Összhang
Ketten sétáltak a domboldalon és hallgatt ák a folyóparton túlról é rkez ő zen é t. Az öregebb egyfajta időtlen derűvel poroszkált. Mosolyogni látszott, de nem a szájával, hanem egész lényével. Ez a mosoly egészen belülről jött. A fiatalabb arcának vonásai előbb összpontosításról árulkodtak, majd lassanként meglágyultak, ahogy átadta magát a pillanatnak. Így sétáltak, némán. - Mester, egy szerre ú gy é reztem, jobb hasonlat híján, mintha egy festményen lennénk , aminek é n vagyok a f ő szerepl ő je. Er ő s, m agával ragadó é rz é s... ez az Összhang? Az út hosszan kanyargott előre, messzebb, ahol letért a partról, az erdőbe vezetett tovább. Ahogy a zene h ö mp ö lyg ö tt, ú gy verdest é k a val ó s á g hull á mai é rz é kel é s e határait . L eny ű g ö zve értette meg , milyen t ö k é letes harmóniában keverednek a színárnyalatok, a formák és a mozgás illúziója ezen a vásznon , önnön központi alakja körül . Hasonló harmóniát eddig csak meditációi során tapasz...