Bejegyzések

bolygó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Éjféltől a jövőnktől lopunk el mindent, amit fogyasztunk

Kép
A lábnyom, ami nagyobb, mint egy bolygó A Global Footprint Network minden évben megvizsgálja az ENSZ-től kapott adatokat, hogy meghatározhassa mekkora az ökológiai lábnyom, amelyet az ember hagy a bolygó biokapacitásával szemben. Az ökológiai lábnyom a Föld természetes erőforrásainak kihasználtságát méri, a biokapacitás pedig annak a mutatója, hogy bolygónk egy év alatt mennyi hulladékot és üvegház hatású gázt képes lebontani, mennyi nyersanyagot tud újratermelni. Ennek az értéknek legalábbis a nullán tartása, vagyis az, hogy pont annyi nyersanyagot használunk fel, annyi salakanyagot termelünk mint amennyivel elbír a bolygó, értelemszerűen kulcsfontosságú túlélésünkhöz. Kevesebb, mint nyolc hónap Ennyi idő kellett idén ahhoz, hogy feléljük a planéta által újratermelt erőforrásokat. A kutatók megállapították, hogy augusztus 13-ra esett idén a nap, amikortól az emberiség felhasználta a rendelkezésre álló készleteket, kimerítette a planéta lehetőségeit. 1970-ben tört...

A Jupiter

Kép
A Jupiter a Naptól az ötödik bolygó. A legnagyobb bolygó a Naprendszerben, ezért a többi óriásbolygót is gyakran Jupiter-típusú bolygónak nevezik. Nevét Jupiterről, a római főistenről kapta, aki fénylő égbolt istene, de haragjában az eső, a mennydörgés és villámlásé is. Úgy gondolták, hogy állam védelmezőjeként ő vezette győzelemre a sereget és állította meg, ha futni próbált. Tiszteletére rendezték a nagyszabású római játékokat. Optimusnak (a bőség istenének) és Maximusnak (a legnagyobbnak) is nevezik. Jupiter görög megfelelője Zeusz, az Olümposz legfőbb istene. Nevének jelentése „Kronosz fia”. Anyja Rheia titanisz. Zeusz alapvetően a viharok és a villámok ura, állata a sas. Héra szintén a Jupiterhez tartozó istenség. A görög mitológiában Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Attribútuma a királyi pálca és a kakukk, amely a szent madara volt. A római mitológiában Junoval, a szülés és a házasság istennőjével azonosítható. Azok a növ...