"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lélek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lélek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 22., szerda

20 Spirituális kérdés

Kedves Olvasók,

Ian McKenzie kérésére megválaszoltunk húsz spiritualitással kapcsolatos kérdést, amiket a Matador Network-ön tett fel.
Remélem, hogy a válaszok segítségére lesznek minden olyan embernek, aki érdeklődik a spiritualitás iránt.

1. Miért van éhezés és szenvedés a világban?

Az emberek jellemzően rossz döntéseket hoznak az erkölcsi értékek ismeretének hiányában, és nem rendelkeznek kellő
tudással ahhoz, hogy a döntéseik következményeképp eljussanak a jólét, boldogság és béke állapotába.

2. Mi a kapcsolat a tudomány és a vallás között?

Egy ideális világban e két fogalomnak egynek és ugyanannak kellene lennie. Jelenleg ezek egymás ellenpólusailént vannak kezelve, amit furcsának találok, hiszen ha megnézzük akárcsak egy sejt létezését, ahogy működik miként létrejön, elhal, újratermelödik arra a következtetésre juthatunk, hogy valami magasabb intelligenciával rendelkező lénynek kell lennie emögött, aki megtervezte, hogy miként funkcionáljon az a sejt.

3.Miért van az, hogy megannyi ember depressziós?

Úgy hiszem ez azért van, mert az emberek képtelenek kontrolálni a saját életüket, nem tudnak szembenézni az érzelmi zavargásaikkal, és mert nincsenek kapcsolatban egy felsőbb rendű intelligencia lehetőségével.

4. Mi az, amitől mind félünk?

Ez sok minden lehet. Többek közt a haláltól, gyógyíthatatlan betegségektől,szeretteink elvesztésétől, egyedül maradástól.
A mögöttes oknak azt gondolom, hogy nem rendelkezünk elegendő tudással arról, hogy hogyan működik az univerzum. Ha egyszer megfejtjük a bennönk lévő misztériumokat, akkor bizonyára megszűnik a bennünk lévő félelem.

5. Mikor jogos a háborúzás?

Abban az esetben amikor az emberi jogokért kell harcolni vagy terroristák ellen vagy éppen olyan csoportokért kiállni, amik egy szebb, spirituálisabb és boldogabb jövő elhozásáért harcolnak.

6. Isten hogy akarja, hogy reagáljunk az aggresszióra és a terrorra?

Ez az adott kultúra vagy  vallás istenképétől függ. Például az ókori Görögországban a háború istene, Árész hatalmas örömmel támogatta volna, ellentétben Hesztiával, aki az otthon melegének meglétéért volt felelős. Ha a kereszténység esetében Isten a választott népét megvédte még háború árán is, ahogy ez olvasható az Ószövetségben. Az Újszövetsében viszont Jézus már azt tanítja, hogy a szeretet és megbocsájtés a megoldás, a háborúzást egyértelműen elutasítja.

7. Hogy érhet el valaki igazi megbékélést?

Először is szembe kell nézni minden problémával az életünkből, ami lehet egészségügyi,párkapcsolati, anyagi. Mindenre meg kell
találni a megoldást. Ehhez hozzásegít a meditáció, testmozgás, a művészetek szinte bármi, ami felemeli a lelket olyan magasra, olyan állapotba, ahol könnyedén találunk kreatív megoldásokat.

8. Mit jelent jelenben élni?

Olyan fókuszált állapot melyben a tudatunk az itt és most kérdéseire öszpontosít. Képesnek lenni érezni az illatokat, szagokat, amik körülöttünk vannak, meglátni azokat a térgyakat, amik valóban a környezetünkben vannak, és megtudjuk érinteni érezve a hőmérsékleteiket, hallani a zajokat vagy akár meghallani a csendet,
megízlelni ételek, italok ízeit. Amikor tudatában vagyunk a körülöttönk lévő dolgok létezésének, tudjuk érzékelni valamelyik
érzékszervünkkel akkor máris könnyebb a fókuszálás, felgyorsul a reakció időnk és jobb döntéseket hozunk, olyanokat, amik a javunkat szolgálják.


9. Mi az, ami a legjobban megzavarja a figyelmünket?


Véleményem szerint a túl sok idő elfecsérlése jelentéktelen dolgokra, mint például hogy mások mit gondolnak rólunk, pletykálkodás, mások kibeszélése, mérgelődni és haragot tartani, ragaszkodni régi lelki terhekhez, negatívan látni a világot.

10. A jelenlegi vallás ellátja a funkcióját?

Melyik vallásról is beszélünk? Kereszténységről, Iszlámról, Buddhizmusról, Hinduizmusról, Wiccáról, Pogányságról, stb.? Mindenekfelett azt hiszem, hogy kizárólag dogmákat vakon követni soha sem fogja szolgálni a céljainkat.
Ha békét, boldogságot akarunk elérni akkor a dogmák mögöttes tartalmát kell megértenünk, azontúl
pedig fel kell venni a kapcsolatot egy magunknál intelligensebb létezővel, aki segít terelgetni utunkon, helyes döntést hozni
minden egyes szituációban.

11. Mi történik a halál után?

A test biztosan az enyészeté lesz, míg a lélek, felsőbb én, az igazi lényünk, hívjuk, ahogy tetszik, kiszabadul a fizikai test börtönéből, és tovább lép a következő fejlődési vagy létezési szintre.

12. Jellemezd a Mennyországot, és hogy hogy lehet oda eljutni.

 Ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell, hogy mondjam meg soha nem jártam ott, vagy ha mégis akkor elfelejtettem. Az én elképzelésem róla az, hogy egy olyan ideális hely vagy létállapot, ami a lehető legjobb a lélek számára. A környezetét olyasminek képzelem, amilyet a lélek maga is választana még abban a formában amikor volt fizikai teste. Az, hogy milyen
a Mennyország nagyban befolyásolja, hogy mik az elképzeléseink róla életünkben. Hozzá teszem ez is vallás-specifikus.

13. Mi az élet értelme?

Minden nőnél és férfinál más. Minden indivídumnak van célja azért hogy az univerzumban lévő rendet fentartsa. Ezt a célt mindenkinek meg kell találnia, ha nem sikerült akkor pedig keresnie kell, Ez mindenkinek a saját felelőssége.A feladata lehet valakinek, hogy sebész legyen és betegeket operáljon ezzel hozzásegítve az egészségükhöz, lehet tanár, akinek a jövő társadalmának az oktatása a feladata, lehet asztrofizikus, aki biztosítja a földlakók számára, hogy kellő információval rendelkezzenek a bolygóról, űrről. Lehet pék, aki a helyi embereket látja el kíváló
minőségű pékáruval, hogy jól táplálásukkal hozzásegít másokat a munkájuk végzéséhez. Ezt a jól működő rendszert egy óraműhöz tudnám hasonlítani, ami ahhoz, hogy tudja a helyes időt mutatni, az összes alkatrésznek, még a legapróbbnak is összehangoltan és jól kell müködni-k. Ami a legfontosabb az, hogy mindenki hasznos része legyen az univerzumnak, ezáltal biztosítva a rendet,
harmóniát és egyensúlyt.

14. Mi jellemzi Istent?

Ahogy fentebb a hasonló kérdéseknél kezdtem, ez nagyban függ egy személy vallásától. Viszont, ha egy univerzális istent vagy a magasabb intelligenciát kellene körbeírnom akkor azt mondhatnám, hogy olyan, aki változásokat indít, tart fenn, szüntet meg, ha úgy kívánja. Mindent lát, hall, érzékel, egyszerre jelen tud lenni mindenhol akár
különböző időben is. Képes teremteni saját akaratából, saját akaratával, jól ismeri az univerzum törvényszerűségeit.



15. Mi a legjobb emberi tulajdonság?

A folyamatos képesség a túlélésre.

16.Mi az, ami meggátolja az embereket abban, hogy a maximumot kihozzák magukból?

A kifogások kezelése és az önfegyelem hiánya. Ha valaki mégis túllép a kifogások gyártásán helyett inkább a tettek mezejére lép és mondjuk elkezd egy új nyelvet megtanulni, ami hozzásegíti, hogy jobb munkája legyen és többet keressen, az önfegyelem hiánya megakadályozhatja abban, hogy ezt véghez vigye. A célig kitartóan kellene eljérnia a nyelvórákra, meg kell
keresni az árát, időt kell a tanulásra szánni,stb. Ha nincsen kitartás, önfegyelem szinte lehetetlen, hogy bármit is elérjünk.


17. Fejezd ki nonverbálisan, gesztussal a világ jelenlegi állapotát.

 Image result for thumb upazoknak a nemzeteknek,
akik támogatják a környezetvédelmet, és azokat a csoportokat, akik

egy spirituálisabb világ megteremtésén dolgoznak.

18. Mit kívánsz a világnak?

Azt, hogy bárcsak egy olyan hely lenne, ahol a magasabb intelligencia rezgései szívesebben lennének fogadva, és az univerzum törvényszerüségei általánosan ismertté váltak.

