"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

2018. július 12., csütörtök

Csokoládé

Ha meghalljuk azt a szót, hogy csokoládé, máris megindul, a nyáltermelődés a szánkban. Leggyakrabban a csoki negatív tulajdonságairól olvashatunk, emelett azonban nagyon sok pozitív hatása is van. Ebben a cikkben olvashatsz arról, hogy milyen jó tulajdonságokkal rendelkezik ez a legkedveltebb édesség.

TÖRTÉNELEM:

A szó, a csokoládé 16. század óta használt navatl indián nevéhez, a xocolātlhoz, (ejtsd: sokolátl) hasonló hangzású névként került a világ legtöbb nyelvébe, a magyarba is. A maják birodalmában is ismert és fontos volt: a kakaóbabot más dél-amerikai kultúrákhoz hasonlóan fizetőeszközként  használták. Maga a kakaó neve is utal a kereskedelemre; a „cacau” eredetileg egy ige, jelentése: venni, cserélni, vásárolni.

A kakaóbab a szertartásokhoz is esszenciális volt. Megpörkölték, ledarálták, vízzel habosra rázták (nagy zsírtartalma miatt nehezen oldódott), majd megitták a keserű italt, melynek eredeti neve xocolātl. Az aztékok már ízesítették a keserű italt fahéjjal, ánizzsal, vaníliával, kukoricaliszttel, és a legfontosabb, hogy elkészítése során erjesztették is. Ennek köszönhetően sokkal lágyabb állagot és kevésbé keserű ízt értek el.Legendájuk alapján a Tollas Kígyóistentől, Quetzalcoatl-től kapták az istenek italát és eledelét, a csokoládét és a kukoricalisztet. A Tollas Kígyó elhagyta őket, de meghagyta, hogy visszatér még. Ezért, amikor a szakállas Cortés partra szállt, őt hitték a visszatérő Tollas Kígyónak. Uralkodójukhoz, Montezumához vezették, aki díszes aranykehelyben felszolgáltatta neki az isteni italt. Cortés észrevette a benne rejlő értéket, és lefoglalta az ősi ültetvényeket. Vérszemet kapott, magának kívánta az összes azték kincset, lemészárolta az aztékokat.


Ausztriai Anna királyné, XIII. Lajos francia király feleségeként hozta át a csokoládét Spanyolországból Franciaországba.

A forró csokoládét az 1600-as években kezdték inni Európában, II. Károly uralkodása idején (1660–85) vált divatos itallá Angliában, az első csokoládét is kínáló londoni vendéglő, a Chocolate House, 1657-ben nyílt meg.

1687-ben a Francia Akadémia tudományos alapon meghatározta az optimális csokoládéreceptet.

Amikor 1502-ben Guanaja szigeténél Kolombusz földet ért, üdvözlésként egy csésze kakaót kapott az őslakosoktól. Így kezdődött a csokoládé világ körüli hódítóútja.

Az első angol csokoládégyár Bristolban épült, 1728-ban. A szilárd csokoládét 1842-ben kezdte árulni a Fry csokoládégyár, mely később a ma is létező Cadbury cégbe olvadt

A csokoládészeletet 1847-ben találták fel. A svájci Nestlé fivérek 1876-ban készítettek először tejcsokoládé szeletet.


Rodolphe Lindt berni csokoládégyárában a termékek minőségének javítása érdekében új eljárásokat vezetett be, módosította a csokoládégyártásnál használt alapanyagokat és a főzési időket. 1880-ban felfedezte a mai élelmiszeriparban kenőgyúrásnak (vagy konsolásnak) nevezett csokoládéfinomítást, illetve a lágy fondant csokoládét.

Pozitív tulajdonságok a csokiról:

  • A csokoládé szinte a teljes B-vitamin komplexet tartalmazza, azokat is, amelyek az idegrendszer egészséges fejlődéséhez is fontosak. E-vitamin is található benne, amely főleg antioxidáns hatása miatt jelentős. Ásványi anyagok közül pedig főleg kalcium és magnézium tartalmát érdemes kiemelnünk, amelyek a csontképzésben vesznek részt, de ezenkívül található benne kálium, vas és réz is.

  • Serkentő hatással is bír, hiszen számtalan esetben eszegetjük vizsgák előtt vagy egy-egy nagyobb koncentrációt igénylő feladat elvégzése közben. Tehát memóriánk működésére is jótékony hatással van. Ennek a serkentő hatásnak köszönhetően boldogsághormont is termel. Ezért egy-egy nehezebb napon nyugodt szívvel fogyaszthatunk néhány kocka csokoládét, biztosan nem fog megártani. Segít megemelni a vércukorszintet is.
  • Nem is gondolnánk, de egy kevés csokoládét akár még sportolás előtt is nyugodt szívvel fogyaszthatunk. Már egy-két kocka is jelentősen javítja a fizikai teljesítményünket, ugyanis a csokoládé az ingerületátvivő képességet, és ezzel együtt a reakcióidőnket is pozitív irányban befolyásolja.
  • A csokoládéfüggőknek jó hír, hogy bizony öregedésgátló hatással is rendelkezik. Antioxidáns hatásának köszönhetően sokkal tovább képesek megújulni a sejtek, ráadásul a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenthetjük segítségével.
  • Pozitív hatással van a szívre és az érrendszerre, valamint a vérnyomásproblémákat, az érszűkületet és az érelmeszesedés tüneteit is csökkentheti. Ezenkívül segít növelni a stressztűrő képességünket és a depresszió tüneteit is enyhítheti.  
  • A csokoládé köztudottan csodás hatással van a bőrünkre. Számtalan kozmetikai termékben megtalálhatjuk összetevőként. Többek között segít megőrizni bőrünk hidratáltságát, illetve sokkal rugalmasabbá és fiatalosabbá varázsolja azt.


Joghurtos-csokoládés arcpakolás:

Hozzávalók:
1-2 evőkanál natúr joghurt
1 evőkanál magas kakaóvaj tartalmú kakaópor vagy olvasztott csokoládé
néhány csepp narancs illóolaj

A joghurtot szűrd át egy tiszta vászonkendőn, és csak a sűrűjét keverd bele a pakolásba, hogy ne legyen túlságosan folyós állagú. Add hozzá a megolvasztott csokoládét - használhatsz kiváló minőségű kakaóport is -, majd az illóolajat. Mielőtt felkened, tisztítsd meg az arcod. Körülbelül 15-20 percig hagyd pihenni a bőrödön, azután mosd le langyos vízzel.


