"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

2016. december 5., hétfő

Mikulás története



Vannak helyek, ahol a gyerekek kitisztítják, kipucolják a cipőjüket. Ennek legendás eredetet tulajdonítanak. A télapót a germán mitológia főistenének-Odinnak- a tovább gondolt változatának tekintik, aki ajándékot oszt és büntet. Odin képes volt más világokba utazni, és új ismeretekkel bővíteni tudását. Mindig fehér szakállú idős ember formájában jelent meg, aki köpenyt és köntöst hordott. Félszemű volt, mivel egyik szemét felajánlotta a tudásért cserébe. Egyik szemével a való világot látta, a másik fekete szeme pedig a belső világra nézett. Volt neki egy fehér nyolc lábú lova, akit Sleipnirnek hívtak. Kezében pedig egy célt soha el nem tévesztő lándzsa volt. Ősi német néphagyomány szerint a gyerekek a rémisztően fagyos germán főisten, Odin nyolclábú lovának tettek ki csizmácskáikban a kémény mellé szalmát és répát, ő pedig hálából ajándékokat hagyott benne. Szent Miklós kultikus alakjának kialakulásában sokan ennek a kereszténység előtti Odin mítosznak a tovább hagyományozódását látják.





A mikulás modern kultuszával kapcsolatban felmerül azonban egy másik ősi szokásnak a tovább élése, modern megjelenése. Ez pedig a germán és északi kultúrákban a téli napfordulóhoz, a mi naptárunk szerint december 21-hez kapcsolódó pogány ünnep, aminek egyik központi szereplője a Julbukk vagy Julbock, aki valójában egy ajándékot hozó kecske volt. Ennek az alaknak a finn változata a Joulupukki, akinek nevét felvette a finnek télapója.





A rómaiaknál december 17 és 24.-e között a pogány Szaturnáliát ünneplik, vigasságokkal, lakomákkal, tánccal, és főleg ajándékok átadásával. A Dunántúlon a közelmúltig élt a Miklós napi alakoskodás szokása, ami azt jelenti, hogy december 5-én este nők járták a házakat kifordított kabátban, sapkában, derekukon lánccal, arcukat pedig korommal kenték be A gyerekeknek szánt ajándékokat háti puttonyuk, illetve a karjukon logó vesszőkosár rejtette. Ajándékosztás előtt megkérdezték a szülőket, jók voltak-e a gyerekek, jól tanulnak-e és tudnak-e imádkozni. Ezt az ünnepséget a visszatérő téli nap, legrövidebb napjának tiszteletére, hogy így ellensúlyozzák a sötét időszak depresszióját.

Képtalálat a következőre: „miklós napi alakoskodás”

Ezt a szokást váltotta fel a Télapó megjelenése az 1950 es években Magyarországon.
A keresztény hagyományban Szent Miklósra emlékezünk, amikor megajándékozzuk egymást.
Szent Miklós a Lycia római provinciában fekvő Myra városának volt apátja, később püspöke.
I.sz. 270.március 15-én született Patarában, és i.sz.343.-ban, és december 6-án halt meg Myrában.
Szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegények között. Egy legenda szerint egy elszegényedett nemes embernek a három lánya prostitúcióra kényszerült mert nem volt hozományuk és nem tudtak férjhez menni. Miklós megsajnálta őket, és az éj leple alatt pénzt dobott be az ablakon. Három éven keresztül cselekedett így. Segítségének köszönhetően a lányok férjhez tudtak menni. A harmadik lány éppen a harisnyáját tette száradni a kályha mellé amikor a pénzzel teli erszény beesett a kéményen. Az apa kileste ki az ajándékozó, így tudták meg ki a titokzatos jótevő. Szent Miklós egyszerűen élt a nép között. Éhínség idején az egyházi vagyonból sokat áldozott a szegények étkeztetésére. Tanított és szeretetet hirdetett. Ez minden cselekedetében megnyilvánult.

