"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

2018. augusztus 21., kedd

Érdekességek az emberi testről


  • Születésünkkor 300 csontunk van, de mire felnövünk, már csak 206. A különbség abból adódik, hogy bizonyos csontok összenőnek.
  • Egy egészséges ember körmének hat hónap kell ahhoz, hogy teljesen megnőjön.
  • Az ember hamarabb halna meg alváshiányban, mint az éhezésben. Éhezni akár hetekig is lehet, az alváshiány hamarabb gyilkol.
  • Az emberi DNS 94 százalékban egyezik meg a csimpánzéval és 70 százalékban a meztelen csigáéval.
  • Ha nem lenne gyomornyálkahártya, a gyomrunk felemésztené saját magát. Ez a nyálkahártya 3 naponta megújul.
  • A savasságától függően, ha a gyomorsavunk érintkezésbe kerülne a bőrünkkel, egyszerűen lyukat égetne rá.
  •  Az emberi test legnagyobb sejtje a női petesejt, körülbelül 175.000-szer nagyobb, mint egy férfi sperma.
  • Minden ezredik csecsemő foggal születik. Az emberi testben található legkeményebb anyag a fogzománc.
  • Már a 12 hetes magzat is képes bandzsítani és tudja a homlokát ráncolni.


  • Az emberi szív 100.000-et ver naponta.
  • Az ember agya a felvett oxigén egyötödét használja fel, habár a súlyunk 2%-át teszi ki.


  • Minden huszadik embernek (általában a férfiaknak) van plusz egy bordája.
  • A nyelv az egyetlen olyan izom, amelynek nincs tapadása, csak eredése, és annyira egyedi a mintája akárcsak az ujjlenyomatunké. Csak a terhesség harmadik hónapjában alakul ki a magzat ujjlenyomata.A férfiak nyelvén kevesebb az ízlelőbimbó, mint a nőkén.


  • Veséink naponta 300-szor szűrik át vérünket.
  • Egy felnőtt ember érhálózata hajszálerekkel együtt több, mint 96.000 km.
  • Bal tüdő kisebb, mit a jobb, mivel a szív így nem férne el.


  • Az életünkből mintegy 5 évet töltünk pislogással. Szerencsére a pislogással párhuzamosan mást is tudunk csinálni.
  • Egy ember élete során 22 kilogramm bőrt veszít el. Az emberi bőr súlya körülbelül 8 kg, átlagosan a testsúlyunk 16%-a. Minden hónapban lecseréljük a bőrünket – igen, jól olvastad, új “borítás” 30 naponként.
  • Azok a bizonyos idegsejtek kb. 400 km/h-s sebességgel száguldoznak az agyunkban – gyorsabban, mint egy Forma 1-es versenyautó.


  • A talpunk több izzadságmirigyet és nyomás-érzékeny idegvégződést tartalmaz, mint testünk bármely másik része.
  • Az emberi agy képes akár 1000 szót is elolvasni egy perc alatt.
  • Testünk minden percben 24 millió sejtet termel.
  • Bár nem tudjuk elképzelni, hogy nézhet ez ki, de állítólag igaz: amikor elpirulsz, a gyomorfalad is pironkodik.
  • Minél hidegebb helyen alszunk, annál nagyobb az esélye, hogy rosszat álmodunk.


  • Tüsszentéskor minden testi funkció megáll – még a szívdobogás is! Ez az oka annak, hogy nem tudunk nyitott szemmel prüszkölni.
  • Egy jó sírás valóban olyan a testnek, mint a száraz veteményesnek egy kiadós eső: tudományos tények bizonyítják, hogy fellazítja stresszes lelkünket, és segít kiengedni a dühöt, és a haragot.
  • Reggelente majdnem egy centivel vagyunk magasabbak, mint este.
  • Egyes nők több színt látnak másoknál. Az átlagos színreceptor-szám a három lenne, de az előbb említett különleges személyeknek négy vagy akár öt is lehet, így többféle árnyalatot képesek felfedezni.
  • Az emberi szem felbontása körülbelül egy 500 megapixeles kameráéval egyenlő.


  • Az agyunk elég elektromosságot képes előállítani ahhoz, hogy megvilágítsunk vele egy villanykörtét.
  • A gyúlékonyságától eltekintve, az emberi haj gyakorlatilag elpusztíthatatlan.
  • A szívverésünk képes szinkronizálódni annak a zenének a ritmusával, amit hallgatunk.


  • Ugyanazok az enzimek - melyek az elfogyasztott élelmiszereink emésztéséért felelősek - kezdik el lebontani és felemészteni az emberi testet a halál után.
  • Egyetlen ember szájában több baktérium él, ahány ember van a Földön.
  • Naponta több mint fél liter nyálat termelünk.
  • Szaglásod hihetetlenül kifinomult. 50.000 egyedi szagot vagy képes megjegyezni és felismerni. Ez persze még távol áll a kutyák szaglásától.


  • Egy lépéshez 200 izom összehangolt működése szükséges.
  • Átlagos körülmények között 3 percig maradsz életbe levegő nélkül, 3 napig víz nélkül, és 3 hétig étel nélkül. Ez a bűvös hármas persze emberenként változik, és a körülményektől is függ.
  • Életed egy-harmadát alvással töltöd.


Források:
  • https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/testi-egeszseg/7-lenyugozo-erdekesseg-az-emberi-testrol/113719
  • https://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/30_furcsasag_az_emberi_testrol_animacioval/20100906130256
  • https://liked.hu/eletmod/17-izgalmas-erdekesseg-az-emberi-testrol-amit-nem-tanitottak-meg-nekunk-az-iskolaban/
  • https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20170604/erdekessegek-az-emberi-testrol/

Készítette: Galavics Dóra



2018. augusztus 20., hétfő

Frontok hatása egészségünkre

Van, akit csak a hideg-, van, akit a meleg, van, akit mindkét front hatása megviseli. Alapvetően azok szenvedik meg inkább a frontok változását, akik eleve betegek, legyengültek.


 Az ember is, akárcsak a többi élőlény, része a természetnek, így állandó kölcsönhatásban áll vele. Környezetünk változásai szervezetünket (leginkább idegi és hormonális) alkalmazkodási mechanizmusok beindítására kényszerítik, amely néhány ember esetében szubjektív, sőt olykor objektív tüneteket okozhat.
Nézzük, hogy a különböző időjárási viszonyok, hogyan hoznak változást a hétköznapjainkban.

Hidegfront:

A légköri front két, alapvetően ellentétes tulajdonságú légtömeg találkozásánál alakul ki. Ezek a légköri frontok jelentősen megváltoztatják az időjárást, ezzel együtt pedig a frontra érzékenyek hangulatát, szervezetük állapotát. A tünetek inkább a front átvonulása után jelentkeznek. A csökkenő hőmérséklet és páratartalom mellett nő a légnyomás. Ezt ízületi fájdalmakkal, reumás panaszokkal, asztmás rohamokkal, gyomor-, epe- és vesegörcsökkel, illetve mellkasi panaszokkal, sőt a koraszülések számának emelkedésével, illetve a szívinfarktusok gyakoribb előfordulásával hozták összefüggésbe a rendelkezésre álló megfigyelések alapján. Bizonyos általános idegrendszeri tünetek mindkét fronthatás esetében jelentkeznek, mint például levertség, ingerlékenység, nyugtalanság, alvászavar, a reflexek lassulása, a koncentrálóképesség csökkenése és a fejfájás. Arra hajlamos cukorbetegeknél vércukorszint-emelkedés (hiperglikémia) következhet be, emiatt inzulinnal kezelteknél gyakoribb vércukor-ellenőrzést javaslok. Szükség lehet az inzulinadag átmeneti emelésére.



Leggyakoribb panaszok:
reumás panaszok
görcsök
gyulladások
gyomorfekély
kólika
agyvérzés
asztmás roham

Melegfront:

Magasban a nagyobb hőmérsékletű, könnyebb fajsúlyú levegő érkezik a hidegebb fölé. A talajszinten a melegebb levegő érkezése kicsit késik. A légnyomáscsökkenés tehát már előbb bekövetkezik, még mielőtt a hőmérséklet-emelkedést észlelnénk.



 Frontérzékenyeken a vegetatív és a pszichés tünetek tehát már a frontbetörés előtt jelentkeznek. A szimpatikus idegrendszer izgalma miatt emelkedhet a pulzusszám, a vérnyomás. A magas vérnyomásos betegek állapota rosszabbodhat. Szaporodik az agyvérzés, agylágyulás gyakorisága. A véralvadási készség fokozódása miatt ilyenkor gyakrabban alakul ki az alsó végtagi vénákban véralvadék (trombózis) és az innen elszabadult vérrög okozta tüdőartéria-elzáródás (embólia). Tablettával vagy inzulinnal kezelt cukorbetegeknél vércukoresés (hipoglikémia) következhet be. Arra hajlamosoknál melegfront idején szükség lehet az inzulinadag kisfokú csökkentése. A lelki életre a levertség, a nyomottság, a figyelem csökkenése, tehát a depresszió lehet jellemző. A figyelmetlenség, több közúti balesetet okoz. A nem migrénes fejfájások előfordulása is gyakoribb ilyenkor.

Leggyakoribb panaszok:

angina pektorisz
trombózis-, embóliahajlam
asztmás roham,
reumás fájdalmak
keringési elégtelenség
vakbélgyulladás
migrén
vérzések
depresszió

Tippek, a front okozta tünetek enyhítésére:

1. Fogyasszunk minél több B1-, D- és E-vitamint: ezeket főleg az élesztőben, a halakban és a tojásban találjuk meg. Ha a gyomrunkon keresztül akarunk felkészülni az érkező hidegfrontra, együnk például egy nagy adag tojásrántottát.
2. Figyeljünk oda a folyadékbevitelre, és igyunk gyógyteákat. Naponta minimum két és fél, három liter folyadék fogyasztása javasolt. Legjobb, ha lehűtött, citromkarikával ízesített frissítő menta vagy citromfű teát fogyasztunk!


3. Együnk banánt, almát, burgonyát, szőlőt vagy olajos magvakat. Ezeknek magas a kálium- és magnézium tartalma, így csökkenhetik a panaszok erősségét.
4. Levendula a csodaszer: nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is hasznos. Tea formájában is fogyaszthatjuk, de ha levendulaolajjal dörzsöljük be a csuklónkat, halántékunkat megszüntethetjük a fejfájást, ingerlékenységet.


5.  A hidegfront hatására álmosak lehetünk, lelassulhatunk, így az erre érzékenyek kivételesen növelhetik a koffein adagjukat, de nem kávéval, hanem egy sokkal kíméletesebben és hosszabban ható koffeinforrással, a teával. Ebből is lehetőleg ne fekete teát válasszunk, hanem a csersavban szegényebb, de antioxidánsokban sokkal gazdagabb zöld, vörös vagy fehér változatot igyuk friss citrommal, mézzel, vagy steviával ízesítve.
6. A masszázs beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait.


7. Irány a természet: a szabadban végzett, rendszeres mozgás hangulatjavító hatással bír, serkenti az immunrendszert és jelentősen csökkenti a vérben lévő stresszhormonok szintjét.
8.  A hidegfront tünetei ellen kiváló hatású mindenfajta stresszoldás: a meditáció, jóga, aromaterápia, akupresszúra és a talpmasszázs.


9. Jó hatású lehet a naponta végzett váltott zuhany (2 perc hideg vizes, majd 2 perc meleg vizes tusolás váltogatva), vagy szaunázzunk, így formában tarthatjuk keringési és hőszabályozó rendszereinket.

Van még egy olyan tényező, amely hatással van ránk: a légelektromos erőtér. A levegőben lévő pozitív és negatív ionok aránya ugyanis a frontokkal megváltozik: a hidegfront a kis negatív ionok előretörését hozza, míg a melegfront a nagy pozitív ionok felszaporodását eredményezi. Az első esetben ingerlékenyebbé válunk, míg a másodikban inkább lelassulunk.


Érdekességek

Már Hippokratész (i.e. 460 - i.e. 375), az ókor híres görög orvosa, is megfigyelte, hogy a légköri viszonyok hatással vannak az emberi szervezetre: "Aki orvoslással akar foglalkozni, tudnia kell, hogy az évszakok befolyásolják az ember egészségi állapotát. Az egyes emberek szervezete különbözőképpen viselkedik az évszakokkal szemben, némelyek számára a nyár, másoknál a tél a kedvező vagy hátrányos (…) Maguk a betegségek is eltérő módon viselkednek, jól vagy rosszul, az egyes évszakokban, de a kor, vidékek és életmód szerint is."
A 18. század vége felé - Volta és Galvani munkásságának köszönhetően - pedig az is bizonyítást nyert, hogy a levegő elektromos kisülései hatással vannak az idegrendszerre és az izomzatra.


  • Byron például nagyon utálta, ha hidegre fordult az idő, Napóleon ugyancsak ki nem állhatta a hideget, a meleget részesítette előnyben, még nyáron is befűttetett a lakásában.
  • Diderotról feljegyezték, hogy a heves szélviharok idején úgy érezte, szétpattan a feje és elborul az elméje. Az angolok a nyugati szelektől irtóznak, rosszkedvűek lesznek tőle, az olaszok a déli szelet, a meleg, páratelt sirokkót utálják.


  • Eső közeledtével sok ember prüszköl, ásítozik vagy bágyadt, reggel fáradtan ébred, sokaknak fáj a feje, esetleg viszket a meggyógyult sebük vagy tyúkszemük, de nyilallhatnak a reumás ízületek, szárazzá válhatnak a tenyerek, számos ember szórakozottá válik, a zsörtölődős asszonyok pedig igen ingerültek lesznek. A csendes eső sok embert tesz búskomorrá, mint ahogy Heinét, Schillert és Miltont is annyira megviselte a szitáló, csepergő eső monotóniája, hogy ilyenkor képtelenek voltak alkotni.
  • Számos állat kiváló időjós, jól használhatók az időjárás előrejelzésére, de a földrengéseket és a természeti katasztrófák jöttét is megérzik. A különböző kimenetelű időjárás-változásokra meglepő viselkedéssel, tőlük nem várt hangokkal hívják fel az emberek figyelmét. Például eső előtt a kakasok napnyugta után is kukorékolnak.
  • Mielőtt szelesre fordulna az idő, a keresztes pókok új hálót készítenek, a macskák pedig a szőnyegeket vagy a függönyöket karmolásszák. 
  • A befőttes üveg vízébe tett pióca az egyik legkiválóbb időjárásjósló. Ha az üveg alján marad derült, napos vagy fagyos idő lesz; ha a víz tetejére megy, akkor erős szél vagy havazás; ha izgatottá válik, zivatar várható. Heves viharok idején viszont sok pióca elpusztul.
  • Esőre áll az idő, ha a békák hangosan brekegnek; a tyúkok sokára ülnek el; a verebek a porban fürdenek; a pókok lerombolják hálójukat, és máshová költöznek; a birkák, kosok sokat rohangálnak; a szamarak a fülüket rázzák és ordítanak; a tehenek kergetik egymást; a lovak idegesek és összegyűlnek a karám sarkában; a macskák nyalogatják mancsukat, mossák pofájukat; a kutyák büdösek, füvet esznek, vagy vonyítanak; a disznók nyugtalanok és hangosan röfögnek; a vakondokok nagy túrásokat fúrnak; a patkányok és az egerek idegesek; a madarak tisztogatják tollaikat; a varjak sokat kárognak, a hollók nagy zajt csapnak, a csókák csoportosan, a hattyúk pedig alacsonyan repülnek; a darvak csőrüket a szárnyuk alá dugják; a sirályok messze szállnak a tengerparttól, mélyen berepülnek a szárazföld belsejébe; a giliszták kibújnak a földből; tücskök hangosan zenélnek; a szúnyogok erőszakosan csípnek, és a földhöz közel repülnek; a szentjánosbogarak nem világítanak; a méhek a kaptárjaikban maradnak.
  •  Száraz, szép idő várható, ha: a pókok kora reggel már dolgoznak; rossz időben huhognak a baglyok; a denevérek csapkodnak a szárnyukkal; a gólyák és a darvak magasan szállnak, és sok madár elrejtőzik.
  • Száraz, napos idő várható, ha: a legyek vidáman repdesnek; a szúnyogok magasan repkednek; a levelibékák kiemelkedő helyre másznak; a kígyók lustán heverésznek; a csirkék hangosan csipognak; a füstifecskék magasra szállnak; a vörösbegyek repülés közben énekelnek; a cinkék éneke messzi elhallik; a fülemülék hangosan csattognak; a juhok vidáman legelnek.
  • Szép, hosszú lesz az ősz, és enyhe télre számíthatunk, ha: a vadludak későn kelnek vándorútra; a költöző madarak sokáig itt maradnak, csak később repülnek el délre; ősszel a mezei pockok és az erdei egerek nagyon felszaporodnak; a bíbicek télen is itt maradnak. A tél végét jelzik: a megszólaló pacsirták, a csiripelő verebek, a kertekből a mezőkre költöző varjak, a barlangjaikat elhagyó medvék és a vidáman játszó vadnyulak.


