Bejegyzések

Hogyan szeresd a munkádat ?

Kép
Napjaink legjavát a munkánk teszi ki, sőt, legtöbbször a hétvégéinket is. Szinte alig marad idő a pihenésre, vagy kikapcsolódásra, ezért fontos, hogy az, amivel foglalkozunk, örömet is okozzon, vagy legalább ki legyünk békülve a helyzettel. Dolgozni általában senki sem szeret. Nem feltétlenül a tevékenységgel van a probléma, hanem a korán keléssel, a sok túlórával, és gyakran túlhajszoljuk magunkat. Úgy érezzük, soha nincs vége, soha nincs megállás, nem szusszanhatunk egy percet sem. Folyton stresszben vagyunk, mert mindig van valami tenni való, valami sürgős. Még lebetegedni sincs idő, úgy is bejárunk dolgozni, mert nem engedhetjük meg, hogy hiányozzunk. Nem is csoda, ha sűrűn betegek vagyunk, vagy hetekig nyűglődünk, mert képtelenek vagyunk kilábalni belőle. A célunk az, hogy ahol dolgozunk, ott jól érezzük magunkat és ne terheljük túl magunkat, napközben pedig vidámak legyünk. Nem törvény, hogy aki dolgozik, az csak gondterhelt lehet és boldogtalan. Nem csak akkor van fontos munk...

Egy doromboló macska az ölünkben jobban gyógyít

Kép
A hiedelem szerint a macskák  40 millió évvel ezelőtt a menyétfélékből alakultak ki. Minden macska egyedi az állatvilágban. A macskák megszelídítését említő első valódi feljegyzés Észak-Egyiptomból származik. Az Egyiptomiak nagy hasznát vették a macskáknak a rágcsálok elleni harcban, hiszen meg kellett védeniük a rágcsálóktól a legfontosabb táplálékukat, a gabonát. Az egyiptomiakat elbűvölte a macskák vadászati, és fizikai adottságai. A gabonaszállító hajókon is ott találjuk őket. Tekintélyük hamarosan királyi rangra emelte őket. Aki bántalmazott vagy megölt egy macskát az halállal lakolt. Basztet istennőt is macska fejjel ábrázolták. Ő a föld és a termékenység Istennője, és ő jelképezte a nap szemét is. A gyermekáldás véd asszonyaként tisztelték. Eredetileg oroszlánt szenteltek az istennőnek, később ezt a szerepet macska vette át, időszámításunk előtt kb 3000 évvel.  Először vad macskákat fogtak be, később időszámításunk előtt a második évezredben tenyészteni ...

Téli bőrápolás természetes módon

Kép
" Bármi lehetsz, bármit megtehetsz, bármire szert tehetsz. " Tél van, hideg. Ez az idő nem csak a szervezetünket, hanem a bőrünket is megviseli. Ebben az időszakban még fokozottabban kell figyelnünk a rendszeres bőrápolásra. A hideg idő rendkívül megviseli a szervezetünket, és a bőrünket is. Kezünk kiszárad, kirepedezik, arcunk érzékeny bőre kipirul. Igazán jó kozmetikai dolgokat kaphatunk a drogériákban bőrünk ápolására, de nézzünk szét inkább a konyhában. A mézről már írtam, hogy mennyire kiváló hatású a bőrápolásban, mégis kimeríthetetlen téma. A méz önmagában is nagyon jó, de keverhetünk hozzá különböző olajokat is. Olíva olaj: „Egyél olívaolajat, és alkalmazd helyileg, mert 70 betegséget gyógyít,  beleértve a leprát is.”                                                                     ...

Méz - a gyógyító csoda

Kép
A mézet mindannyian ismerjük, legtöbben szeretjük is. De ha elolvassuk mit is „tud” a méz, biztos vagyok benne, hogy nagyon fogjuk szeretni. Gyermekkorunktól tudjuk, hogy kis aranyos méhecskék szorgosan virágról virágra szállva gyűjtik össze a nektárt,  amit aztán mézzé alakítanak át. A mesékben kis kosárkában gyűjtik össze a virágport.  De nézzük, mit tudhatunk meg a méhekről. Közel 20 000 fajuk ismert.  A legkisebb a törpe méh    (Trigona minima) 2,1 mm mindössze. A legnagyobb Megachile pluto  a 39 mm nagyságot is elérheti. Őseink már nagyon régen gyűjtik a mézet, később már méhészkedtek is. A legősibb írásos emlék az indiaia védákban lelhető fel, az ayurvédikus gógyászat a mézet tartja a legjobb édesítőnek. Régészeti leletek bizonyítják a méz szerepét az emberiség történetében. Egy 16 ezer évvel ezelőtt készített sziklarajzon egy ember mézet gyűjt. Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember - erre ősi európai, köze...

