Mese a politeizmusról

A mesét szeretettel ajánlom Kakashinak, Tiaranak, a rend tagjainak és mindenkinek aki úgy érzi köze van hozzá!


Egyszer volt, hol nem volt..., még az üveghegyen is túl, volt egyszer egy elszigetelődött törzs és annak egy sámánja: Betépett Bölény. A törzs remek helyen élt. A természet minden kincsét aranytálcán kínálta számukra. Egyet dolgot kivéve: A jó vadászszerencsét.
Egy langyos teleholdas éjszakán a sámán éppen vígan hallucinálgatott a tábortűzre szórt émelygős illatú füvektől, amikor megjelent neki egy szellem, aki így szólt hozzá:
-Megsegítem törzsedet a vadászatban. Cserébe minden teleholdkor áldozz nekem ugyanilyen illatos füveket és egy fiatal kecske vérét.
Először nem tudta mire vélni a dolgot, de elmondta a vadászoknak amit látott. Ők hittek is neki, nem is, de a következő napon ritka gazdag zsákmánnyal tértek vissza. Így ment ez egészen a következő teleholdig, amikor hálából bemutatták a megígért áldozatot a szellemnek. Ittak, hatalmas mulatságot tartottak, hogy megünnepeljék a szövetséget. Ez a szellem lett hát a törzs számára a Vadászat Istene.
Más helyeken más szellemek segítették a közösségeket. Valamelyik a harci szerencsét tudta jóra fordítani, míg egy másik a női szívekhez tudta a kulcsot, volt olyan is, amelyik a kovácsmestereket segítette legendás kardokat készíteni. Ők lettek a pogányság virágzása idején az istenek. Természetük az emberéhez hasonlóan szeszélyes volt, de az emberek tisztelték és félték őket. Közreműködésükkel alakult az emberi történelem, viszályaik az emberek világára is kihatottak.



Ezt a mesét mondtam el valakinek ma reggel, aki egész idáig ateistának vallotta magát, aztán rövid beszélgetés után rájött, hogy tulajdonképpen ő egész eddig wicca volt, csak nem tudta :)

Áldottak legyenek az istenek ezért a kis meséért amit ma nekem adtak!