  • Hosszú, kemény hideg télre van kilátás, ha: a hangyák magas bolyokat építenek; a vándormadarak korán elköltöznek; a cinkék lakott helyre húzódnak; a verebek csendben vannak; a hörcsögök sok gabonát gyűjtenek be; a mókusok egy csomó fenyőtobozt tartalékolnak; a téli álmot alvó állatok mély fészket készítenek; a házi pókok meleg helyen szőnek hálót; sok makk és csonthéjas terem. A vidéki emberek megfigyelték, ha karácsony napján az állatok a bal oldalukra fekszenek, a tél sokáig tart, kemény és cudar lesz.
 Esőt éreznek a növények: ha a körömvirágok, a százszorszépek, hóvirágok, szellőrózsák, kukacvirágok és sok más növény virágzata nem nyílik ki; a szegfűk összecsukódnak; a muskátli virágai elcsavarodnak; a harangvirágok virágai lefelé vagy oldalra fordulnak; az árvalányhaj szálai kiegyenesednek; lefelé hajlik a harangvirágok feje. Szép idő várható, ha a növények kinyitják virágaikat. Hosszú lesz az ősz, ha a tavaszi hérics ősszel is kivirágzik, vagy ha az illatos hunyor december első felében is kinyílik. Kemény, hideg telet jelez előre, ha sok makk terem; a tölgy lombja későn, de nagyon szépen színekkel színesedik meg. A törökök megfigyelése szerint, kemény tél várható, ha a fenyőfákon sok toboz díszlik s a birsalmafáknak bő termése van.



Tudtad-e? 

Vannak, akik a langymeleg napsütést, a csodás tavaszt kedvelik a legjobban, amelytől jobb lesz közérzetünk, számosan lobbannak szerelemre, megnő szexuális vágyuk és fogamzásra való hajlandóságuk. Egy közvélemény-kutatás alapján az emberek többsége tavasszal - amikor süt a nap, a hőmérséklet 20 C°, a páratartalom pedig 80% - érzi magát a legkellemesebben. Egy angol felmérés szerint a hormonháztartásra és a fogamzóképességre nem is a simogató langymeleg van hatással, sokkal inkább a hosszú, derült napok, a napsütéses órák hatnak serkentőleg. Állítólag a tavasszal fogant gyermekek életrevalóbbak, életigenlőbbek, egészségesebbek, mint a más időszakban születettek; felnőve az életben sokkal többre viszik, mert többre képesek. Sok híres ember fogant áprilisban, májusban, júniusban, és sokan ekkor jutottak el tevékenységük csúcsára. Például Torricelli májusban kezdett el foglalkozni a légnyomásmérővel, Victor Hugo és Byron legnagyobb írásai tavasszal születtek.



Források:

  • http://nonstop-doctor.com/7-tipp-hidegfront-hatasai-ellen/
  • http://www.hogyankell.hu/A_hidegfront_negat%C3%ADv_hat%C3%A1sai_ellen_v%C3%A9dekezni
  • http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/az_idojarasi_frontok_hatasai/2015307/
  • https://erzsebetrosta.hu/hiedelmek-babonak-nepszokasok/jeles-napok-unnepek/idovaltozast-erzo-emberek-idojos-allatok-novenyek.html
Készítette: Galavics Dóra








2018. augusztus 11., szombat

Szeder- a "csodagyógyszer"

A szeder (Rubus) a rózsafélék (Rosaceae) családjának Rosoideae alcsaládjába tartozó növénynemzetség. Népies magyar nevei a szederje, szedernye, fekete málna. Csak Európában több mint 2000 fajta található.

Ókori görögök, rómaiak nem csak fogyasztották, de orvosságként is alkalmazták, legfőképpen a köszvény gyógyítására.
A középkorban a növény kérgéből, és leveléből készült főzetekkel kezelték a bélproblémákat és a lázat. Szederfőzettel a fekélyeket is jól lehet gyógyítani.
A fekete szeder rendszeres fogyasztásával védelmet élvezhetünk a szív,érrendszeri és a cukorbetegséggel szemben, de általa az elhízást is kivédhetjük. A gyümölcsben lévő vegyületek az agyi erekre is pozitív hatást gyakorolnak, így biztosak lehetünk benne, hogy hosszabb ideig megmaradhat jó a memóriánk.