Csokis-mézes változat, zsíros bőrűeknek
A méz és a csokoládé együttes hatása csodákat művel a zsíros, problémás, megviselt bőrrel. A virágméz megköti a nedvességet, illetve nyugtatja, fertőtleníti a bőrt, így kiváló pattanások, mitesszerek kezelésére.
Hozzávalók:
1 tojás
néhány kanál eredeti kakaópor vagy egy kis darab 80%-os étcsokoládé
1 evőkanál méz
pár csepp olívaolaj

Válaszd el a tojássárgáját a -fehérjétől, és a tojásfehérjét verd fel habosra egy tálban. Add hozzá a kakaóport, vagy az olvasztott étcsokoládét, majd keverd bele a mézet és a néhány cseppnyi olívaolajat. Jól dolgozd össze az alapanyagokat, hogy krém állagú masszát kapj, azután kend fel az arcodra, és 20 percig hagyd pihenni.

TÉVHITEK A CSOKIRÓL:

1. A csokitól pattanásos lesz a bőrünk
Igazából nem a csokitól jelennek meg pattanások az arcunkon, hanem a hozzáadott tejporoktól. Maga a tiszta, keserű fekete csoki magas koncentrációban tartalmaz antioxidánsokat, amik kifejezetten jót tesznek a bőrnek.

2. A csokitól elromlik a fogunk
Ez a kedvelt édesség valóban tartalmaz úgynevezett fermentált szénhidrátokat, melyek árthatnak a fogaknak, azonban veszélytelenül kis mennyiségben. Inkább a hozzáadott cukor jelent problémát, ami hosszú távon árt a csontozatnak – így a fogainknak is.


3. A csoki elősegíti az artériák eltömődését, ezért fogyasztása fokozza a szívbetegség kialakulásának esélyét
A jó minőségű csokiban található kakaóvaj kifejezetten jót tesz a koleszterin szintnek. A fekete csoki ráadásul fontos vitaminokat és olyan ásványi anyagokat tartalmaz, mint a vas, magnézium, a kalcium és a potasszium. Ezek pedig hozzájárulnak az izmok, ízületek és az idegrendszer kiegyensúlyozott működéséhez.

4. A csokievés álmatlansághoz vezet
Sokan hiszik, hogy a kakaó nagy mennyiségben tartalmaz koffeint, de ez nem igaz. Egy csészényi kakaóban csak 5 mg koffein található, míg egy csésze kávéban 130-200 mg.


Érdekesség: 

A fekete csokoládé, mint memóriajavító csemege:
  • Francia doktorok négy éve csaknem kétezer, 65 évesnél idősebb ember adatait közölték. Tíz év alatt négy alkalommal vizsgálták őket, és részletesen felmérték azt is, hogyan táplálkoznak. Kiderült, hogy azok, akik a legtöbb flavonoid tartalmú ételt illetve italt fogyasztották, a többiekhez képest szellemileg frissebbek maradtak.Mivel a fekete csokoládé is flavonoidban gazdag táplálék, a kutatásban részt vett és vizsgált személyek két héten át vagy flavonoid- dús csokoládét kaptak, vagy olyat, mely pontosan ugyanolyan ízű és színű volt, flavonoidokat azonban nem tartalmazott.Két hét elteltével a hatás jól mérhető volt: akik sok flavonoidot tartalmazó, fekete csokoládét fogyasztottak, azoknak fokozódott az agyi véráramlása, míg a flavonoid- mentes csemegének ilyen kedvező tulajdonságát nem tapasztalták.
  • A sötét csokoládéban található meg legmagasabb mennyiségben a kakaóflavanol; a tejcsokoládéban csak kevesebb, a fehér csokoládéban pedig egyáltalán nincs.

Tippek a legjobb fekete csokoládé választásához:

  1. Először vásároljon olyat, ami legalább 60%-os kakaó tartalommal rendelkezik. Általánosságban elmondható, minél nagyobb a kakaó tartalma, annál több a flavanol benne, ami természetesen függ még a gyártási folyamatoktól is.
  2. Másodszor, ha lehetséges, válasszon természetes kakaót a holland kakaó helyett, mivel azt egy alkáli savval kezelik, ami sav semlegesíti a keserű ízt. Noha ez enyhébb ízű csokoládét ad, eltávolítja az egészséges flavanolokat.
  3. Ha főz, a használni kívánt kakaó a recepttől függ, Hartings szerint. "Néhány étel csak jobb, ha hollandiában feldolgozott kakaót használunk hozzá" - mondta. " De ha a recept egyik összetevője savas, akkor a természetes kakaót kell, mivel holland kakaóval túl savas lenne az íz."
  4. És végül, súlymegőrzés céljából, korlátozzuk az adagot napi 1 gramm sötét csokoládéra, vagy körülbelül 150 kalóriára.


Források:

  • http://www.egeszsegkalauz.hu/taplalkozas/a-fekete-csokolade-gyogyito-hatasa
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Csokol%C3%A1d%C3%A9
  • https://www.femcafe.hu/cikkek/egeszseg/csokolade-jotekony-hatasok-vitaminok-antioxidans-oregedesgatlas-stressz?page=1
  • http://www.vous.hu/hir/20160413-etcsoki-egeszseg-szepseg-arcpakolas

Készítette: Galavics Dóra






2018. július 2., hétfő

Illóolajok

Régóta használjuk az illatok erejét, a sámánok, papok és gyógyítók a növények segítségével gonosz szellemeket űztek el, és jókat idéztek meg, betegségeket tüneteit enyhítették. Összegyűjtöttem a legismertebb, és talán a legkönnyebben beszerezhető illóolajok gyógyhatásait, illetve, hogy hogyan is használd ezeket fájdalom, immunerősítő, és még hajhullás elleni szerként is.



Ibolya: 

A mediterrán országokból származik, lelkünknek új erőt ad, és használata segít tisztán látni a dolgokat. Már az ókorban is gyógynövénynek tartották - Aphroditének, a szerelem istennőjének szentelt növény volt.
Az ibolyaolaj fájdalomcsillapító hatású szalicilsavat tartalmaz.

Hígított ibolyaolajjal készült borogatás migrén és izomfájdalmak esetén gyógyhatású. Felgyorsítja a fertőző bőrbetegségek gyógyulását, enyhíti az irritációt. Hörghurut és szamárköhögés esetén az ibolyaolajjal végzett inhalálás enyhíti a kimerítő köhögést, és felszaggatja a légutakban letapadt váladékot.

Az ibolyaolajat a növény virágainak alkoholos kivonatából készítik. Az ibolyaolajat tartalmazó kozmetikumok csillapítják a bőrpírt és az ekcémát, valamint védik a bőrt a kiszáradástól.

A hígított ibolyaolajjal végzett finom hasmasszázs enyhén hashajtó hatású, megszünteti a fájdalmas puffadást. Masszázs után tegyünk a hasunkra melegítőpárnát.

Aromafürdő:
Az ibolyaolaj illatának izgató hatást tulajdonítanak. Az ibolya-, muskotályzsálya- és jázminolajjal készült fürdő serkenti az érzékeket, ugyanakkor nyugtatja a testet és a szellemet.

