminnal együtt található meg. Csökkenti a vérszegénység tüneteit, lassítja az öregedési folyamatokat.
Ezen kívül még pektint, alma-és citromsavat, fehérjét, karotinokat és ásványi anyagokat is tartalmaz.
Kiváló teának, de lekvárt is főznek belőle. Igazi vitamin bomba mindkettő a szervezetnek, a téli időkben. Tea készülhet belőle áztatással és forrázással is.


KASVIRÁG

Képtalálat a következőre: „kasvirág”



Élőhelye eredetileg Észak -Amerika középső része. Az indiánok sebek gyógyítására és kígyómarásra használták.
1870-ben, egy gyógyszerszállító H.C.F. Meyer szabadalmaztatta a kasvirágból készült vértisztítót.
A kasvirág egy természetes vírus ellenes anyag, amely az interferon képződését fokozza. Véd a vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók ellen.
A homeopátiában immunerősítőként alkalmazzák.

Laboratóriumi kísérletek is igazolták, hogy fokozza az immunrendszer működését.
Antibiotikus hatással rendelkezik, ami hasonló penicillinhez.
Fokozza a T-sejtek termelődését, és a fehérvérsejtek védekező képességét a baktériumok ellen. Feladatuk a beteg sejtek (pl. vírussal fertőzött sejtek) felismerése és elpusztítása.

 Poliszacharidokat, (arabinogalaktánokat), kávésav-származékokat (cikóriasavat), illóolajat, alkamidokat és poliineket tartalmaz.

Kasvirág tea készítés:

1 teáskanál száraz, vagy 2 teáskanál friss virágot leforrázunk 3 dl vízzel, 15 percig állni hagyjuk. Ízlés szerint édesítve mézzel vagy önmagában is fogyaszthatjuk.

Gyökérfőzet:
2 teáskanál szárított gyökeret lassú tűzön 20 percig főzzük. Naponta 3 csészével ajánlott fogyasztani.

KIVI

Képtalálat a következőre: „kivi”

Már hosszú évek óta nálunk is kapható a kivi, amely a kínai nemzet gyümölcse. Számos pozitív tulajdonsága mellett erősíti az immunrendszert. Rendkívül magas a C vitamin tartalma, majdnem kétszer annyi, mint a narancsé. Egy kivi fedezi egy felnőtt napi C vitamin szükségletét. Ezen kívül még E, K, és A vitamint tartalmaz. Boront is tartalmaz, ami segíti a kalcium felszívódását. Kicsi a kalória tartalma, így a diétázók is gond nélkül fogyaszthatják.

Segít:

·         A krónikus fáradtság legyőzésében.
·         Erősíti a csontokat.
·         Csökkenti a koleszterin szintet.
·         Segíti a vesék munkáját.
·         Önmagában fogyasztva, vagy gyümölcssaláta alapanyagént használva is nagyon finom, üdítő gyümölcs.

Természetesen ezen kívül még számtalan zöldség, gyümölcs és gyógytea áll a rendelkezésünkre.


Fontos, hogy a télen is változatosan táplálkozzunk, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk. Ne feledkezzünk meg a gyógyteákról sem, melyet édesíthetünk mézzel igény szerint.


Készítette: Csaplár Athéné


Forrás:

·         Wikipédia
·         Michael Castleman: Gyógynövény Enciklopédia









--


2016. október 31., hétfő

Gyógynövények

 "Isten jól megművelt kertjében minden olyan gyógynövényt megtaláltam, amely segített egészségem megőrzésében."

/Maria Treben/





Az elmúlt években több negatív tapasztalatom volt a gyógyszerekkel kapcsolatban, ezért egy alkalommal mikor egy egyszerű köhögés csillapítót vásároltam, áttanulmányoztam a beteg tájékoztatót. Egészen addig nem foglalkoztam ezekkel a tájékoztatókkal, de azóta mindig szánok rá időt, hogy elolvassam.  A mellékhatásoknál egy döbbenetes információt találtam. Agyi érkatasztrófát okozhat a készítmény. Mondanom sem kell, hogy a kukában végezte a nem is olcsó "gyógyszer".

Szívesen használok gyógynövényeket különböző problémák esetén. Főleg azért is, mert a gyógynövényeknek általában nincs mellékhatása. Ettől függetlenül érdemes elolvasni az adott gyógynövény felhasználhatóságát, hiszen terhesség esetén nem mindegyik ajánlott.

A gyógynövények között vannak személyes kedvenceim, melyből tíz félét választottam ki.

KAMILLA



·         Gyermekkorunkban szüleink sokszor adtak nekünk kamillateát.  Ennek több oka is van. Enyhíti a kisbabák hasfájást, és éppen ezért csecsemő tea keverékekben is megtalálható.

·         Kiváló lázcsillapító.

·         Görcsoldó hatású, és serkenti az emésztést is.

·         Gyógyítja a gyomorfekélyt és az ízületi gyulladást.

·         Vágások, zúzódások, égési sebek kiválóan gyógyíthatók az érintett felület kamilla főzettel történő lemosásával. 

·         Nőgyógyászati problémák esetén is ajánlott, teaként, vagy akár ülőfürdőként használva. Nem csak az emésztőszerveket nyugtatja meg, hanem más sima izmokat is mint, például a méhizmot. Ajánlják még a menstruáció előre hozatalára is, ezért várandósság esetén nem javasolt fogyasztani.


·         Tudományos kísérletek igazolták a központi idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatását, ezért kiváló nyugtatószerként is alkalmazható.
·         Fertőzés elkerülésének érdekében is lehet használni.



·         Kimutatták, hogy a kamilla olaj- ami kék színű- csökkenti a sebek gyógyulási idejét.



·         Más tanulmányok arról számoltak be, hogy a kamilla megöli az élesztőgombákat. Candida albicans, valamint a Stanpyhlococcus baktériumokat egyaránt. Továbbá megakadályozza a gyermekparalízist okozó vírus szaporodást is.




·         Immunstimuláló: Senki sem tudta, hogy a kamilla miért fertőzés megelőző hatású mindaddig, amíg angol kutatók fel nem fedezték a növény élénkítő hatását az immunrendszerre. A fertőzések ellen védettséget biztosító fehérvérsejtjeinknek -makrofágok és B-limfociták -működésére pozitívan hat.


·         Szépség ápolásban krémek alapanya. Hajmosószerként már a vikingek is használták, mivel a szőke hajnak csodás ragyogást ad.



Tea készítése: 2-3 teáskanál virágot tegyünk egy pohár forró vízbe és 10 -20 percig hagyjuk ázni, majd édesítés nélkül fogyasszuk.



CSALÁN



A csalánt már azelőtt felhasználta az ember mielőtt gyógynövényként ismerte volna. Dániái bronzkori sírokból csalánból szőtt halotti leplek kerültek elő.



·         A csalán, talán a legerősebb vértisztító növény, ezért méregtelenítő hatással rendelkezik. A tisztítókúrák, böjtök kedvelt gyógynövénye. Német vizsgálatok kimutatták, hogy a csalánlé és a csalántea enyhíti a köszvényes fájdalmakat.

·         A csalán vizelethajtó tulajdonságokkal rendelkezik. Rendszeres csalánfogyasztás mellett kálium dús étrendet kell biztosítani. Jó kálium forrásként szolgálhat: banán, friss zöldégek.


·         Szénanátha esetén is alkalmazhatjuk.


·         Menstruációs fájdalmak esetén is, bátran használhatjuk. Vizelethajtó hatása miatt csökkenti az elő menstruációs folyadék mennyiségét a szervezetben.


·         A csalán, C- vitaminban gazdag növény. Emiatt a Skorbut kezelésére is alkalmas.


·         Szépség ápolás: fiatal levelei arcgőzöléshez használhatók. A belőle készült krém bőrtisztító hatású.



Tea készítés:

1-2 teáskanál szárított csalánlevelet áztassunk egy csésze forró vízbe 10 percig. Naponta 2 csészével ajánlott fogyasztani.







 DIÓ



A dió nemcsak finom csemege, hanem minden egyes része fel is használható. Az egészség megőrzése érdekében naponta érdemes pár szem dióbelet elfogyasztani.



Gyógyhatásai:



·         A dióbél serkenti a máj működését ezzel az emésztést is.


·         Magas vérnyomás-és koleszterin szint esetén ajánlott fogyasztani, mert csökkenti ezeket, és jó hatással van az agyi erekre.