Ebben a gyümölcsben megtalálhatók még az antocianinok, amelyek a szemünk védelmét és egészségét is képesek biztosítani. Például ezek a vegyületek nyújthatnak segítséget a sárgafoltok kialakulása ellen. A szeder feketés színét a benne lévő antociánnak köszönheti. Rendkívül jó hatással van a szervezetünkre, csökkenti a gyulladásokat, valamint segít megelőzni, ill. legyőzni a rákot. Gazdag A-, B1-, B6- és C-vitaminban, ezáltal erősíti a szervezet védekezőképességét.
Emellett elősegíti a vas felszívódását a táplálékokból, ezért mérsékli a vashiány kialakulásának a kockázatát.

Mangánban is igen gazdag, 100 gramm fedezi a napi ajánlott bevitel felét, ezért segít megőrizni a csontok erős, egészséges állapotát.
Terhes nők számára is ajánlott a fogyasztása, mivel sok folsavat is tartalmaz, amely segít megakadályozni a születési rendellenességek kialakulását.
A szeder tisztítja a vért, serkenti a vérkeringést és erősíti az egész szervezetet. Azonban nem csak a vérre van jó hatással, hanem az idegekre is, mivel nyugtatja őket. Ezenkívül serkenti az alkohol lebontását a szervezetben.


A szederlé rendkívül jótékony hatással van az operáción átesett betegekre. Felgyorsítja a gyógyulást, serkenti a vérkeringést és megakadályozza a fertőzés terjedését. Szülés után gyorsítja a felépülést, műtét után pedig csökkenti a gyulladást.


A szeder rendszeres fogyasztása serkenti az emésztőrendszer működését, és növeli az étvágyat.
A szeder, csakúgy, mint más bogyós gyümölcsök, gazdag antioxidánsokban, amelyek tudvalevőleg hatékony öregedésgátló hatásúak.


A szederlevelek jó hatással vannak a rendkívül száraz bőrre, csak áztassa a leveleket kókusz- vagy olívaolajba néhány napra, majd vigye fel a bőrére. Kézkrémként használva jó hatással van a száraz és irritációra hajlamos bőrre.
Ha hajhullással küzd, a szederkivonat biztonságos és természetes alternatívát jelenthet a vegyszeres kezelés vagy az operáció helyett. A szederlevet egyszerűen vigye fel a hajára, hogy serkentse annak növekedését.
A szeder serkenti a melanintermelést a hajban. Így a haj megőrzi a természetes színét. Ez azoknak különösen jó hír, akik idő előtt őszülni kezdtek. A szederlé rendszeres fogyasztása azonban mindenféleképpen hozzájárul a haj egészségéhez, akár őszülni kezdett már, akár nem.


A szeder bizonyos tulajdonságai segítenek abban, hogy a haj egészségesebb legyen. Közismert, hogy a szeder serkenti a hajnövekedést, így megakadályozza a hajhullást. Különösen jó azoknak a rákos betegeknek, akik kemoterápiás kezelésen esnek át, mivel a gyümölcsből kivont anyag megfiatalítja a hajhagymákat.

Tudtad-e ?

Chicagóban, az Illinois Egyetemen egereken végeztek kutatásokat, vagyis azt vizsgálták, hogy a fekete szedernek valóban van-e daganatmegelőző vagy tumorcsökkentő hatása. Az egereket olyan táplálékkal etették, amely feketeszeder-port tartalmazott. Az eredmények azt mutatták, hogy a feketeszeder-por igenis csökkentette az egerekben a vékonybél, a vastagbél és a végbél területén a tumorok kialakulását. A tudósok szerint a colitissel – a vastagbél krónikus gyulladása – karöltve járó gyulladás fokozza a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, viszont a fekete szeder még a gyulladások kialakulását is képes lecsökkenteni, ami feltételezhetően mintegy előszobája a daganatok kialakulásának.

A sötét színű, apró gyümölcsökkel kapcsolatban számtalan kutatást, vizsgálatot végeztek a tudósok. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a gyümölcsök akár önmagukban fogyasztva, akár kipréselve vagy vízzel hígítva is meggátolják a daganatos sejtek kialakulását és elszaporodását, de emellett a különféle baktériumok és a Candida albicans nevű gomba elszaporodását is képesek megakadályozni. A fekete szeder mindemellett a nyálkahártya-gyulladással is eredményesen veszi fel a harcot.

Recept:

  • A fekete szeder leveléből készíthetünk teát, amely kiválóan alkalmas hasmenés kezelésére. Egy csészébe tegyen egy teáskanálnyi szárított levelet, öntse le 2 dl forró vízzel, majd hagyja állni 10 percig. Ezt követően szűrje le, majd fogyassza egészséggel.

  • Szájnyálkahártya-gyulladás esetén gargalizálhatunk is a levelekből készült főzettel, de nehezen gyógyuló sebek vagy fekélyek esetén a főzettel nemcsak gargalizálni, hanem öblögetni is lehetséges.


Forrás:

  • https://drtihanyi.com/termeszetes-gyogymod/a-szeder-jotekony-hatasa-a-hajra-borre-es-egeszsegre-23-pontban
  • https://www.netamin.hu/tudasbazis/cikkek/tudtad-hogy-ez-tortenik-ha-szedret-eszel-szeder-tudnivalo/
  • https://testunk.e-goes.com/feketeszeder-egeszsegugyi-elonyei/

Készítette: Galavics Dóra


2018. augusztus 5., vasárnap

Hűsítő tippek a nyári forróságban

Nézz havas tájat!