Képtalálat a következőre: „szent miklós”

Sok egyéb történet is fűződik hozzá, mint például elrabolt gyermekek hazahozatala, tengeri vihar lecsendesítése, gabona sokasítása. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg tetteiről.
A 19 századtól ünneplik Magyarországon a Mikulást. December 6-a Miklós napja. Ezen a napon megajándékozzák a gyermekeket, és a felnőttek is egymást. Mára ez nagyrészt a gyermekek ajándékozására szorult vissza. A Mikulás alakja mellett feltűnik a krampusz, akivel a rossz gyerekeket rémisztgették régen. Ő volt a Mikulás segédje. Egy-egy kultúrában feltűnnek a manók is, akik az ajándékokat készítik és segítik őt.
A Mikulás piros palástban, püspöksüvegben pásztorbottal jelenik meg, rénszarvas szánon jön, így hozza az ajándékokat.
Amerikában Santa Claus hozza a karácsonyi ajándékot, ő a Mikulás megfelelője és az északi sarkon él. A gyerekek tejjel és süteménnyel kedveskednek neki.

Láthatjuk, hogy a történet nagyon kusza, több szálon fut, egymásba fonódik. Népenként, koronként, vallásonként, családonként is változik. Ami összeköti őket az ősidőktől mind a mai napig, a közös ünneplés, az öröm, amit egymás megajándékozása is jelent, a közösségi szellem időkön, korokon, embereken átívelő áthagyományozása.

Képtalálat a következőre: „krampusz és mikulás”

Mikulás különböző elnevezései egyes országokban:
Angliában: Father Christmas, Santa Claus
Baszkföldön: Olentzero
Brazíliában, Peruban és Spanyolországban: Papá Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulupukki
Franciaországban: Père Noël
Horvátországban: Sveti Nikola, Božić Bata
Hollandiában: Kerstman, Sinterklaas, röviden:Sint
Japánban: Santa-szan (サンタさん), Hoteiosho (ajándékot hozó isten)
Kínában: Sengtan Laozsen (聖誕老人, pinjin:shèngdànlǎorén )
Marokkóban: Black Peter
Madagaszkár: Dadabe Noelynak
Lengyelországban: Mikołaj
Németországban: Nikolaus
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban:  Babbo Natale
Romániában: Moș Nicolae
Szlovéniában: Sveti Miklavž, Božiče
Svédországban: Jultomten

Késztette: Csaplár Athéné




2016. november 14., hétfő

Változó kor- nőknél és férfiaknál

Női klimax

„Nem (...) a kor számít (...), hanem az ész, a bátorság és az önbecsülés.”
(Luc Besson)

Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor rájövünk már nem vagyunk fiatalok. Múlik az idő, a testünk veszít a rugalmasságából. Már nem csak a divat miatt festjük a hajunkat, hanem el akarjuk takarni az ősz hajszálakat.
Amikor az ember a húszas éveiben jár, általában még tanul, és csak ezután veti bele magát az életbe.
Gyermekeket hozunk a világra, neveljük őket, és egyszer csak azt vesszük észre, már ők tanítanak minket. Felnőnek, kirepülnek és hirtelen nem tudjuk mit is kezdjünk magunkkal.
Ez az idő általában egybe esik a klimax idejével. Kétszeresen is feleslegesnek érezzük magunkat.
A leggyakoribb tünetek a nőknél a 
  • hőhullámok, 
  • álmatlanság, 
  • hízás, 
  • csökkenő nemi vágy, amit sokszor azzal magyaráznak, hogy már nem vagyunk képesek gyermeket szülni. Pedig ez inkább egy rossz beidegződés. „Ha nem vagyok fogamzó képes, nem vagyok teljes értékű nő” -szokták mondani.

A fogamzó képesség egy állapot, ami egy bizonyos korig tart. Van az előtte, és utána lévő időszak. Amikor még gyermekek vagyunk tanulunk, felkészülünk a felnőtt életre. De ha ez az állapot elmúlik, akkor sincs vége az életnek.
Rengeteg dolgot megvalósíthatunk. Hódolhatunk a kedvteléseinknek, eljárhatunk szórakozni, kirándulni. Elővehetjük, és megvalósíthatjuk az idő hiányában félretett terveket.
A kreatív tevékenységek, rajz, szobrászkodás, vagy bármilyen kézműves foglalkozás megnyugtat, és átélhetjük ezáltal az alkotás örömét.
A meditáció is segít lelki egyensúlyunk helyreállításában.

Képtalálat a következőre: „boldog idősebb nő jógázik”

A jógával helyreállíthatjuk rugalmasságunkat. A helyes légzés, és gyakorlatok által rendeződnek testi működéseink, de minden örömmel végzett testmozgás jó hatással van egészségünkre.
Kiteljesedhetünk a nőiességünkben, mint édesanyák, majd később, mint nagymamák.
A természetközeli népeknél az idősebb nők szava volt a meghatározó. Bölcsességük a tapasztalás bölcsessége volt. A természeti népeknél a nő nem alárendelt, hanem egyenrangú társ.
A változó kori tüneteket az ösztrogén hiánya váltja ki. Ennek a hiánynak a pótlására több gyógynövény is alkalmas. Ezek a fitoösztrogének, melyek megtalálhatók szójában,vörös herében, csalánmagban, ligetszépe olajban, lenmagban, borsmentában, és halolajban.
A vitaminok fogyasztása is nagyon fontos. Az E vitamin javít a bőr állapotán, és enyhíti a menopauza tüneteit. Fogyasszunk minél több D vitaminban gazdag terméket, mert fontos szerepe van a szív és érrendszeri betegségek megelőzésében.
Étrendünkben ügyeljünk a fokozott kalcium bevitelre, a csontok állapota miatt. Fontos még a magnézium, mert nagyban hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez.
Az Omega-3 zsírsavak enyhítik a depresszió tüneteit, de a szív és erek egészségéért is felelősek.
Tegyük tartalmassá életünk második felét.

Férfi klimax.

"Az igazi férfi ragyogtatja a nőt, foglalkozik a lelkével. Ő az, aki a helyes útra terel, ha eltévedsz, és nem mindenáron uralkodni akar fölötted."

(Sándor Anikó)

Kutatások igazolták, hogy a férfiaknál is létezik klimax. Ez az andropauza. Sokkal lassabb lefolyású, és kevésbé látványos, mint a nőknél. Ez a férfiaknál 45 éves kor felett szokott kialakulni, és 60-70 éves korig tart. Oka a férfi hormonszint csökkenése, mivel a szervezet kevesebb tesztoszteront termel.
Tünetei:
  • ingerlékenység
  •  hőhullámok,
  •  gyengeség,
  •  fáradékonyság,
  •   alvászavarok,
  •    hízás.

Idősebb korban kevesebbet alszunk, de ez nem tesz jót a szervezetünknek. Ebben az időszakban 6 óra nyugodt alvás is elég lehet.
Kialakulhat még libidó-és nemzőképesség csökkenése vagy megszűnés.
Megelőzés: A tesztoszteron termelést növeli a rendszeres sportolás. Nagyon fontos, hogy örömmel végezzük azt a tevékenységet, amit választottunk. Aki fiatalabb korában is sportolt az ne hagyja abba, mert megőrizheti fiatalos testalkatát. Egy jól ápolt őszes halántékú sármos úriember mindenképpen vonzó.

Képtalálat a következőre: „idősebb férfi sportol”

Fontos az egészséges életmód, a cinkben gazdag táplálkozás, C és E vitamin, szójatermékek, zöldség és paradicsom fogyasztása. A paradicsom csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát. A keresztesvirágúakban található fitotápanyagok segítenek a tesztoszteronszint magas szinten való tartásában. Brokkoli, karfiol, kelbimbó mindig legyen a tányéron. Az egészséges életmód mindkét nemnél hangsúlyosabb szerepet kap.
A hangulat ingadozás, levertség, lehangoltság a férfiakat is érinti. Ilyenkor a férfiak is keressenek maguknak olyan elfoglaltságot, amiben örömüket lelik. Ez lehet bármi, amit egyedül végeznek, vagy akár társas tevékenység. A tánc nem csak jó testmozgás, hanem alkalom és lehetőség a közös időtöltésre.
Sok férfi úgy érzi a teljesítő képessége nagyban növekedne, ha partnert váltana. Pedig elég lehet, ha egy kis újdonságot, izgalmat viszünk az életünkbe, mely által akár új dolgokat fedezünk fel,és kimozdít a megszokott hétköznapokból.



Élvezhetjük az életet idősebb korban is. Ebben segít a pozitív gondolkodás.
Minden kornak megvan a maga szépsége, csak fel kell fedezni.




Képtalálat a következőre: „változókor nőknél”



Készítette: Csaplár Athéné

2016. november 9., szerda

Pozitív gondolkodás a mindennapokban

„A világ minden szeretete a tiéd lehet, de ha te úgy döntesz, hogy boldogtalan leszel, boldogtalan maradsz. Pedig lehetsz boldog, végtelenül boldog minden ok nélkül - mert a boldogtalanság és a boldogság a te döntésed.”
(Osho)

Gondolkodásunk mindenre kihat. Az egész életünket, cselekedeteinket, ismerőseinket a gondolkodásunk, és érzéseink alapján alakítjuk. Alaposan megrágjuk az adott problémát, vagy döntést, mielőtt reagálunk.
Ha alapvetően negatívak vagyunk, ne csodálkozzunk rajta, hogy az életünk is egyre rosszabbnak tűnik. 


Képtalálat a következőre: „boldogság”


A pozitív gondolkodás hallatán sokan megriadhatnak, hatalmas elvárásnak tűnik elsőre. Mintha azt kérnék tőlünk, hogy folyamatosan legyünk vidámak és kicsattanóan jókedvűek. Ez teljesíthetetlen. Csupán arról van szó, hogy a hozzáállásunk mindenhez, megváltozik. Arra kell törekednünk, hogy nagyobb százalékban legyünk vidámabbak, pozitívak, reménnyel telik, mint amennyiben nem.
A kérdés az, hogy melyik utat választjuk egy helyzetben. Önsajnálatba merülünk, vagy kihozzuk belőle, amit csak tudunk.
Az élet nem áll meg, történnek dolgok, jók is, rosszak is. De sok minden változhat, ha a hozzáállásunk pozitívabb, mint eddig volt. Rengeteg olyan problémát, amin régebben napokig, hetekig rágódtunk, ma már nem is látunk problémának. Életünk eseményeit mi fogjuk uralni, a kezünkbe vesszük az irányítást és bátran belevetjük magunkat az újabb kalandba.
Figyeljük csak meg az embereket, hogy mennyit panaszkodnak, miközben nem tesznek semmit, hogy javuljon az életük. Aztán egyszer csak találkozunk egy olyan személlyel, aki sikeres és boldognak tűnik.

Képtalálat a következőre: „boldogság képekben”


Mi lehet a titka?
Csak annyi, hogy kevesebbet panaszkodik, és többet tesz. Derű látóbb az életével kapcsolatban.
Egy helyzet sikere legtöbbször csak azon múlik, hogy hogyan állunk hozzá.
Ha legyintünk, vonogatjuk a vállunkat és inkább bele se kezdünk, mert úgy sem sikerülhet, akkor valóban, nem is fog történni semmi jó.
De ha lelkesen és optimistán belefogunk, akkor még ha nem is lesz tökéletes az eredmény ahogy mi elképzeltük, akkor is lesz sikerélményünk. és sok tapasztalattal is gazdagodtunk. Tanultunk az esetekből, és lehetséges, hogy legközelebb még jobban fog sikerülni.
Pozitívan gondolkodni nem kötelező, de érdemes belefogni a saját érdekünkben.
Ha figyelembe vesszük, hogy a gondolataink és érzéseink által vonzunk be mindent az életünkbe, képzeljük el, mi történne, ha a gondolkodásunk nagyobb százalékban lenne pozitív, mint amilyen most.
Ha a hozzáállásunk bátrabb és optimistább lenne, akkor mennyivel sikeresebb lenne az életünk.
Az élet nem büntet minket. Mi magunk állítunk fel korlátokat, akadályokat és sokszor észre sem vesszük. Az Univerzum folyamatosan azon munkálkodik, hogy nekünk jobb legyen, miközben sok-sok akadályt gördítünk elé.
Ha ezt tudjuk, máris boldogabbak lehetünk az élettel kapcsolatban. Gondolkodjunk úgy, hogy mindenki csak jót akar nekünk. Tegyük mi is ezt. Akarjunk jót saját magunknak.
Amikor mind ezeket megtesszük, a problémák már nem is tűnnek problémáknak, könnyebben és talán hamarabb túl tudunk lendülni a feladatokon, helyzeteken. Kevesebbet idegesítjük magunkat.
Ha változtatni szeretnénk eddigi gondolkodásmódunkon, bármikor elkezdhetjük, nem függ semmitől, csakis tőlünk. Gondoljuk végig, miért is akarunk változtatni. Azért, hogy boldogabbak legyünk és sikeresebbek minden téren. 
Ez nagyon fontos mert, ha nincs célunk, hamar visszaesünk, mint sok más dologban is.
Írjuk ki magunknak inspiráló gondolatokat, amik fellelkesítenek minket.



Képtalálat a következőre: „inspiráló idézet cetlin”



Amikor elkezdünk másképp gondolkodni, ne várjunk azonnal eget rengető csodát, mert ez is pont olyan, mint más az életben, gyakorolni kell.
Akár ha sportot, nyelvet vagy zenét tanulunk, ugyan úgy a pozitív gondolkodást is gyakorolni kell nap, mint nap.
A berögzült szokásokat, gondolatokat nem lehet csak úgy felülírni pár óra alatt, de minden megtett apró lépés számít.
Még ha csak egy szép virágot is csodálunk meg valahol, vagy egy naplementét, a napunk máris sokkal kellemesebb lehet.
Apróságnak tűnhet, de mégis az ilyen „semmiségek” teszik ki a napunk legnagyobb részét. Így igen is számítanak!
Közben figyeljünk a történésekre, hogy észre is vegyük, amikor az eredmények látszódni kezdenek. Örüljünk mindennek.

          Néhány ötlet a pozitív gondolkodáshoz:

-          Amikor elkezdjük, ne támasszunk hatalmas elvárásokat magunkkal szemben és ne kötelező feladatnak tekintsük. Csupán egy mókás gyakorlatnak vagy játéknak. Végül is a szórakozás és a boldogság a cél. Azt pedig nem érhetjük el, ha már az elején görcsölünk.
Az életünk jobbá tételéhez segít hozzá minket a pozitív gondolkodás, de ha kizökkenünk, vagy visszaesünk, sincsen semmi baj. Bármikor megtehetjük, hogy újra kezdjük.  Nincs határidő és nincs kényszer.

-          Amikor a környezetedben elkezdenek panaszkodni és szinte elvárják a többiektől is ugyan ezt, akkor se menj bele. Nekünk már nem kell csatlakozni az ilyesféle társalgásokhoz. Azzal, hogy esetleg mi is elkezdünk az életünkben történő nem tetsző eseményekről beszélni, csak erősítjük őket vele, és romboljuk az addig elért eredményeinket, jókedvünket.

-          Amikor történik olyan helyzet, ami feldühít, kiborít minket, ami előfordulhat sűrűn, főleg munkahelyen, vagy a családi kapcsolatainkban akár, akkor sincs semmi gond. Beszéljük ki magunkból, vagy írjuk le, aztán tépjük össze. Nem jó elfojtani az érzéseinket, mert szép lassan mérgeznek meg minket.   Ha felbosszantanak, vezessük le a feszültséget, panaszoljuk el valakinek, vagy beszéljük meg az illetővel, ha lehetséges, és aztán engedjük el. Ne rágódjunk rajta napokig, hetekig, vagy akár évekig.

-          Próbálj szeretettel és megértéssel fordulni az olyan helyzet felé, ami a problémát okozza az életedben. Mindannyian emberek vagyunk, így lehet, hogy nem azért lettél leszúrva a munkahelyeden például, mert rosszul csináltál tényleg valamit, hanem mert mondjuk a másiknak is rossz napja van, valami emészti, és nem bírta tovább magában tartani, így máson vezette le a feszültséget. Nem feltétlenül jó és kellemes dolog, de néha csodákra képes, ha átgondoljuk, hogy talán valami problémája van, és nem vesszük magunkra. Ne támadjunk azonnal vissza.

-          Bármilyen probléma merül is fel az életedben, megoldás mindig van. Még ha nem is látszik azonnal akkor is. Ezeket a helyzeteket azért kapjuk, hogy tanuljunk belőle valamit, ami fontos a fejlődésünkhöz az életünk során. Csak olyasmivel találjuk szemben magunkat, amihez elég erőnk van, hogy megoldjuk őket. Bizakodva tekints mindig rájuk, és megérkezik a segítség, a megoldás, akár olyan formában, vagy személytől, akire nem is gondoltál volna soha.

-          Ha pl. felmondják az albérletünket vagy kirúgnak minket az állásunkból, az elég ijesztő elsőre. De ha belegondolunk, talán már nem is szerettük azt az állást vagy lakást, csak nem mertünk lépni ez ügyben. Így az élet egy kis nyomást gyakorol ránk, hogy kihozzon a számunkra káros környezetből és egy sokkal kellemesebb helyre vezessen minket. Érdemes elgondolkodni ezeken a helyzeteken. Lehet mi magunk is változtatni akartunk, csak eddig halogattuk.
Ha ilyen történik, ne dühöngjünk, hanem reménnyel telve várjuk, vajon milyen új és izgalmas helyre kerülünk ezúttal. Így bővítheted a tudásod, érdekes emberekkel találkozhatsz, új barátságokat köthetsz.

-          Bármilyen helyzetbe is kerülünk, próbáljunk megnyugodni, nem stresszelni. Ami történt, meg történt. Vonjuk le a tanulságot legközelebbre, és engedjük el.  Érdemes a megoldásra koncentrálni. Időt és energiát is spórolunk vele, kevesebbet idegeskedünk és a megoldásra is hamarabb rátalálunk.

-          Érdemes valami kreatív foglalkozást, hobbit keresnünk magunknak, ami megnyugtat és lefoglal. Bármi lehet, ami kreatív számunkra, ének, tánc, rajz, különféle kézimunkák. Nézzünk utána mi az, ami érdekel és türelmünk is van hozzá. Ne riadjunk vissza semmitől, még ha könyvírásról is van szó. Bátran próbáljuk ki magunkat benne. Ha nem tetszik, még mindig kereshetünk mást.
Az alkotásba fordított energiák nagyon jót tesznek a lelkünknek, sikerélményt ad, koncentrációt fejleszt. Egy idő után a sok mérgelődés, idegeskedés már feleslegesnek is fog tűnni, inkább az alkotás felé húz majd a szívünk.



Képtalálat a következőre: „zenét hallgató ember”


      Végül néhány gyakorlat a pozitív gondolkodáshoz:

1.      Este, amikor lefekszünk, szánjunk rá 5 percet, hogy figyeljük a légzésünket, s közben gondoljuk végig mi volt aznap, ami remek volt a napunk során. Bármi lehet, valaki ránk mosolygott, átadták az ülőhelyet a metrón, vagy egy szép pillangót láttunk. Erőlködés nélkül, próbáljunk párat felsorolni magunknak.

2.      Reggel szintén 5 percet maradjunk még az ágyban és ébredezés közben, gondoljuk végig, milyen napot szeretnénk magunknak.
Pl.: Ma vicces napom lesz, sokat fogok mókázni a kollegáimmal. Vagy ma sikeres, elégedett napom lesz, mert teljesítem azt a feladatot, amit rám bíztak.
Bármi, ami aznapra fontos nekünk, fogalmazzuk meg.

3.      Bárhol, bármikor lehet játszani ilyesmit, én leginkább útközben szoktam, a metrón ülve/állva. Minél több jó dolgot felsorolni magunknak, ami jó az életünkben. A legapróbb tárgytól kezdve, bármi lehet. A hála nagyon fontos. Sokszor észre sem vesszük, hogy már régen megkaptuk azt, amire vágytunk. Érdemes naponta számba venni villámgyakorlatként.

4.      Ha valamilyen helyzet bosszant, akkor próbáljuk meg azonnal gondolatban az ellentétére koncentrálni. Például van egy idegesítő kolléga, akivel nehezen jövünk ki. Ahelyett, hogy ezen tépelődnénk, gondoljuk végig, milyen lenne, ha rendeződne a viszony, vagy nem is kéne vele találkozni. Gondoljunk arra, amire vágyunk abban a helyzetben.

5.      Ne feledkezz el magadról sem. Örömet okozni saját magadnak. Manapság mindenki felé meg akarunk felelni…ez akkora nyomás és oda vezet, hogy pillanat alatt a háttérbe szorítjuk a saját véleményünket, érzéseinket vagy igényeinket. Egy idő után nagyon feszültté tehet minket, ami mellett már nehéz pozitívnak lennünk. Úgy érezzük, semmit sem tehetünk, miközben millió felé kéne szétszakadnunk.
Próbálj meg kialakítani egy egyensúlyt, ahol a saját igényeid az elsők és csak utána jön az összes többi. Családban ez elég nehéz, de szeretettel és megértéssel, ha a tudatukra adod, mi az, ami neked is kell, akkor senki sem sérül. Magadnak is add meg, ami jár. Ha úgy érzed, pihenésre vágysz, hát pihenj, vagy ha kinéztél egy szép táskát, vedd meg.

A bűntudatot pedig iktasd ki az elmédből. Nem szenvedni jöttünk a világra, hanem minél több élményt megtapasztalni és tanulni. Ha folyton bűntudat mardos minket, akkor sehová sem jutunk.
Emberek vagyunk, akiknek szükségleteik, vágyaik vannak. Figyelj oda a lelked jelzéseire, mi az, amire vágysz és teremtsd meg magadnak. Mindent megérdemelsz, anélkül, hogy mást kéne megfosztanod tőle. Ne féltsd a többi embert, néha nemet is kell mondani, a saját érdekedben.
Végezetül pedig próbáljunk meg kevesebbet idegeskedni. Sokszor a helyzet nem annyira rossz, mint amilyennek mi látjuk. Hajlamosak lehetünk felnagyítani a problémáinkat. Bízz a saját erődben és az Univerzum gondoskodásában. A kettő együtt csodákra lesz képes. Magad is el fogsz rajta csodálkozni, hogy mennyire könnyedén mennek majd a dolgok, ha elkezded a pozitívabb gondolkodást.




 Készítette: Kárász Erzsébet


 Forrás: Osho munkái

2016. november 4., péntek

Téli immunerősítés természetes módon- Csipkebogyó, Kasvirág, Kivi

„Testünk a kert, akaratunk a kertész.”

(William Shakespeare) 



Télen a szervezetünknek még nagyobb szüksége van a vitaminokra, hogy megerősödjön, és felkészüljön a vírusokkal szemben. Kiváló gyógynövények, gyümölcsök állnak a rendelkezésünkre erre a célra.

CSIPKEBOGYÓ

Képtalálat a következőre: „csipkebogyó”


Gyermekkoromban a nagymamámat sokszor elkísértem csipkebogyót szedni. A bokrok szúrósak voltak , de a halvány rózsaszín virágok illata még most is az orromban van.
Meg is kóstoltam az égő piros terméseket. 
Az érett termések külső részét lehet fogyasztani, a belső részben szúrós szőrök veszik körül a magokat.
A csipkebogyónak rendkívül magas a C vitamin tartalma, de B1, B2, E, K vitamint is tartalmaz.