Karácsonyi ajándék ötletek horoszkóp szerint.

Közeleg a karácsony, szinte csak pár nap maradt már.  Sokunknak gondolt okoz kinek mit vegyünk ajándékba.            Nem szeretnénk bakot lőni, igazi örömet szeretnénk szerezni a szeretteinknek. Ehhez tudnunk kell a másikról milyen típusú ember minek örül igazán. Ebben próbál segíteni ez a kis összeállítás.  Bak December 22- Január 20 Eleme: A föld. Büszke a teljesítményeire. Jellemvonásai: Maximalista, kitartó, következetes, szorgalmas. Kiváló szervező, gyakorlatias. Hosszú távra tervez, kapcsolataiban hűséges. Ajándékokban a hasznos dolgokat kedveli. Egy kiállításra  vett belépő nagy örömet szerezhet neki. Persely, pénztárca a pénzhez kapcsolódó ajándékok is jó választás.  Kiegészítőket is vásárolhatsz neki Színei: fekete, szürke, ibolyaszín, sötétbarna, földszínek. Bak gyerekek: A meteorológiai állomástól a hangszerig bármit lehet neki venni. Kisebbeknek kézügyesség fejlesztő eszközök, ...

Luca-napi szokások, hiedelmek, praktikák, babonák, jóslások

Kép
A keresztény hagyományban december 13.-a Szent Luca napja, melyhez több népszokás is fűződik. A Gergely naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja. A legenda szerint Szent Lucia édesanyját-aki vérfolyásban szenvedett-kísérte el Szent Ágota sírjához Cataniaba, hogy a szenttől kérjen gyógyulást. Anyja csodálatos gyógyulása után szüzességi fogadalmat tett, így a közelgő esküvőjét is lemondta, a hozományt pedig a szegényeknek ajándékozta. Azonban ezt a tettét a kérője nem tudta elviselni, ezért bíróság elé állíttatta. Miután kimondták bűnösségét, rengeteg kínzáson kellett keresztül mennie. Végezetül bordélyházba akarták meggyalázni, de testét nem tudták megmozdítani a helyéről. Ezt követően máglyára vetették, de nem fogott rajta sem a tűz, sem a forró olaj, ezért karddal döfték át a torkát. Azonban egyszerre akkor sem halt meg, csak miután megkapta az utolsó kenetet lehelte ki a lelkét. Itáliában és a Skandináv népeknél nagy tisztelet övezi alakját. Vakok, gyengén ...

Mikulás története

Kép
Vannak helyek, ahol a gyerekek kitisztítják, kipucolják a cipőjüket. Ennek legendás eredetet tulajdonítanak. A télapót a germán mitológia főistenének-Odinnak- a tovább gondolt változatának tekintik, aki ajándékot oszt és büntet. Odin képes volt más világokba utazni, és új ismeretekkel bővíteni tudását. Mindig fehér szakállú idős ember formájában jelent meg, aki köpenyt és köntöst hordott. Félszemű volt, mivel egyik szemét felajánlotta a tudásért cserébe. Egyik szemével a való világot látta, a másik fekete szeme pedig a belső világra nézett. Volt neki egy fehér nyolc lábú lova, akit Sleipnirnek hívtak. Kezében pedig egy célt soha el nem tévesztő lándzsa volt. Ősi német néphagyomány szerint a gyerekek a rémisztően fagyos germán főisten, Odin nyolclábú lovának tettek ki csizmácskáikban a kémény mellé szalmát és répát, ő pedig hálából ajándékokat hagyott benne. Szent Miklós kultikus alakjának kialakulásában sokan ennek a kereszténység előtti Odin mítosznak a tovább hagyományozódását...