Recept:
Ha különleges élményre vágyunk, az aromamécsesbe tegyük a következő különleges keveréket. Mivel ezek az illóolajok nagyon drágák, tartogassuk kivételes alkalmakra:

2 csepp ibolyaolaj
2 csepp jázminolaj
1 csepp neroiolaj



Tanácsok:
  • A berepedező szemölcsöket naponta többször kenjük be 30 ml mandula és 2 csepp ibolyaolaj keverékével. Az érzékeny helyek így ismét lágy tapintásúak lesznek.
  • A 100 ml desztillált vízből 2 csepp ibolyaolaj hozzáadásával készült arcápoló tonik segít eltüntetni a bőr hajszáleres rajzolatát. Az üvegcsét minden használat előtt alaposan rázzuk fel. Arcunkat minden reggel és este mossuk le a tonikkal.
  • A hűsítő borogatás összehúzza a vérereket, így csillapítja a feszítő fejfájást. 2,5 dl hideg vízhez adjunk 1 csepp ibolyaolajat. A folyadékban nedvesítsünk meg egy kendőt, és tegyük a homlokunkra. Feküdjünk le 30 percre, és lélegezzünk mélyeket. Szükség esetén nedvesítsük meg ismét a kendőt.

Figyelmeztetés!
A belsőleg alkalmazott ibolyaolaj esetenként hányingert és erős hányást okozhat. Ezért ne használjuk belsőleg, és külsőleges felhasználás esetén is tartsuk magunkat az ajánlott mennyiséghez.

Levendula: 

A Földközi-tenger térségéből származó levendula a frissesség és a tisztaság érzetét kelti, ezenfelül biztonságérzetet ad.
A levendulaolaj kiválóan alkalmazható az otthoni levegő tisztítására. Friss illata jótékonyan hat a közérzetünkre.
Aromaterápiás párologtatóban citrusillatokkal  kombinálva különösen kellemes eredményben részesülhetünk:

  • 4 csepp levendulaolaj
  • 2 csepp bergamottolaj
  • 2 csepp citromolaj



A levendulaolaj aktív összetevői a linalool, a borneol, a cineol, valamint a kumarin, amelyek fertőtlenítő és baktériumölő hatást fejtenek ki. A levendulaolajjal ezért igen eredményesen kezelhetjük a fájdalommal és gyulladással járó panaszokat. Ezen felül gyors enyhülést hoz emésztési zavarok és bőrirritáció esetén is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva egyaránt hatékony.

  • A levendulavíz javítja a bőr vérellátását, ezzel megelőzi a pórusok eltömődését és a faggyúmirigy-gyulladást.
  • A levendulaolaj nyugtatólag hat az idegrendszerre, szorongásból vagy stresszből eredő alvászavar esetén megkönnyíti az elalvást. 
  • A levendulaolaj enyhíti a gyulladt idegek által kiváltott kínzó fájdalmat.

Tanácsok:
  • Ha a bőrünket mindennap hígított levendulaolajjal dörzsöljük be, megőrizhetjük a bőr rugalmasságát és erősíthetjük ezáltal a szöveteket is.
  • A megégett bőrfelületet 10 percig tartsuk hideg folyó víz alá. Ezután vigyük fel a sérült bőrre 1-2 csepp tiszta levendulaolajat. Az illóolaj csökkenti a fájdalmat, valamint enyhíti a duzzadást, és ily módon megelőzi a vízhólyag kialakulását.
Aromafürdő :
Illóolajos aromafürdő készítéséhez emulzióképző anyag is szükséges, hogy az illóolaj képes legyen elkeveredni a vízzel. Ehhez az illóolajat dolgozzuk össze 2,5 dl tejszínnel vagy 3-4 teáskanál mézzel.


Rózsa: 

Hormonháztartásunkra hat. Fiatal nők esetében hatása különösen erős.
Frissítő szempakolás - Mártsunk két vattakorongot rózsavízbe, nyomkodjuk ki, és tegyük a szemünkre 20 percre. A rózsavíz segít szemfáradtság és kötőhártya-gyulladás esetén.



A szerelem felébresztésére - A rózsaolaj hatásos afrodiziákum. Kiemeli a nőiséget, "kitáró", erotizáló hatással van az agyra, a lélekre és a hormonrendszerre.



Fahéj:

Eredetileg Srí Lankáról és Indiából származik a fahéjfa. Sok embernél erotikus hatása van, rejtélyes módon azonban csak az esti órákban hat.
A fahéjillat megnyugtat, javítja a közérzetet. Levertség, búskomorság esetén önbizalommal tölt el, bátorító hatású.
Párologtassuk aromaterápiás mécsesbe töltve az alábbi illóolajok keverékét:

4 csepp fahéjolaj
2 csepp szantálfaolaj
2 csepp narancsolaj

Fő hatóanyagai a fahéjaldehid, az eugenol, a furfurol, a felandrén, a pinén, valamint a cimén. Az illóolaj baktériumölő és melegítő hatású.


Vegyületei élénkítik és erősítik a testet és a szellemet, egyúttal enyhítik a mozgásszervi panaszokat, mint amilyen a reuma vagy az ízületi gyulladás. Összehúzó hatásának köszönhetően emellett csillapítja a kisebb vérzéseket, a sérült szöveteknek pedig védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben.
Ha túl sokat dolgoztunk, és emiatt ingerlékenyek és feszültek vagyunk, a fahéjolaj illata könnyen megnyugtathat és ellazíthat.
Édeskés, fűszeres illatával álmatlanság ellen is sikeresen alkalmazható.

Tanácsok:
  • Mivel a fahéjolaj helyi vérbőséget okoz, és egyben melegítő hatású, kiválóan alkalmas fájó izmok, beteg ízületek masszírozására, valamint reumatikus fájdalmak enyhítésére. Használjuk mindig semleges növényi olajjal hígítva.
  • Nyálkahártyán alkalmazva a fahéjolaj összehúzó hatású. Ha a szájüreg öblögetéséhez néhány csepp fahéjolajjal elkevert meleg vizet használunk, megfékezhetjük a kisebb mértékű fogínyvérzést, a sérült szöveteket megóvhatjuk a baktériumok által okozott gyulladásokkal szemben. A fahéjolaj erősíti, rugalmassá teszi a fogínyt, megelőzi a fogínysorvadást. Adjunk naponta 1 csepp fahéjolajat a fogkefénkre, és mossunk fogat a szokásos módon

  • A fahéjolaj javítja a keringést, ami jó szolgálatot tehet, ha a menstruáció elmaradása mögött idegi eredetű okok állnak.
  • Különösen hatékony a fahéj- és borókaolajos meleg ülőfürdő, mely a kádfürdőnél kevésbé megterhelő a szervezet számára.
  • Mindennapos illóolajos masszázs: 50 ml mandulaolajban elkeverünk 8 csepp fahéjolajat, 5 csepp narancsolajat és 4 csepp borókaolajat. A fenti keverékkel történő masszázs javítja a keringést, rendszeresen alkalmazva pedig erősíti a kötőszövetet. Narancsbőr esetén erőteljes mozdulatokkal masszírozzuk a testet alulról felfelé.
  • A megfázás első tüneteinek jelentkezésekor segítséget nyújthat, ha 1 pohár meleg teában elkeverjük fél citrom levét, valamint 1 csepp fahéjolajat, és az egészet lassan kortyolgatva megisszuk. Az ital serkenti a vérkeringést, ösztönzi az immunrendszer működését.

