Kedves Olvasók, ma egy kicsit eltértünk a hagyományos témaköröktől. Abraham Maslow szükségelméletét szeretném röviden ismertetni. Bár elsősorban közgazdászok és marketingesek használják, rendkívül hasznos lehet nekünk is, spirituális ösvényeken barangolóknak :)
Az elmélet a motivációkat vizsgálja, azokat a mozgató elemeket,
amik az egyént cselekvésre késztetik. Ezek a létezés különböző szintjein valósulnak meg és kártyavárként építkeznek az alsóbb szintekről felfelé.
Abraham Maslow szerint az emberi szükségleteket hierarchikusan lehet rangsorolni.
- A piramis legalján az alapszükségletek, a létfenntartáshoz kapcsolódó fizikai és biológiai szükségletek helyezkednek el.
- Az első szint megvalósulásából szinte természetesen adódik
a megszerzett javak megóvására való igény. A biztonságérzethez
elengedhetetlen, hogy tartósan magunkénak érezzük amivel rendelkezünk. - A szociális szükségletek. Az embernek szüksége van kapcsolatokra, a valakihez tartozás érzésére. Az ember emiatt törekszik stabil családi, baráti és munkahelyi és egyéb kapcsolatok kialakítására.
- Az elismerés szintén az ember fontosnak érzi, hogy elfogadtassa magát az egyes szociális kapcsolatain belül. Bizonyítani kívánja rátermettségét, megfelelőségét, alkallamasságát az egyes területeken ahol jelen van.
- A piramis csúcsa az Önmegvalósítás. A lény kiteljedése,
ahogy kihozza magából a képességei szerinti maximumot.
Ez volna tehát a Maslow-piramis.
A motivációk ismeretében megérthetjük hogy a személyiségfejlesztés
egyik legfontosabb tényezője, hogy a piramis aljáról kezdjünk felfele haladni.
Az ideális működéshez elengedhetetlen, hogy az alsó szintek stabilan
jelen legyenek az ember életében.
Áldás,
Atomm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése