A szabad akaratról - Második rész

Miért hagyjuk, hogy ellenőrizetlen információk alakítsák a gondolatainkat?

Az ember szociális lény, társas kapcsolataink rendszere szolgált eddigi evolúciós sikerünk egyik kulcsául. Az egyik egyed evett a lila bogyóból, majd meghalt. Akik ezt látták, megtanulták, hogy a lila bogyó mérgező és nem ettek belőle. Évek teltek el, a következő generáció felnőtt, akiknek megtanították, hogy a lila bogyóból nem szabad enni. Még később meghaltak azok, akik látták meghalni a lila bogyóból evő egyedet, de a tanítás megmaradt. A faj túlélésében ez a viselkedés kulcsszerepet játszott. Hogy miként hátrányos

ez napjainkban, egy későbbi cikkben olvashatunk róla.

Ami segített minket fajunk fejlődése során régen, a mai napon gátolhat minket önmagunk megismerésében, ezáltal a spirituális fejlődésben. Miért? Mert úgy hisszük, hogy a válasz odakint található, rajtunk kívül. Tudat alatt vagy tudatosan, folyamatosan figyeljük a környezetünkben lévő embereket, hogy tanuljunk tőlük. Ez alapvetően rendben is volna, de

1. az emberek tele vannak hibás vagy hiányos információkkal
2. az információkat, amiket tanulunk, gyakran önmeghatározásra használjuk

Hibás információk

A hibás információk esete egyszerű, induljunk csak ki magunkból. Mikor volt utoljára, hogy analitikusan vizsgáltunk volna egy hírt, amit hallottunk? Mikor ellenőriztük, hogy a tévében mutatott 'Legjobb mosópor©' tényleg a legjobb-e?
-„Senki” nem teszi. - válaszolnánk, és igazunk lenne. A hírforrásaink pontosságának könyörületességére bízzuk magunkat, legyen az egy neves hetilap vagy a szomszéd néni, aki mindig az ablakból figyel. Igen kevés ember ellenőrzi le az igazságtartalmát annak, amit állít, vagy, ha igen, annak alapossága mégis sokszor kétséges. Az igazság az, hogy a beáramló információink minősége – ha csak nem fektetünk ebbe különösebb figyelmet – legalábbis megkérdőjelezhető.

Önmeghatározás az információinkon keresztül

Érdekes jelenség, ahogy az emberek igyekeznek egymásra hasonlítani, mintegy belső késztetést követve. Ennek is meg van a maga oka, amiről egy későbbi cikkben olvashatunk. Most legyen elég annyi, hogy az emberek hasonlítani akarnak egymásra, így aztán hasonló ruhákba öltöznek, hasonló szlenget beszélnek, hasonló zenéket hallgatnak és mindenféle hasonlóságokkal élnek. Nem kétlem, hogy ezen emberek egy része szabad akaratából hallgatja az adott zenét, viseli az adott ruhát, pusztán azért mert ezáltal fejezi ki, hogy ki is Ő. Ugyanakkor, sok más ember a beilleszkedési kényszer hatására teszi ugyanezt: elnyomják azt az utat, amin keresztül kifejeznék magukat, szerepeket játszanak, boldogtalanul.

Mi is akkor a valóság?

Menjünk ki az utcára és nézzünk körbe magunk körül. Az emberek nyüzsgő sokasága, céltudatosan fel s alá sétálva, olyan emberek egyesével, mint mi magunk. Bár a felszínen úgy tűnik, tudják a választ a kérdésekre, de valójában – egy elenyészően kevés kivételtől eltekintve – ők is pont úgy figyelik egymást a válaszokért, mint mi. Így aztán hibás-, vagy félinformációkat tanulnak egymástól és csak tovább botorkálnak a sötétben, összezavarodottan. Ők semmivel nem rosszabbak, vagy alantasabbak, mint bármely másik ember. Csupán útkeresők. Legyünk hát feléjük tisztelettel!

Mi hát a teendő?

Először is, kezdjük megválogatni forrásainkat, hogy elkerüljük a téves vagy hibás információk beáramlását. Másodszor, számoljuk fel azon egészségtelen társadalmi függőségeinket, melyek arra kényszerítenek, hogy magunkkal szemben cselekedjünk, olyan dolgokat gondoljunk és tegyünk, melyekkel mélyen belül nem értünk egyet.

Következő cikkünkben megvizsgáljuk, hogy a nyers információkon túl mi másra lehet szükségünk, hogy megfelelően a kezünkben tudjuk tartani a sorsunk, illetve találhatunk egy részletes "receptet" arról, hogy mit tehetünk azért, hogy jobban érvényre juttathassuk a szabad akaratunk.

Maradok tisztelettel: Dorek Todd