Figyelem !
A fahéjolajat külsőleges alkalmazás esetén mértékletesen használjuk, mivel túl nagy mennyiségben bőrirritációt válthat ki. Ne vigyük fel tisztán a bőrre, mindig hígítsuk növényi olajban. Ha aromaterápiás mécseben párologtatva túladagoljuk, fejfájást, fáradtságérzetet okozhat.

Narancsolaj:

A narancs hazája Ázsia. Félelem és szorongás ellen hat. A szoba levegőjét felfrissíthetjük, a fáradtság és kimerültség érzetétől, ha az aromalámpába az alábbi három illóolaj keveréket adjuk:

5 csepp narancsolaj
3 csepp zöldcitrom-olaj
2 csepp citromfűolaj

Bőrnyugtató, étvágygerjesztő, gyomorerősítő, gyulladást csökkentő, gyulladásgátló, idegerősítő, illatosító, közérzetjavító, nemi vágy növelő, nyugtató, szagtalanító, szíverősítő, tisztító, általános fertőtlenítő hatású.
Recept:

A narancs- és bergamottolajat tartalmazó arctonik fiatalosan frissé varázsolja a bőrünket, valamint erősíti a kötőszöveteket. Tonikot úgy készíthetünk, ha 5 csepp narancsolajat és 3 csepp bergamottolajat feloldunk 10 ml almaecetben. Használat előtt hígítsuk vízzel.

Tipp:

  • A narancsból kinyert illóolaj friss, citrusos illatával a rossz evők étvágya ugyancsak javítható.A narancsolaj aroma tejszínbe vagy süteménybe keverve serkenti az emésztést. Adjunk néhány csepp narancsolajat a tejszínhez, majd a szokásos módon verjük habbá.
  • Fertőzésgátló tulajdonsága folytán a narancsolajos szájvíz elősegíti a gyógyulást ínygyulladás és ínysorvadás esetén: 10 ml alkoholban oldjunk fel 3 csepp narancsolajt, majd a poharat töltsük fel meleg vízzel. Minden fogmosás után alaposan öblögessünk.

VIGYÁZAT! - Napozás vagy szoláriumozás előtt ne használjunk narancsolajt tartalmazó kozmetikumokat. Erős napsugárzás hatására a narancsolaj a napégéshez hasonló, ún. toxikus fénykiütést okozhat. A bőrön sötét, éles határú, évekig megmaradó elszíneződések keletkezhetnek. A sárgás színű olaj a ruhán is nehezen eltüntethető foltokat hagy.

Rozmaringolaj:

A rozmaringolaj többletenergiát ad, és segíti a koncentrációt. Az alábbi olajkeverék az aromaterápiás mécsesbe töltve élénkíti az elmét és tisztítja a gondolatokat:


  • 3 csepp rozmaringolaj
  • 1 csepp bormentaolaj
  • 1 csepp szerecsendió-olaj

Tanács:
  • A samponba keverjünk két csepp rozmaringolajat, és masszírozzuk a fejbőrbe. Az olaj javítja a vérellátást, ennek köszönhetően a hajhagymák több tápanyaghoz jutnak. A rozmaringolaj kiváló korpásodás ellen is.
  • Fájdalmas hasmenés és bélgörcsök esetén keverjünk 4 csepp rozmaringolajat egy kanál mézzel, és adjuk egy pohár meleg vízhez. Kis kortyokban igyuk meg.


Források:

  • http://timcsi-aromaterapia.blogspot.com/2013/09/rozsaolaj.html
  • https://rejtelyekszigete.com/
  • http://illoolajkak.com/illoolajok/

Készítette: Galavics Dóra













2018. június 25., hétfő

Konyhai fűszernövények gyógyító hatásai

A konyhai főzések során számos fűszernövénnyel találkozhatunk. De tudjuk-e, hogy milyen gyógyító hatásai vannak ezeknek a kis növényeknek?

Rozmaring

Az ókori Görögországban néhányan rozmaringkoszorút viseltek, hogy az segítse őket a tanulásban. Egy nemrégiben publikált tanulmány bizonyította is ennek valóságalapját, az emberek ugyanis jobban teljesítettek a memória- és éberségteszteken, mikor a szobában rozmaringolajat párologtattak a vizsgálat közben. Gyakran használják húsok pácolásához is, de az ízén kívül ennek praktikus okai is vannak, a rozmaring ugyanis antibakteriális hatású, ezért megakadályozza a hús gyors megromlását.


Zsálya

Segíthet megőrizni a memória frissességét és csillapítja a torokgyulladás tüneteit is. A gyógynövényszakértők gyomorproblémákra is javasolják teaként fogyasztva, egy tanulmány pedig azt is megállapította, hogy a zsályának fájdalomcsillapító hatása is van, ha közvetlenül a torokba juttatjuk. Mivel a memóriát is serkenti, korai stádiumban lévő Alzheimer-betegeknél is alkalmazzák.


Oregánó

Az oregánó, vagy más néven szurokfű igen nagy múltra tekint vissza. Első előfordulását és használatát általában az ókori görögök idejére tesszük, de az újabb kutatások szerint már i. e. 3000 környékén használták az asszírok. Annyi azonban bizonyos, hogy az oregánó széles körben való elterjesztéséért már tényleg a görögök felelősek. 
A mitológia szerint az oregánót Aphroditének köszönheti az emberiség, aki ezzel a növénnyel szerette volna a boldogságot az emberek életébe csempészni. Ebből a történetből és a növény termőterületéből született a fűszer neve: oregano, amiből az oros a hegyet, ganos pedig az örömöt jelenti.