Afganisztánból hazatérő, égési sérüléseket szenvedett katonáknál próbálták ki azt a módszert, hogy az igen fájdalmas kezelések során egy virtuális valóság-sisakhoz hasonló szerkezet segítségével téli, békés, havas tájakat mutattak nekik, a fülhallgatóból pedig a téli szél zaját hallották. A módszer bevált, a katonák fájdalom- és hőérzete valamelyest csökkent a kezelések során. Ha tehát már szédelegsz a melegtől, keress egy szép havas-jeges videót, és teljes képernyőn nézd végig.


Tisztítsd ki a számítógépedet!

Erre kevesen gondolnak, de az egész nap bekapcsolt számítógép is hozzájárul a lakás felmelegítéséhez. Ez főleg a régi, asztali gépekre igaz, de egy elhanyagolt laptop is rendesen át tud forrósodni, ha a ventilátor hűtőrácsa már eltömődött. Ezzel két legyet is üthetsz egy csapásra, mert egy picit csökkented a meleget, és a géped is meg fogja hálálni a törődést. Ha régebbi, melegedős laptopod van, a két széle alá tegyél egy-egy könyvet, vagy más támasztékot, hogy a gép alatt is mozoghasson a levegő.


Építs légkondit házilag!

Ha van otthon ventilátor, egy egyszerű trükkel jelentősen megnövelheted a hatékonyságát. Tölts vizet pár műanyag palackba és tedd a mélyhűtőbe mindet. Miután megfagytak, akaszd a ventilátor mögé, ami így az itt lehűlő levegőt fogja beszívni és kifújni a lakásba. Arra azért ügyelj, hogy a palackokban lévő olvadó jég miatt a pára ki fog csapódni a palackokon, ezért gondoskodj róla, hogy a víz ne csöpöghessen a ventilátor motorjába, mert a lakástűz nem segít a hűtésben.


Elég pár pontot hűteni a testeden

Nincs szükség egy kád jeges vízre, ha le akarsz hűlni. A test bizonyos pontjainak hűtésével nagyon hatékonyan csökkenthető a hőérzet, de a test hőmérséklete is, mivel az itt található erekben folyó vér a keringésnek köszönhetően a test többi pontján is enyhíti a meleget. Ilyen a csukló, a boka, a combok belső oldala és a nyak. Arra viszont figyelj, hogy főleg az ízületek közelében lévő részeket ne hűtsd túl, mert “megfázhatnak”, ami kellemetlen és fájdalmas is lehet. Főleg a nyaki hűtéssel érdemes óvatosan bánni, szóval ne feküdj le éjszakára hideg vizes sállal a nyakadon. De a csuklódat a csap alá tartva gyorsan enyhüléshez juthatsz.


Az eszköz, ami mindig hűt

A népi módszerek a kánikula esetén is segítenek: szerezz be máztalan agyag vizeskorsót és egy csapásra megváltozik az életed! Az ilyen korsókba töltött víz lassan átszivárog az agyag pórusain és az edény külső felületéről elpárologva hűti a benne lévő folyadékot. Nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogy tócsa lesz a korsó alatt, inkább csak annyit, hogy az edény enyhén “izzad”, a felülete picit nyirkos lesz, de nem fog folyni róla a víz. A benne lévő folyadék pedig kellemesen hűvös marad, akár hosszabb időn át is.


Barátod a vizes törölköző

Fogj egy nagyméretű törölközőt, és vizezd be, majd csak annyira csavard ki, hogy nedves maradjon, de már ne csöpögjön. Ezután akaszd az ablakba: így árnyékhoz is jutsz, a párolgó víz pedig segít egy picit hűteni a lakás levegőjét.

Sötétítés

Ha nem akarjuk, hogy a lakás üvegházzá alakuljon, amíg mi egész nap dolgozunk, akkor tegyünk magunknak egy szívességet és sötétítsünk! Egyszerű, hatásos trükk, és nem kell mást tennünk, mint reggel behúzni a függönyöket, lehúzni a redőnyöket, hogy a meleg lehetőség szerint ne szökjön be nagyon az otthonunkba.


Hekkeljük meg a ventilátort

Tegyünk egy tálba jégkockákat, irányítsuk rá a ventilátort, és csodát tapasztalhatunk, ugyanis ez a trükk a levegő áramlását is elősegíti, és varázslatos módon lehűti a lakást.


Dzsungel hatás

A lakásban lévő dísznövények nem csak széppé és otthonossá varázsolják a teret, hanem megóvnak minket a hőségtől. A lényeg, hogy rendszeresen locsoljuk őket, hiszen a zöld levelek elpárologtatják a nedvességet, így felfrissítik a környezetet.


Az egyiptomi módszer

Az ókori Egyiptom lakosai már évezredek óta tudják és gyakorolják a lehűlés holtbiztos módszerét.
A Nílus vidékén élő emberek gyakran benedvesítettek egy lepedőt, (a viráglocsolásra használt "spricni" remekül megfelel a célnak, fontos ugyanis, hogy a lepedő ne legyen túl vizes) és avval takaróztak. Hűsen tart órákon át!