19. Mi a bölcsesség és, hogyan lehet azzá válni?

A bölcsesség azt jelenti, hogy valaki annyira tapasztalt, hogy képes helyes döntéseket hozni, amik jóra vezetnek.
Úgy érhető el, ha folyamatosan nyitott szemmel járunk, tanulunk, okulunk saját hibáinkból, és igyekszünk nem újra elkövetni őket a jövőben.
Olvassunk, tapasztaljunk meg olyat, amit eddig még sohasem; vonjunk le következtetéseket. Tanulmányozzuk az ókori civilizációk történelmét.

20.Mindannyian egyek vagyunk?

Abban az értelemben vizsgálva, hogy az emberek ugyanabból az anyagból épülnek-e fel,
mint az univerzum összes bolygója, csillaga, meteorja,stb. minden bizonnyal igen.

2018. július 2., hétfő

Illóolajok

Régóta használjuk az illatok erejét, a sámánok, papok és gyógyítók a növények segítségével gonosz szellemeket űztek el, és jókat idéztek meg, betegségeket tüneteit enyhítették. Összegyűjtöttem a legismertebb, és talán a legkönnyebben beszerezhető illóolajok gyógyhatásait, illetve, hogy hogyan is használd ezeket fájdalom, immunerősítő, és még hajhullás elleni szerként is.



Ibolya: 

A mediterrán országokból származik, lelkünknek új erőt ad, és használata segít tisztán látni a dolgokat. Már az ókorban is gyógynövénynek tartották - Aphroditének, a szerelem istennőjének szentelt növény volt.
Az ibolyaolaj fájdalomcsillapító hatású szalicilsavat tartalmaz.

Hígított ibolyaolajjal készült borogatás migrén és izomfájdalmak esetén gyógyhatású. Felgyorsítja a fertőző bőrbetegségek gyógyulását, enyhíti az irritációt. Hörghurut és szamárköhögés esetén az ibolyaolajjal végzett inhalálás enyhíti a kimerítő köhögést, és felszaggatja a légutakban letapadt váladékot.

Az ibolyaolajat a növény virágainak alkoholos kivonatából készítik. Az ibolyaolajat tartalmazó kozmetikumok csillapítják a bőrpírt és az ekcémát, valamint védik a bőrt a kiszáradástól.

A hígított ibolyaolajjal végzett finom hasmasszázs enyhén hashajtó hatású, megszünteti a fájdalmas puffadást. Masszázs után tegyünk a hasunkra melegítőpárnát.

Aromafürdő:
Az ibolyaolaj illatának izgató hatást tulajdonítanak. Az ibolya-, muskotályzsálya- és jázminolajjal készült fürdő serkenti az érzékeket, ugyanakkor nyugtatja a testet és a szellemet.

Recept:
Ha különleges élményre vágyunk, az aromamécsesbe tegyük a következő különleges keveréket. Mivel ezek az illóolajok nagyon drágák, tartogassuk kivételes alkalmakra:

2 csepp ibolyaolaj
2 csepp jázminolaj
1 csepp neroiolaj



Tanácsok:
  • A berepedező szemölcsöket naponta többször kenjük be 30 ml mandula és 2 csepp ibolyaolaj keverékével. Az érzékeny helyek így ismét lágy tapintásúak lesznek.
  • A 100 ml desztillált vízből 2 csepp ibolyaolaj hozzáadásával készült arcápoló tonik segít eltüntetni a bőr hajszáleres rajzolatát. Az üvegcsét minden használat előtt alaposan rázzuk fel. Arcunkat minden reggel és este mossuk le a tonikkal.
  • A hűsítő borogatás összehúzza a vérereket, így csillapítja a feszítő fejfájást. 2,5 dl hideg vízhez adjunk 1 csepp ibolyaolajat. A folyadékban nedvesítsünk meg egy kendőt, és tegyük a homlokunkra. Feküdjünk le 30 percre, és lélegezzünk mélyeket. Szükség esetén nedvesítsük meg ismét a kendőt.

Figyelmeztetés!
A belsőleg alkalmazott ibolyaolaj esetenként hányingert és erős hányást okozhat. Ezért ne használjuk belsőleg, és külsőleges felhasználás esetén is tartsuk magunkat az ajánlott mennyiséghez.