Az ókorban a jószerencse, az egészség, a tisztaság és a becsület jelképe is volt. Görögországban az ifjú pár fejére oregánókoszorút tettek, hogy boldog házasságuk legyen, valamint a sírokra is gyakorta tettek ágakat vagy ültettek fölé bokrot, így őrizve az elhunyt békéjét.
Úgy tartották, hogy ha valaki alvás előtt ebből a fűszerből köt koszorút a fejére, akkor szép álmai lesznek, vagy ha szintén elalvás előtt bekeni magát oregánóval, akkor álmában megláthatja a jövendőbelijét.
Az ókori orvosok felfedezték, hogy különféle betegségek gyógyítására, kezelésére alkalmas. Hippokratész például fertőtlenítőszerként használta, az ókori Egyiptomban tartósítószerként és különféle mérgek ellenszereként alkalmazták. Ezt a szokást aztán a mérgezésben szintén nagymester rómaiak is boldogan tovább folytatták, s egészen a középkorig gyakorta alkalmazták az oregánót mérgezések megelőzésére vagy kezelésére. Mérges kígyók ellen is oregánóval szórták fel a házat.


A szétrágott levelekkel reumát, fogfájást, emésztési zavarokat gyógyítottak, valamint köhögéscsillapítóként alkalmazták. Ezek mellett készítettek belőle szerelmi bájitalt is, amivel hódítani lehetett, vagy a meglévő kapcsolatot megerősíteni.

Kurkuma

Indiában a kurkumából készült szószt sebek kezelésére alkalmazzák azért, hogy gyorsítsa a gyógyulást. A növényből készült tea enyhíti a megfázás tüneteit és a légzési problémákat. Erős antioxidáns és gyulladásgátló hatásokkal rendelkezik. Fájdalomcsillapítóként is szokták alkalmazni különböző sérüléseknél, de fogászati kezelések alatt is használják.
A szívbetegségre, cukorbetegségre és Alzheimer-kórra gyakorolt pozitív hatásait még vizsgálják.
Petrezselyem

A Missouri Egyetem kutatói megállapították, hogy ez a növény gátolja a mellráksejtek növekedését – számolt be Holly Pevzner az EatingWell magazinban. A tanulmányban azoknak az állatoknak, amelyeknek apigenin nevű vegyületet adagoltak – a petrezselyem és a zeller egyik alkotóeleme –, növekedett az ellenállásuk a fejlődő rákos daganatokkal szemben. A szakértők azt javasolják, hogy mindennap szórjunk egy csipet frissen vágott petrezselymet az ételünkbe.


Fokhagyma

Az ókorban és a középkorban is használták gyógyászati célokra. Kiváló aromája és íze mellett gyulladáscsökkentő hatással bír, jó immunerősítő. Bizonyítottan alkalmazható érrendszeri panaszokra, megakadályozza az érelmeszesedést. Vérnyomáscsökkentő növény, amely segíti az emésztést is. Magas az A-, B-, C-, E-vitamin-tartalma is, leginkább nyersen érdemes fogyasztani. Vigyázzunk, intenzív aromája a bőrön is érezhető!

Mivel ez a fűszer tizenhét aktív hatóanyagot tartalmaz, korunk orvosai is úgy tartják, hogy a fokhagyma rendszeres fogyasztása bizonyos mértékig késlelteti az öregedéssel járó érelmeszesedési folyamatokat. Hatóanyagai csökkentik a vér koleszterinszintjét, segítenek egyensúlyban tartani a vérnyomást, javítják az emésztést. A régi receptúra szerint, aki önmagán akarja kipróbálni a fokhagyma áldásos hatását, kezdje heti egy apró gerezddel a kúrát.

Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökken a tüdőrák veszélye. Ha a gerezdet összetörik vagy feldarabolják, az allicinnek nevezett fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez csökkenti a szervezetben kialakult gyulladást, és antioxidánsként működik. Más vizsgálatok szerint a fokhagyma megfázásra is jó, illetve a malária ellen is bevethető.

A modern orvostudomány igazolta a fokhagyma vérnyomás csökkentő, baktérium- vírus- és gombaellenes, emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, epe- és májműködést elősegítő hatását. Sokáig úgy vélték és néhány korábban elvégzett kísérlet eredményei is arra mutattak, hogy a magas koleszterin szint csökkentésére is hatásos, azonban a Stanford Egyetem vizsgálatai (2007. február) nem igazolták ezt az elképzelést.

Erős antibiotikum, szívbetegségek és szívroham, cukorbetegség, rák, ólommérgezés, lepra, AIDS esetén is hatásos. Naponta 3-12 gerezd elrágása elősegíti a fertőzések gyors gyógyulását baktériumölő hatása miatt, csökkenti a magas vérnyomást, valamint a belső vérrögképződés valószínűségét is. Főzve, ételek ízesítésére és ázalékként is fogyasztható. Kisebb bőrfertőzések gyógyítására a fokhagymalé alkalmas.

Használják továbbá a fokhagymát féregűzőt, gyermekek orsóférgei (Oxyuris) ellen.

Érdekességek a fokhagymáról:

Egy, a walesi Aberystwyth Egyetemen végzett kutatás arra az eredményre jutott, hogy az állati takarmányok fokhagyma-adalékkal történő keverése jelentősen csökkentheti a globális üvegházhatású gázkibocsátást.
(EurActive)

IV. Henrik francia király a titkos légyottjai előtt rágcsált fokhagymát, mivel azt szerelmi ajzószernek tartotta.



Csilipaprika

Bár a csili elfogyasztása növeli a hőérzetet, és egészen szélsőségesen erős is lehet, ironikus, hogy hatása épp ellentétes, segít aktiválni a szervezet hűtési mechanizmusait. A kutatások kimutatták, hogy a csiliben található kapszaicin vegyület fokozza a szervezet anyagcseréjét és elősegíti a zsírégetést. A legújabb tanulmányok azt is bizonyították, hogy ez a vegyület az enyhébb ízű, hibrid csilipaprikában is megtalálható, vagyis nem csak a legcsípősebb fűszernek lehetnek jótékony hatásai. A kapszaicin csökkenti a gyomorfekély kialakulásának kockázatát és segíti a szív egészséges működését is.


Paprika

Nem csak a csilipaprika tesz jót a szervezetnek, az édes paprika is segíti az emésztést, és kiváló antioxidáns. A fűszerpaprika már a 17. században is jelen volt a magyar gasztronómiában, szinte nincs is olyan magyar étel, amelybe ne lenne egy csipet fűszerpaprika és legalább egy kis fej hagyma. Kiváló ízesítő és jó hatással van az anyagcserére is.


Fahéj

A fahéjat már Salamon király idejében is használták, és az ókori görögök és rómaiak is ezzel csillapították a gyomorrontást és növelték az étvágyat. Néhány tanulmány szerint az ételekhez adott fahéj – legalább egy teáskanálnyi naponta – segíthet a kettes típusú diabéteszes betegeknek a vércukorszintjük stabilizálásában, mivel csökkenti az étkezés utáni vércukorszintet.