Vitaminok hatásai:

·         C vitamin
Növeli a szervezet ellenálló képességét a kórokozókkal szemben.
·         B1 vitamin
Feladata az idegrendszer karbantartása.
·         B2 vitamin
 Segíti a szénhidrátok, fehérjék és a zsírok anyagcseréjét.
·         K vitamin
 Kedvezően befolyásolja a véralvadást. Segíti a csontok növekedését, rendkívül fontos az idegsejtek egészségének megőrzésében.
·         P vitamin 
 Kísérő anyag, a C vitaminnal együtt található meg. Csökkenti a vérszegénység tüneteit, lassítja az öregedési folyamatokat.
Ezen kívül még pektint, alma-és citromsavat, fehérjét, karotinokat és ásványi anyagokat is tartalmaz.
Kiváló teának, de lekvárt is főznek belőle. Igazi vitamin bomba mindkettő a szervezetnek, a téli időkben. Tea készülhet belőle áztatással és forrázással is.


KASVIRÁG

Képtalálat a következőre: „kasvirág”



Élőhelye eredetileg Észak -Amerika középső része. Az indiánok sebek gyógyítására és kígyómarásra használták.
1870-ben, egy gyógyszerszállító H.C.F. Meyer szabadalmaztatta a kasvirágból készült vértisztítót.
A kasvirág egy természetes vírus ellenes anyag, amely az interferon képződését fokozza. Véd a vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók ellen.
A homeopátiában immunerősítőként alkalmazzák.

Laboratóriumi kísérletek is igazolták, hogy fokozza az immunrendszer működését.
Antibiotikus hatással rendelkezik, ami hasonló penicillinhez.
Fokozza a T-sejtek termelődését, és a fehérvérsejtek védekező képességét a baktériumok ellen. Feladatuk a beteg sejtek (pl. vírussal fertőzött sejtek) felismerése és elpusztítása.

 Poliszacharidokat, (arabinogalaktánokat), kávésav-származékokat (cikóriasavat), illóolajat, alkamidokat és poliineket tartalmaz.

Kasvirág tea készítés:

1 teáskanál száraz, vagy 2 teáskanál friss virágot leforrázunk 3 dl vízzel, 15 percig állni hagyjuk. Ízlés szerint édesítve mézzel vagy önmagában is fogyaszthatjuk.

Gyökérfőzet:
2 teáskanál szárított gyökeret lassú tűzön 20 percig főzzük. Naponta 3 csészével ajánlott fogyasztani.

KIVI

Képtalálat a következőre: „kivi”

Már hosszú évek óta nálunk is kapható a kivi, amely a kínai nemzet gyümölcse. Számos pozitív tulajdonsága mellett erősíti az immunrendszert. Rendkívül magas a C vitamin tartalma, majdnem kétszer annyi, mint a narancsé. Egy kivi fedezi egy felnőtt napi C vitamin szükségletét. Ezen kívül még E, K, és A vitamint tartalmaz. Boront is tartalmaz, ami segíti a kalcium felszívódását. Kicsi a kalória tartalma, így a diétázók is gond nélkül fogyaszthatják.

Segít:

·         A krónikus fáradtság legyőzésében.
·         Erősíti a csontokat.
·         Csökkenti a koleszterin szintet.
·         Segíti a vesék munkáját.
·         Önmagában fogyasztva, vagy gyümölcssaláta alapanyagént használva is nagyon finom, üdítő gyümölcs.

Természetesen ezen kívül még számtalan zöldség, gyümölcs és gyógytea áll a rendelkezésünkre.


Fontos, hogy a télen is változatosan táplálkozzunk, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk. Ne feledkezzünk meg a gyógyteákról sem, melyet édesíthetünk mézzel igény szerint.


Készítette: Csaplár Athéné


Forrás:

·         Wikipédia
·         Michael Castleman: Gyógynövény Enciklopédia









--


Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button