Vizes függöny

Vizezze be  függönyöket, majd nedvesen akassza őket vissza a helyükre! Ebben az esetben az ablak is nyitva lehet, az enyhe légáramlat  és a vizes függöny (vagy a karnisra akasztott lepedő) 20 perc alatt áthűti a szobát.

Tuti trükk elalváshoz

Ha te is azok közé tartozol, akik akár órákig is forgolódnak az ágyban, mert a melegtől nem jön álom a szemükre, akkor ezt a tippet imádni fogod: reggel dobd be a friss lepedőt a hűtőszekrénybe (persze zacskóba húzva, hacsak nem akarsz sajt- vagy füstölt kolbász-illatú álmokat), lefekvés előtt pedig vedd elő, tedd az ágyra, és élvezd hűvös ölelést. Persze ez csak pár percig fog tartani, amíg a tested hője át nem melegíti, de lehet, hogy ezt már nem is fogod érzékelni, mert álmodban épp Svájcban síelsz.


Forró tea

Tuti tipp a kánikula ellen: forró tea. Na nem ám akármilyen, hanem mentatea. Tudom, hidegen, jégkockával, citrommal, mentalevéllel szokták adni, van, ahol cukorsziruppal, van, ahol vodkával keverik. Pedig a legnagyobb butaság, ugyanis ha megisszuk a hideg innivalót, akkor pillanatnyira lehűti a nyelőcsövünket, a gyomrunkat, így, hogy normál hőmérsékletű legyen a belső szervrendszerünk, a szervezetünk nekiáll fűteni, mint az őrült, tehát még melegebb lesz a közérzetünk. Ha viszont meleg mentateát iszunk, akkor a szervezet automatikusan hűteni kezdi a belső szerveket, ráadásul a torkunk sem fájdul meg tőle.


FONTOS !
11 és 15 óra között ne tartózkodjunk a tűző napon
Ha muszáj kimenni, viseljünk szellős, lenge, kényelmes ruházatot
Ha érzékeny a bőrünk, gondoskodjunk a leégés elleni védelemről
Óvjuk a fejünket: a jó minőségű napszemüveg és könnyű nyári kalap vagy kendő sokat számít!
Ne hagyjuk a gyerekeket vagy a háziállatokat az autóban – még akkor sem, ha résnyire nyitva hagyjuk az ablakot! A napon hagyott autóban pillanatok alatt veszélyesen megemelkedhet a hőmérséklet, ami rossz esetben gutaütéshez vezethet.
A legjobb ha vizet, ásványvizet, vagy szénsavmentes üdítőt fogyasztunk.
Kerülendő az alkohol és a kávé, mindkettő elősegíti ugyanis a kiszáradást.
Étkezéskor fogyasszunk sok gyümölcsöt és kerüljük a zsíros, nehéz ételeket. Ha sokat izzadunk, fontos, hogy gondoskodjunk a só pótlásáról is.
Ha már kezd elviselhetetlenné válni a forróság, egy frissítő zuhany segít. Ezt érdemes akár naponta többször is megismételni.



Források:
  • https://www.nlcafe.hu/eletmod/20140729/forrosag-tea/
  • https://www.nlcafe.hu/eletmod/20150706/hoseg-kanikula-riado-meleg-tipp-hutes-legkondi/
  • http://hvg.hu/kultura/20140801_Nagyon_tuti_tippek_hogy_jobban_aludjon_a

Készítette: Galavics Dóra





2018. július 29., vasárnap

Gyógyvizek

Ha a vizek a doktoroknál jobbak nem lennének, az emberek bizony mind-mind elvesznének.”
Arany János

Itt a nyár, a strandolás időszaka. Magyarország nagyon szerencsés helyzetben van ilyen szempontból, hiszen nem csak a hideg úszómedencék, élménymedencék találhatóak meg, hanem hazánk szerencsés geológiai fekvésének köszönhetően a gyógyfürdők is. A meleg víz, már önmagbán is stresszoldó, nyugtató hatással bír.


Balneoterápiának hívják azt, amikor gyógyvizes kúrával regenerálódik vagy gyógyul az ember. A termálvizekben gazdag régiókba sokan nemcsak betegként utaznak, hanem megelőző és egészségmegtartó jelleggel is fürdőznek.

A gyógyászati célokra használt termál vizeknek, literenként minimum 1000 mg ásványi anyagot kell tartalmaznia. Amelyiknél nem bizonyította az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdői Főigazgatóság a megfelelő gyógyhatást, az megmarad meleg vizű, 30 foknál magasabb hőmérsékletű termálvíznek.
Fontos, hogy a kúraszerű kezelésbe csak orvosi javaslatra, ne önkényesen vágj bele, és akkor is betartsd az utasításokat. Kisebb problémák esetén néhány látogatás is elég lehet. A Magyarországon feltörő gyógyvizek a következő bajokra valók.

Kéntartalmú gyógyvizek

A kéntartalmú gyógyvizek elsősorban reumatikus panaszokra, nőgyógyászati gyulladásokra jók. Egyik legismertebb gyógyhatása a pikkelysömörhöz kapcsolódik. Ebben a betegségben szenvedők számára kifejezetten ajánlott a kénes gyógyfürdő. Vérnyomáscsökkentő, gyulladáscsökkentő hatása van. Kénes fürdők során javul az anyagcsere, élénkül a légzés, segít leküzdeni a szellemi, és fizikai fáradságot. 
Harkány
A Bükkalján, Bogácson és Mezőkövesden van ilyen fürdő, illetve Harkányban és Balfon. Enyhén kénes a Hévízi Tófürdő vize is.