Bors

A bors természetes antibiotikus hatású, méghozzá magas C-vitamin tartalma miatt. De olyan tápanyagok, mint a mangán, kálium, vas, rost, és a K-vitamin, szintén megtalálható benne. A bors segíti a szervezetet a fertőzésekkel szembeni harcban és megakadályozza az emésztőrendszerben lévő baktériumok szaporodását. Csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a májbetegségek kialakulásának kockázatát is.


A bors kifejezetten a bőrrák kialakulása ellen hatásos, de antioxidáns hatásának köszönhetően a szervezet teljes körű védelmét is ellátja. Persze a túlzott bors fogyasztás nem ajánlott, itt is igaz, mint az étkezéseknél mindenhol, hogy: csak mértékkel! Ez a fűszer enyhíti a köhögést és a megfázást is. A fekete bors enyhíti a vérbőséget, antibakteriális hatása miatt pedig a légzőszervi megbetegedések is kezelhetők vele. Ebben az esetben a mézes, citromos tea, esetleg a fokhagyma egy kis borsot is elbír, és a hatása garantált és gyors lesz. Méregtelenítő hatása is ismert, segíti az izzadást, és vizelethajtó hatása van, elősegítve ez által a szervezet méregtelenítését. A borshéj feloldja a zsírsejteket, gyorsítja az anyagcserét, ezért a borsos, fűszeres ételek kiváló választásnak bizonyulnak, ha meg szeretnél megszabadulni pár plusz kilótól. Ez a fűszer serkenti a gyomorsav kiválasztást is, így segíti az emésztést, megelőzi a székrekedést és a puffadást, valamint a görcsöket.

Köménymag

A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban az emésztőszervrendszerre gyakorol igen kedvező hatást. Étvágygerjesztőként és görcsoldóként éppúgy bizonyított már a köménymag, mint szélhajtóként.

Épp ezért gyakori összetevője méregtelenítő, puffadás gátló vagy épp görcsoldó teakeverékeknek is, de a köménymagból magunk is egyszerűen készíthetünk teát. ½ teáskanál kissé összetört köménymagot (így ugyanis gyorsabban felszabadul a magok értékes beltartalma) 2 dl forrásban lévő vízzel öntsünk le, 10-12 percet hagyjuk állni, majd leszűrve, lassan kortyoljuk. Meglepően gyors és hatékony segítség emésztési problémák esetén.
A köménytea azonban nemcsak ilyen gondokra jelenthet megoldást, hanem a bakteriális eredetű, ún. megfázásos betegségekkel szemben is felveszi a harcot. A kömény komplex vegyületeinek baktériumölő tulajdonságai ilyen esetekben is érvényre jutnak. Torokfájás, köhögés esetén is érdemes hát kipróbálni a köményteát.


Tipp

Néhány levél mentát, citromfüvet, zsályát és zöldpetrezselymet a friss lehelet érdekében magában is érdemes elrágcsálni, különösen egy-egy jó kis fokhagymás ebédet követően. A bennük található illóolajok nem csupán kellemes leheletet idéznek elő, hanem antibakteriális hatásuk miatt segítenek a fogszuvasodást okozó baktériumok számának csökkentésében.




Források:

  • https://www.hazipatika.com/taplalkozas/gyogynovenyek/cikkek/5_erv_a_zoldfuszerek_fogyasztasa_mellett/20130522112836?autorefreshed=1
  • http://www.mindmegette.hu/komeny-a-gyogyito-fuszer-48874
  • https://mno.hu/tudomany/a-tiz-leghasznosabb-gyogyhatasu-fuszer-a-konyhaban-1256181


Készítette: Galavics Dóra



2018. június 11., hétfő

Kasvirág

A kasvirág az egyik leghatékonyabb természetes immunerősítő növény. A légúti, influenzaszerű, és aszmatikus megbetegedésekben óriási szerepe van. Nem csak az immunrendszer megerősítésében, de a kóros állapotok megelőzésében is nagy a jelentősége.
Hatékonyan alkalmazzák allergiás panaszoknál, nőgyógyászati fertőzéseknél, és bőrgyógyászati tüneteknél is. A daganatos betegségek gyógyításánál, a kemoterápiával is szokták kombinálni ezt a széles spektrumon alkalmazható, rendkívül hasznos gyógynövényt.


Növeli a hasznos Lactobacillusok számát a vastagbélben.
Antivirális és antibakteriális hatása sejtszinten működik, vagyis támogatja az immunsejteket és a falósejteket a szervezetbe hatoló káros organizmusokkal szemben. A fertőzésekért leginkább felelős Streptococcus baktériummal szemben igen hatékony a kasvirág echinakozid nevű hatóanyaga.
A növényben olyan hatóanyagok vannak, amelyek a legtöbb fertőzés leküzdésében aktívan részt vesznek. Egyik fő komponense, a poliszacharid sejtregeneráló és májvédő hatású. Ezt a növényi vegyületet alkalmazzák a daganatos betegek terápiájánál is.


A kasvirágban van még glikoprotein-tartalom, ami gyulladáscsökkentő és szövetregeneráló vegyület, és segíti a vírusok és fertőzések ellen fellépő fehérvérsejtek működését. Az Echinacea nagy arányban tartalmaz flavonoidot is, ami fontos gyógyhatású vegyületcsoport, így antioxidáns jellegének a szabadgyök-képződés gátlásában és a betegségmegelőzésben van fontos szerepe.

Története, származása

Népies neve: kúpvirág

A kasvirág (Echinacea) az őszirózsafélék, azon belül is az őszirózsaformák alcsaládjának egyik nemzetsége, tizenhét fajjal. Tudományos neve a görög 'echinos', azaz sün szóból származik. Elnevezése kettős találat, mert a virág közepe egy összegömbölyödött sündisznóra hasonlít, másrészt utal arra is, hogy a virág, úgy, mint a sündisznó tüskéi, védelmet nyújtanak, mert segítségével szervezetünk ellenálló képességét jelentősen növelheti.


Az Egyesült Államok középső és keleti részének füves síkságairól származik. Európában egyes fajai dísznövényként terjedtek el, majd felfigyeltek gyógyhatásukra is. Általában július és szeptember között virágzó, évelő növény.
A kasvirágnak két gyógyászati célokra használt faja van: bíborlevelű kasvirág (Echinacea purpurea) és a keskenylevelű kasvirág (Echinacea angustifolia). Mindkét növény hasonló gyógyhatással rendelkezik. A száraz erdőket, a füves pusztákat kedveli. Gyöktörzzsel rendelkező, évelő növény.


Gyógyászati célokra a növény föld feletti részeit és gyökerét gyűjtik, de a legtöbb hatóanyagot a nyers gyökér tartalmazza. Gyűjtése a tavaszi és nyári hónapokra esik.

