Bejegyzések

Istennő címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fountain Diana/ Diana Forrása

Kép
A képen látható szobor egy ismeretlen művész alkotása. A Louvreban található.  Feltehetőleg a tizenhatodik század közepén készült.

A Jupiter

Kép
A Jupiter a Naptól az ötödik bolygó. A legnagyobb bolygó a Naprendszerben, ezért a többi óriásbolygót is gyakran Jupiter-típusú bolygónak nevezik. Nevét Jupiterről, a római főistenről kapta, aki fénylő égbolt istene, de haragjában az eső, a mennydörgés és villámlásé is. Úgy gondolták, hogy állam védelmezőjeként ő vezette győzelemre a sereget és állította meg, ha futni próbált. Tiszteletére rendezték a nagyszabású római játékokat. Optimusnak (a bőség istenének) és Maximusnak (a legnagyobbnak) is nevezik. Jupiter görög megfelelője Zeusz, az Olümposz legfőbb istene. Nevének jelentése „Kronosz fia”. Anyja Rheia titanisz. Zeusz alapvetően a viharok és a villámok ura, állata a sas. Héra szintén a Jupiterhez tartozó istenség. A görög mitológiában Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Attribútuma a királyi pálca és a kakukk, amely a szent madara volt. A római mitológiában Junoval, a szülés és a házasság istennőjével azonosítható. Azok a növ...

Nut

Kép
Óegyiptomi égistennő, Su és Tefnut lánya, Geb testvére és hitvese, a héliopoliszi enneád tagja (a heliopoliszi 9 istenből álló istenség együttes, a Napbárka utasa). Az ő gyermekei Ízisz, Ozirisz, Seth, Nephtisz. Egyik ábrázolási formája, a nő akinek egy vízzel teli kancsó van a fején, a másik ábrázolási formája pedig a következő: karjai és lábai érintik a földet, teste meghajlik, amin csillagok vannak. Karjai és lábai jelentik az ég 4 darab tartóoszlopát, amin az ég pihen. Nut alá van támasztva az apja, Su által. Férje, Geb, pedig alatta fekszik a földön. A mítosz szerint amikor Su felemelte Nutot ( az eget) Geb fölé ( föld) a káosz megszűnt, de ha valaha is elhagyja ezt a pozíciót akkor a káosz visszaáll. Szimbólumai a csillagok, éjszakai égbolt, tehén. Nutnak szerepe volt az óegyiptomi naptár kialakulásában. A mítosz szerint egy átok miatt Nut nem szülhette meg gyermekét az év egy napján sem. Ezt a problémát úgy orvosolta, hogy egy kockajátékon Thottól nyert 5 plusz napot a...