Kloridos-sós vizek


A kloridos-sós vizek nőgyógyászati, bőrgyógyászati gondoknál jótékony hatásúak, lassítja bőrünk öregedési folyamatait, mivel fokozza a sejtek megújulását, és erősíti a kötőszövetet. Sóban gazdag vizek legtöbbjére jellemző, hogy a fürdőzés közben az esszenciális nyomelemek fokozzák a sejtek anyagcseréjét, tágítják az ereket, ezáltal egyfajta méregtelenítő hatást fejtenek ki. A sós vízben való fürdőzés tisztítja, kondicionálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, szaru rétegfeloldó, bőrnyálkahártya fertőtlenítő,és hámosító hatása van.

Sárvár
Ilyen víz a Hanságon van, Debrecen és Hajdúszoboszló térségében, Sárváron, illetve Nyíregyháza-Sóstón.
Radonos termálvíz

A radon egy nagyon jól oldódó nemesgáz, aminek az „erejét” az általa kibocsátott alfa-sugárzás adja. Ettől nem kell megijedni, mert nagyon kis dózisokat jelent még a magasabb radon tartamú gyógyvizeknél is. A radioaktivitás káros hatásai tehát nem érvényesülnek itt. Fájdalom-és gyulladás csökkentő hatásáról ismert. Használhatjuk ivókúraként is. A szervezetbe került radon döntő hányadát szinte egyből kilélegezzük, a fennmaradó rész pedig négy nap alatt teljesen kiürül a szervezetből.

Bükk környékén, Egerben és Miskolctapolcán van ilyen gyógyvíz, emellett a Hévízi-tó is ilyen.


Alkalikus vizek

Az alkalikus víznél a nátrium, kálium és- hidrogén karbonát ionok a dominánsak. Ezeknek a vizeknek belsőleg nyákoldó, epehajtó, és savtúltengést megszüntető hatásuk van. Emésztőszervi és légúti panaszoknál is rendkívül jó. Vesekövesség esetén azonban kifejezetten tilos a használata. Ilyen fürdő van Balfon, Gyulán, Mezőtúron, Szolnokon és Szegeden.

Gyula
Földes-meszes tartalmú

A kalciumban és magnéziumban gazdag termálvizeket szív-, gyomor- és reumatikus panaszokra ajánlják az orvosok. Jó vizelethajtó hatással is rendelkezik, mely segíti a vesekő, és a vesehomok kiürülését. A kálcium a csontok, fogak szervetlen állományának fő építőanyaga, valamint részt vesz az idegrendszer működésében is. Rendszeres fogyasztásával megelőzhető a csontritkulás is.

 A magnézium nagyon fontos szerepet játszik az izmok-és a szív működésénél is. Emellett, a csontok növekedésénél, a fehérje-és szénhidrát anyagcsere folyamatokban is jelentős. Budapesten és környékén törnek fel a mélyből az ilyen jellegű gyógyvizek. A budai fürdők mellett Esztergomban és Székesfehérváron találhatóak meg.

Budapest Török fürdő

Szénsavas gyógyvizek

Többnyire üdítő formájában fogyasszuk, és kevesen tudják, hogy külsőleg, és gyógyászati célokra is alkalmasak. A vízben lévő szénsav buborékok hatására a bőrben lévő hajszálerek kitágulnak. Ennek hatására a vérnyomás és pulzusszám csökken, ezáltal javítva a szív teherbíró képességét.

Ebből következik, hogy elsősorban keringési zavarok, érszűkületek kezelésére alkalmazzák. Segíti az infarktus utáni rehabilitációt is. Kedvezően hat a vegetatív idegrendszerre, hiszen nyugtató hatása van. Ezen felül a csontritkulás, és mozgásszervi problémáknál is kimutatták kedvező hatását. A Balaton környékén is fellelhetőek, így Balatonfüreden és Csopakon is ilyenben lehet mártózni.

Kehidakustány

Ellenjavallat:

A gyógyfürdőzésnek sajátos etikettje van, melyben a legfontosabb szabály, hogy a gyógyvíz igénybevétele előtt mindenképpen konzultáljunk az orvosunkkal, akár "betegnek" érezzük magunkat, akár csak lazítani szeretnénk a fürdőben. A szakorvos ugyanis nemcsak abban tud segíteni, hogy melyik fürdőbe érdemes elmennünk az esetleges panaszainkkal, de arra vonatkozóan is adhat tanácsokat, hogy mennyi időt töltsünk a vízben, vagy éppen milyen más kezelést (masszázst, súlyfürdőt stb.) érdemes még igénybe vennünk.


Vannak olyan egészségügyi állapotok, amelyeknél egyáltalán nem javasolt a gyógyfürdőzés: a szív- és érrendszeri betegségben, szívelégtelenségben, szívritmus zavarban vagy túl szapora szívverésben szenvedőknek egyáltalán nem javasolt a meleg vízben való fürdőzés. Szívinfarktus után se fürdőzzünk három hónapig. A fürdőzés rossz hatással lehet akkor is, ha az egyébként krónikus betegségek akut, fellángoló szakaszában megyünk. Gyulladásos, lázzal járó betegségekkel egyébként se fürdőzzünk!

Források:


  • https://femina.hu/utazas/gyogyfurdok-hatasai/
  • http://termalonline.hu/gyogykezelesek/ezek-a-gyogyvizeink


Készítette: Galavics Dóra


Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button