A kasvirág története gyógyászati szempontból igen érdekes, hiszen hazájában majd két évszázadig nem kapta meg azt a megbecsülést, amit megérdemelt volna. Az utóbbi 100–150 évben kiderült, hogy számos indián nép használta gyógyászatában a kasvirágokat olyan betegségek, illetve mérgek gyógyítására, amikre legfeljebb csak placebóként hat, ezért a hódítók primitív babonaságnak tekintették. Szinte mindenütt gyógyították velük a kígyómarást és különféle mérges rovarok csípését (pedig ezekre nem hat).
A használatukra utaló első bizonyítékok az 1600-as évek sziú településeinek ásatásaiból kerültek elő. Továbbá kezeltek vele:
a sájenek ínygyulladásokat és szájfertőzéseket,
a krík meghűléseket, fogfájást és kólikát,
a dakoták bélbetegségeket, mandulagyulladást, veszettséget és vérmérgezést
az oglalák a meghűlések okozta gyulladásokat,
az omahák a vérmérgezéssel járó betegségeket,
a vinebégók az égéseket (és érzéstelenítőként is alkalmazták).

Figyelem !

A kasvirágnál pont az okozhat problémát, hogy egy igen komplex gyógyhatással rendelkező intenzív gyógynövényről van szó. Kúra előtt, javasolt orvossal konzultálni. A kasvirággal szembeni túlérzékenyeknél kismértékű szédülés vagy allergiás reakció jelentkezhet.
A különösen erős hatású természetes immunerősítőkkel azért is kell vigyázni, mert például autoimmun-betegségeknél az immunrendszer megerősítésével együtt a betegség okát is felerősíthetik, és súlyosbíthatják a tüneteket.
Állapotos és szoptatós kismamák részére a kasvirág fogyasztása szintén nem ajánlott.


Recept:

Tinktúra:

A felszedett gyökeret jól mosd meg, a vastagabbakat hosszában vágd ketté, aztán aprítsd fel, majd szárítsd meg, akár a radiátoron. Mikor teljesen átszáradt, a már előbb kávészem nagyságúra aprított gyökeret kávédarálón őröld meg, így jobban kivonható belőle a hatóanyag. Ezt aztán tedd egy kisebb befőttesüvegbe, és öntsd le jó minőségű, erős, legalább 45%-os pálinkával. Szoba hőmérsékleten, tehát inkább meleg és nem hideg helyen tartsd 10-14 napig, és naponta rázogasd meg. Utána tiszta vászonruhán vagy gézen szűrd át, öntsd sötét üvegekbe, és ebben tárold sötét helyen. Ebből kell elfogyasztani naponta háromszor 15-15 cseppet. Bizonyos betegségek esetén nem ajánlott, ezért használata előtt kérd ki az orvos tanácsát!


Forrás:

  • https://femina.hu/egeszseg/tavaszi-meregtelenito-vizek/
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Kasvir%C3%A1g
  • http://www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/immunerosito-gyogynovenyek-kasvirag-homoktovis-ginseng/1533/

Készítette: Galavics Dóra


2018. június 8., péntek

"Elalvó rándulás"

Tudtad-e?

Képzeld el:
Életed legjobb álmát álmodod, de a tested hirtelen megrándul és felébredsz. Biztosan veled is megtörtént már ez a jelenség. De miért is ébreszt fel hirtelen a tested?
Sokáig kutatták a tudósok, most végre pontos választ kaphatunk rá.


Ezzel kapcsolatban több elmélet is született. A jelenséget, hypnick rándulásként nevezik.
Régebben az emberek mindenfélére gondoltak. Egy ősi elmélet szerint egy démon fojtogat álmodban.
Egy másik elmélet azt sugallja, hogy a hipnick rándulás, amelyet az emberek az álmaikban tapasztalnak, a zuhanás vizualizálása, ébredés előtt. Tudományosabb magyarázat az, hogy az agy álom alkotó területe produkál hirtelen késztetést arra, hogy felébredjünk az általa teremtett álomvilágból.

Vannak olyan külső okok, amik növelik a rándulás esélyét, mint például a kávézás, koffein tartalmú italok, és a dohányzás. Lefekvés előtt 1-2 órával nem ajánlott ezeknek a fogyasztása. Kiváltó ok lehet még az alváshiány, és a stimuláns gyógyszerek szedése is.


Itt van a leghitelesebb kutatói magyarázata a jelenségnek: 

(A hypnagógia (hypnick) jelenséget többen is kutatták: Alfred Maury, Frederic Myers)

"Elalvó rándulás” általában akkor következik be, amikor valaki túl gyorsan elalszik a nagy kimerültségtől. Az alvás első szakaszában a pulzusszám és a légzés gyorsan lassul. Néha, amikor valaki nagyon kimerült, az agy túl gyorsan halad az alvás ezen szakaszán, és összezavarja a szervezetet, amely azt érzékeli, hogy haldoklik, és hogy a belső folyamatok nem működnek. Ezután a szervezet gyorsan reagál vegyi anyagok pumpálásával, hogy megszüntesse az általa hamisan érzett stresszt. Ez a “hypnic rándulás” jelenleg létező legreálisabb elmélete.


Források:

http://www.emberiszavak.club/emberi-dolgok/te-is-erezted-mar-hogy-hirtelen-megrandul-a-tested-alvas-kozben-ilyenkor-ez-tortenik-veled/

Készítette: Galavics Dóra

2018. június 4., hétfő

Természetes módon a rovarcsípések ellen

Itt a nyár. Ez az időszak a előcsal minden állatot, köztük a bogarakat, legyeket, szúnyogokat is. Sajnos némelyik csípése nagyon veszélyes lehet, allergiás reakciókat is okozhat.
Most itt van néhány gyógymód ezeknek a csípéseknek a kezelésére és a balesetek elkerülésére.
A nyár két legnagyobb „ellenségét” a méh/darázs, illetve a szúnyog csípés kezelésére összegyűjtött praktikákat ismertetem.



Méhcsípés, darázscsípés

Először is a rovarcsípés, és rovarharapás között különbséget kell tennünk. Rovarharapásnál az állat a szájszervével harap meg minket, melynek során betegséget elkaphatunk, de méreganyagot nem juttat a szervezetünkbe. A szúnyog, kullancs, bolha, és pókok csípése valójában harapásnak minősül. A méh-vagy darázscsípés során méreganyag kerül a szervezetünkbe. Ez nem csak helyileg okozhat viszketést, de akár bele is halhatunk, ha allergiás reakció lép fel, mint például szisztémás reakció, anaflaxia.



Méh csak egyszer tud csípni, a csípés után a fullánk és kis "méregzsák" sokszor a bőrünkben marad. A méreg néhány másodperccel a csípés után szabadul el. A legfontosabb, hogy méhcsípés után minél hamarabb el kell távolítani a fullánkot, de nem szabad összecsípni ujjal sem, mert így még több mérget juttatunk a szervezetünkbe, amely gyulladást okoz.
Tanács: Pöcköljük ki a fullánkot, vagy egy éles tárggyal húzó mozdulattal távolítsuk el.