Levendula: 

A Földközi-tenger térségéből származó levendula a frissesség és a tisztaság érzetét kelti, ezenfelül biztonságérzetet ad.
A levendulaolaj kiválóan alkalmazható az otthoni levegő tisztítására. Friss illata jótékonyan hat a közérzetünkre.
Aromaterápiás párologtatóban citrusillatokkal  kombinálva különösen kellemes eredményben részesülhetünk:

  • 4 csepp levendulaolaj
  • 2 csepp bergamottolaj
  • 2 csepp citromolaj



A levendulaolaj aktív összetevői a linalool, a borneol, a cineol, valamint a kumarin, amelyek fertőtlenítő és baktériumölő hatást fejtenek ki. A levendulaolajjal ezért igen eredményesen kezelhetjük a fájdalommal és gyulladással járó panaszokat. Ezen felül gyors enyhülést hoz emésztési zavarok és bőrirritáció esetén is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva egyaránt hatékony.

  • A levendulavíz javítja a bőr vérellátását, ezzel megelőzi a pórusok eltömődését és a faggyúmirigy-gyulladást.
  • A levendulaolaj nyugtatólag hat az idegrendszerre, szorongásból vagy stresszből eredő alvászavar esetén megkönnyíti az elalvást. 
  • A levendulaolaj enyhíti a gyulladt idegek által kiváltott kínzó fájdalmat.

Tanácsok:
  • Ha a bőrünket mindennap hígított levendulaolajjal dörzsöljük be, megőrizhetjük a bőr rugalmasságát és erősíthetjük ezáltal a szöveteket is.
  • A megégett bőrfelületet 10 percig tartsuk hideg folyó víz alá. Ezután vigyük fel a sérült bőrre 1-2 csepp tiszta levendulaolajat. Az illóolaj csökkenti a fájdalmat, valamint enyhíti a duzzadást, és ily módon megelőzi a vízhólyag kialakulását.
Aromafürdő :
Illóolajos aromafürdő készítéséhez emulzióképző anyag is szükséges, hogy az illóolaj képes legyen elkeveredni a vízzel. Ehhez az illóolajat dolgozzuk össze 2,5 dl tejszínnel vagy 3-4 teáskanál mézzel.


Rózsa: 

Hormonháztartásunkra hat. Fiatal nők esetében hatása különösen erős.
Frissítő szempakolás - Mártsunk két vattakorongot rózsavízbe, nyomkodjuk ki, és tegyük a szemünkre 20 percre. A rózsavíz segít szemfáradtság és kötőhártya-gyulladás esetén.



A szerelem felébresztésére - A rózsaolaj hatásos afrodiziákum. Kiemeli a nőiséget, "kitáró", erotizáló hatással van az agyra, a lélekre és a hormonrendszerre.



Fahéj:

Eredetileg Srí Lankáról és Indiából származik a fahéjfa. Sok embernél erotikus hatása van, rejtélyes módon azonban csak az esti órákban hat.
A fahéjillat megnyugtat, javítja a közérzetet. Levertség, búskomorság esetén önbizalommal tölt el, bátorító hatású.
Párologtassuk aromaterápiás mécsesbe töltve az alábbi illóolajok keverékét:

4 csepp fahéjolaj
2 csepp szantálfaolaj
2 csepp narancsolaj

Fő hatóanyagai a fahéjaldehid, az eugenol, a furfurol, a felandrén, a pinén, valamint a cimén. Az illóolaj baktériumölő és melegítő hatású.


Vegyületei élénkítik és erősítik a testet és a szellemet, egyúttal enyhítik a mozgásszervi panaszokat, mint amilyen a reuma vagy az ízületi gyulladás. Összehúzó hatásának köszönhetően emellett csillapítja a kisebb vérzéseket, a sérült szöveteknek pedig védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben.
Ha túl sokat dolgoztunk, és emiatt ingerlékenyek és feszültek vagyunk, a fahéjolaj illata könnyen megnyugtathat és ellazíthat.
Édeskés, fűszeres illatával álmatlanság ellen is sikeresen alkalmazható.

Tanácsok:
  • Mivel a fahéjolaj helyi vérbőséget okoz, és egyben melegítő hatású, kiválóan alkalmas fájó izmok, beteg ízületek masszírozására, valamint reumatikus fájdalmak enyhítésére. Használjuk mindig semleges növényi olajjal hígítva.
  • Nyálkahártyán alkalmazva a fahéjolaj összehúzó hatású. Ha a szájüreg öblögetéséhez néhány csepp fahéjolajjal elkevert meleg vizet használunk, megfékezhetjük a kisebb mértékű fogínyvérzést, a sérült szöveteket megóvhatjuk a baktériumok által okozott gyulladásokkal szemben. A fahéjolaj erősíti, rugalmassá teszi a fogínyt, megelőzi a fogínysorvadást. Adjunk naponta 1 csepp fahéjolajat a fogkefénkre, és mossunk fogat a szokásos módon