·         Magas kalcium tartalma miatt hasznos a fogaknak és a csontoknak.


·         Vérszegénység megelőzése ellen is kiváló.


·         Cukorbetegek is fogyaszthatják.


·         Rendszeres fogyasztása segíti a bélműködést.



Alkalmazható még:



Ø  Hasmenésre.

Ø  Étvágytalanság esetén.

Ø  Gyomorfekélyre.

Ø  Májgyógyszer.

Ø  Tüdőbetegségre.

Ø  A dióbél foszfortartalma javítja a memóriát.

Ø  Nemi képességre is jó hatással van.

Ø  Idegnyugtató hatású.

Ø  A dió-olaj linolsav tartalmának köszönhetően védi az immunrendszert javítja.

Ø  Jótékonyan hat az agyműködésre.

Ø  Magas az E vitamin tartalma, vagyis véd a szabad gyökök károsító hatásától. Főképp a sejtek sejthártyáját védi, lassítja az öregedési folyamatokat.



Tea-készítése:



Dió-csonthéj tea:

Teát lehet készíteni a dió csonthéjából, ami csökkenti a cukorbetegeknél a magas cukor értéket.

6 db dióhéját porrá törjük, majd, egy liter vízben 6-8 percig forraljuk, pár perc után pedig leszűrjük. Édesítés nélkül fogyasszuk.

Dió levél tea:

1 evőkanál szárított diólevelet forrázzunk le 2dl vízzel, majd 10-20 percig hagyjuk állni. Édesítés nélkül fogyasztjuk. Vérnyomáscsökkentő, vértisztító, nyugtató hatású.



Szépségápolásban is felhasználható a dió.

Hajfestésre két recept:

1.      Két evőkanál összetört diólevelet tegyünk egy csésze forró vízbe, és hagyjuk állni egy napig. Ugyanekkor egy másik csésze forró vízbe tegyünk egy evőkanál világos színű tealevelet, és szintén hagyjuk állni egy napig. Másnap mindkettőt ismét forraljuk fel, szűrjük le, öntsük össze. Tároljuk hűtőben. Hajmosás után a hajat a főzettel ugyanúgy fessük meg de csak a haj tövét, mint a hajfestékkel szoktuk. A beáztatott hajat egy rosszabb törülközőbe bugyoláljuk, amit már nem sajnálunk, ha elszíneződik. Pár perc múlva öblítsük le és szárítsuk meg. A hajöblítéshez olyan diólevél-teát használjunk, amely csészénként, egy evőkanál diólevelet tartalmaz. 



2.       A zöld dióburokból préseljük ki a levélét. Két evőkanálnyi dióburok-levet keverjünk össze 1 dl tiszta szesszel. Ez a folyadék barnára színezi a hajat, ha rákenjük.



ALOE  VERA



Az aloét a történelem kezdete óta használják gyógyításra. Három ezer évvel ezelőtti feljegyzések szerint az egyiptomiak fertőzések, bőrbetegségek kezelésére használták, és hashajtóként is alkalmazták.



Amikor Nagy Sándor megszállta Egyiptomot ,értesült egy Szomália partjaitól nem messze lévő szigeten őshonos növényről, amelynek fantasztikus gyógyító ereje van, különösen a sebek gyógyításánál. Csapatokat küldött a sziget elfoglalására, és ezzel a gyógynövénnyel gyógyíttatta a katonák sebeit.



Pedanius Dioskurides, a görög orvos és filozófus beszámolt az aloévera alkalmazásáról.
Ez az 5 kötet volt 1500 éven keresztül a mértékadó tankönyve a gyógyszerészetnek és a gyógyszertannak.



Ma is szívesen használják az aloét gyógyításra. Univerzális gyógynövényként tartják számon.

Eddig összesen 75 tápanyagot mutattak ki az Aloé géljében.





Lignin: fás anyag, a cellulózzal együtt fordul elő. Kimutatták, hogy behatol a bőrbe, és segít az aloé-gélnek bejutni a bőr szerkezetébe.

Szaponinok: Antiszeptikus hatású, természetes szappanszerű tisztítószerek, amelyek kiválóak a bőr tisztítására.