Végtagot ért csípés után, duzzanat esetén polcoljuk fel a sérült végtagot, majd tegyünk rá hideg borogatást, 15-20 percig jegeljük, de csak óvatosan, nehogy fagyási sérülést okozzon. (Ne direkt módon érintkezzen a jég a testfelülettel!)

Tippek a csípés kezelésére:
  • Félbevágott paradicsom, citromkarika duzzanatra helyezése segít enyhíteni a viszketést, és az égő érzést.
  • Az étkezési, 10 százalékos ecetet már nagyanyáink is előszeretettel alkalmazták a darázscsípés kezelésére. Igaz, nem túl kellemes az illata, viszont vattapamacsra cseppentve egy keveset, és azt rányomva a fájdalmas testfelületre, szinte azonnal enyhülést hoz a darázscsípés ellen.
  • Vágj félbe egy vöröshagymát, és nyomd a csípés helyére. A hagyma leve pillanatok alatt “kiszívja” az égető érzésért felelős anyagot, a fájdalmat hatékonyan és gyorsan csillapítja. 
  • Néhány csepp almaecetet úgy keverj el a szódabikarbónával, hogy krémes állagú keveréket kapj. Kend be vele a darázscsípést helyét, és hagyd rajta egészen addig, amíg a fájdalom enyhül. A keverék szúnyogcsípés ellen is hatékony.
  • Nemcsak azért érdemes a kertben levendulát nevelni, mert isteni illata van, vagy lila virágai káprázatosan szépek, hanem azért is, mert intenzív illata a legtöbb rovart távol tartja, ráadásul a darázscsípést is kezelheted vele. A fájdalom gyorsan enyhül, ha a frissen leszedett levendula levelével, virágával bedörzsölöd a csípés helyét.


Azonnal mentő hívása:

•ha rekedtséget, nehézlégzést, sípoló légzést észlel
a csípés a szájat, nyelvet, torkot érte (ez különösen veszélyes a duzzanat miatt)
duzzadni kezd az arca, nyelve, füle, szeme
hányingere van, hányás/hasmenés jelentkezik
ájulás, szédülés vagy gyengeségérzés fogja el.

Szúnyogcsípés

A kellemetlen szúnyogcsípésekért a nőstény szúnyogok a felelősek, mivel ezen rovarok szaporodásához szükséges a melegvérű állatok vagy az ember vére.
A szúrás során a rovar szájszervét szinte észrevétlenül a bőrbe mélyeszti. A probléma abból adódik, hogy a megfelelő táplálkozáshoz a szúnyog egy véralvadásgátló méreganyagot fecskendez a bőrbe, és erre reagál a szervezet egy erős vagy kevésbé erős allergiás reakcióval.
Amint felismeri immunrendszerünk ezt az idegen anyagot, felveszi ellene a harcot. A felszabaduló hisztamin hatására kitágulnak az erek, és a test többi részéből folyadék áramlik a szúrás helyéhez, ezért duzzad meg a szúnyogcsípés helye.
A hisztamin erős szövetizgató hatással rendelkezik, ennek következtében alakulnak ki a tipikus tünetek: a csípés vöröses színe és a viszketés.


Tippek a csípés kezelésére:
  • Kezeld a szúnyogcsípést banánhéjjal. Ez a Kínából származó trükk gyorsan csillapítja a viszketést. Dörzsöld át néhányszor a banánhéj belső felével a csípést.
  • A jégkocka kellemesen és gyorsan hűti, csillapítja a viszketést. Tartsd a bőrödön addig, amíg nem túl kellemetlen a hideg érzés. Vigyázz, ne direkt módon tartsd a jeget a bőrfelületre, nehogy fagyási sérülésed keletkezzen.
  • Néhány percre a mélyhűtőszekrénybe is beteheted a kanalat, de még a nélkül is hatékony megoldást nyújt, ha kissé a csípésre nyomod a konyhafiókból kölcsönzött evőeszközt.
  • Az aloe vera nem található meg minden otthonban, pedig könnyebben beszerezhető, mint gondolnád, szobanövényként ugyanis nagyon sok helyen árusítják. A lédús levélből vágjál le egy darabkát, helyezd a csípésre, és máris pillanatok alatt kezelted a kellemetlen szúnyogcsípést.

  • Manapság a teafaolaj sem számít egzotikumnak, bármelyik gyógynövényboltban, sőt a gyógyszertárakban is beszerezhetsz belőle. Fertőtleníti, és villám gyorsan enyhíti a viszketést.
  • A gyógyszertári tisztaságú 70 százalékos alkoholt vattára csepegtetve pillantok alatt elmúlik a szúnyogcsípést okozta viszketés.
  • Az eukaliptusz illóolaját nemcsak megfázásos, meghűléses időszakban érdemes használni. Gyorsan elmulasztja a szúnyogcsípéseket is.

  • A citrom összehúzó, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású, ezzel gyógyíthatja a szúnyogcsípéseket. Egyszerűen vágjunk egy szeletet egy friss citromból, és ezt dörzsöljük a csípésre, de bekenhetjük a csípés helyét citromlével is.

Természetes szúnyog-riasztó készítése

    1.Csecsemők védelmének érdekében ajánlott:

Egy kevés vízbe tegyél pár csepp illóolajat, és abba mártogass egy ruhadarabot, majd több alkalommal töröld át a testfelületeit, valamint ezekből a tömény cseppekből ruhájára itt-ott pöttyents el egy-egy cseppet.



     2. Krém:

25 csepp Citronella-, és 2 evőkanál mandulaolajat keverjünk össze 2 evőkanálnyi aloe vera géllel, majd jól összekeverjük, hagyjuk pár percet állni és már használhatjuk is.

    3. Szúnyogriasztó spray:

Egyszerűen tölthető műanyag szórófejes flakonba vizet töltünk, majd a víz mennyiségétől függően adagoljuk bele a hozzávalókat.

Decinként:
7 csepp citromolajat,
15 csepp levendulaolajat
2 evőkanálnyi mandula olajat.

Rázd össze és már használhatod is. Természetesen ügyelj arra, hogy szájba és szembe ne kerüljön.


Források:
  • https://www.novakhunor.hu/betegsegek/megcsipett-egy-darazs-mit-tegyek-ezeket-hasznalja
  • https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/borgyogyaszat/cikkek/elviselhetetlenul_viszketo_szunyogcsipesek_mi_segit/20160419175306
  • http://magyarmegmaradasert.hu/erdekkorok/egeszseg-gyogyitas/egeszseguenkert/item/3294-term%C3%A9szetes-v%C3%A9dekez%C3%A9s-sz%C3%BAnyogok-ellen


Készítette: Galavics Dóra




Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button