  • A fahéjolaj javítja a keringést, ami jó szolgálatot tehet, ha a menstruáció elmaradása mögött idegi eredetű okok állnak.
  • Különösen hatékony a fahéj- és borókaolajos meleg ülőfürdő, mely a kádfürdőnél kevésbé megterhelő a szervezet számára.
  • Mindennapos illóolajos masszázs: 50 ml mandulaolajban elkeverünk 8 csepp fahéjolajat, 5 csepp narancsolajat és 4 csepp borókaolajat. A fenti keverékkel történő masszázs javítja a keringést, rendszeresen alkalmazva pedig erősíti a kötőszövetet. Narancsbőr esetén erőteljes mozdulatokkal masszírozzuk a testet alulról felfelé.
  • A megfázás első tüneteinek jelentkezésekor segítséget nyújthat, ha 1 pohár meleg teában elkeverjük fél citrom levét, valamint 1 csepp fahéjolajat, és az egészet lassan kortyolgatva megisszuk. Az ital serkenti a vérkeringést, ösztönzi az immunrendszer működését.

Figyelem !
A fahéjolajat külsőleges alkalmazás esetén mértékletesen használjuk, mivel túl nagy mennyiségben bőrirritációt válthat ki. Ne vigyük fel tisztán a bőrre, mindig hígítsuk növényi olajban. Ha aromaterápiás mécseben párologtatva túladagoljuk, fejfájást, fáradtságérzetet okozhat.

Narancsolaj:

A narancs hazája Ázsia. Félelem és szorongás ellen hat. A szoba levegőjét felfrissíthetjük, a fáradtság és kimerültség érzetétől, ha az aromalámpába az alábbi három illóolaj keveréket adjuk:

5 csepp narancsolaj
3 csepp zöldcitrom-olaj
2 csepp citromfűolaj

Bőrnyugtató, étvágygerjesztő, gyomorerősítő, gyulladást csökkentő, gyulladásgátló, idegerősítő, illatosító, közérzetjavító, nemi vágy növelő, nyugtató, szagtalanító, szíverősítő, tisztító, általános fertőtlenítő hatású.
Recept:

A narancs- és bergamottolajat tartalmazó arctonik fiatalosan frissé varázsolja a bőrünket, valamint erősíti a kötőszöveteket. Tonikot úgy készíthetünk, ha 5 csepp narancsolajat és 3 csepp bergamottolajat feloldunk 10 ml almaecetben. Használat előtt hígítsuk vízzel.

Tipp:

  • A narancsból kinyert illóolaj friss, citrusos illatával a rossz evők étvágya ugyancsak javítható.A narancsolaj aroma tejszínbe vagy süteménybe keverve serkenti az emésztést. Adjunk néhány csepp narancsolajat a tejszínhez, majd a szokásos módon verjük habbá.
  • Fertőzésgátló tulajdonsága folytán a narancsolajos szájvíz elősegíti a gyógyulást ínygyulladás és ínysorvadás esetén: 10 ml alkoholban oldjunk fel 3 csepp narancsolajt, majd a poharat töltsük fel meleg vízzel. Minden fogmosás után alaposan öblögessünk.

VIGYÁZAT! - Napozás vagy szoláriumozás előtt ne használjunk narancsolajt tartalmazó kozmetikumokat. Erős napsugárzás hatására a narancsolaj a napégéshez hasonló, ún. toxikus fénykiütést okozhat. A bőrön sötét, éles határú, évekig megmaradó elszíneződések keletkezhetnek. A sárgás színű olaj a ruhán is nehezen eltüntethető foltokat hagy.

Rozmaringolaj:

A rozmaringolaj többletenergiát ad, és segíti a koncentrációt. Az alábbi olajkeverék az aromaterápiás mécsesbe töltve élénkíti az elmét és tisztítja a gondolatokat:


  • 3 csepp rozmaringolaj
  • 1 csepp bormentaolaj
  • 1 csepp szerecsendió-olaj

Tanács:
  • A samponba keverjünk két csepp rozmaringolajat, és masszírozzuk a fejbőrbe. Az olaj javítja a vérellátást, ennek köszönhetően a hajhagymák több tápanyaghoz jutnak. A rozmaringolaj kiváló korpásodás ellen is.
  • Fájdalmas hasmenés és bélgörcsök esetén keverjünk 4 csepp rozmaringolajat egy kanál mézzel, és adjuk egy pohár meleg vízhez. Kis kortyokban igyuk meg.


Források:

  • http://timcsi-aromaterapia.blogspot.com/2013/09/rozsaolaj.html
  • https://rejtelyekszigete.com/
  • http://illoolajkak.com/illoolajok/

Készítette: Galavics Dóra













Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button