Antrakinonok: 12 féle antrakinont azonosítottak, melyek a gél nedvrétegében is megtalálhatók. Régen hashajtó és purgáló hatásuk miatt használták az állatoknál.

Krizofánsav és emodin: Ezek a vegyületek előnyös hatásúak egyes bőrbetegségek, például a pikkelysömör és a tarlósömör esetén.

Fahéjsav: Segít lebontani a bőrön található elhalt szöveteket.

Antracén: Az antracén dimetil-szulfoxiddá alakul át, természetes gyulladáscsökkentő, kiváló a csontozat és az izomrendszer gyulladásos bántalmai, az ízületek, ínak, szalagok és izmok sérülései ellen.

Az antrakinonok emellett meglehetősen erős fájdalomcsillapító hatással is rendelkeznek. Azt is kimutatták róluk, hogy gátolják a baktériumok, vírusok, gombák és élesztőgombák szaporodását.



A következő vitaminok találhatók benne: A, B2, B3, B6, B12, C, PP, E, Folsavak, Niacin, Béta Karotin, Cholin.

Ásványi anyagok: Kalcium, Kálium, Magnézium, Nátrium, Réz, Vas.


Felhasználási területei:



·         Sebek, égések, forrázások, karcolások, horzsolások, és a napfény okozta leégés esetén a növény levágott, leveléből nyert zselével kell bekenni az adott területet. Az Aloe gél rászáradva a sebre természetes "kötést" alkot.


·         Fertőzések elleni védelem: A sérült bőrfelületen megelőzni a gyulladást.

·         Kísérletek kimutatták, hogy elpusztítja a hüvelyfertőzés okozta gombát a, candida albicans-t.

·         Laboratóriumi tesztekben az aloé egyik összetevője, az a aloéemodin, amely a leukémia ellen bizonyult ígéretesnek.


·         A népi gyógyászatban már régóta használják bőrrák kezelésére.

·         Az emberi szövetek legmélyebb részéig képes behatolni az aloé. A víznél sokkal jobban felszívódik, ezért hatóanyagait a szervezet is jobban tudja hasznosítani.

·         Serkenti a sejtnövekedést.

·         Tisztít, méregtelenít, gyorsítja és normalizálja az anyagcserét, regenerálja a bélbolyhokat, tisztítja a felszívó felületet.

·         Idegnyugtató, fájdalomcsillapító. Magas vitamintartalma révén biztosítja az idegrendszer védelmét, erősítését.



Szépségápolás:

Kleopátra aloét dörzsölt a bőrére, hogy finom és fényes legyen. Ma is elterjedt alapanyaga különböző bőrápoló krémeknek, de megtalálható samponokban, fogkrémekben, de a legkülönfélébb szépségápolási termékekben is. Egész iparág épül rá.



GYERMEKLÁNCFŰ




Gyermekkorunk kedvenc növénye, a virágos rétek színfoltja. A gyógyításban több mint ezer éve használják. A 17.században élt Nicholas Culpepernek köszönhetően, elterjedt a növény gyógyító képessége.

Gyógyhatásai:

·         Vizelethajtó hatása miatt, menstruációt megelőző tünetek esetén, csökkenti a puffadtság érzését.

·         Segít leadni a felesleges víztől származó túlsúlyt.

·         Magas vérnyomás esetén segít a vizelethajtásban.

·         Magas az A vitamin tartalma, több mint ami a sárgarépában található, de ez mellett sok C vitamint is tartalmaz.

·         Gombafertőzés: A gyermekláncfű gátolja a hüvelyi fertőzést okozó gomba kifejlődését.

·         Emésztést elősegítő: Megkönnyíti a zsiradékok emésztését elősegítő epekiválasztást.



Tea készítés:



2 teáskanál szárított levelet 2dl vízzel forrázzunk le.10 percig állni hagyjuk. Naponta legfeljebb 3 csészével fogyasszunk belőle.


Gyökérfőzet készítés:2-3 teáskanál porított gyökeret forraljunk 2dl vízben 15 percig. Kihűtve fogyasszuk. Naponta 3 pohárnál nem többet.


Magas vérnyomás vagy emésztés elősegítésére gyökérfőzetet használjunk.




Forrás:   Michael Castleman

                 Maria Treben


Készítette: Csaplár Athéné











Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button