"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

2014. augusztus 26., kedd

A szabad akaratról - Harmadik rész





Bevezető


Előző cikkeinkben megvizsgáltuk az akaratunkat befolyásoló tényezőket és azt, hogy pontosan milyen módon lehet ránk ártalmas az, ha hagyjuk, hogy ellenőrizetlen, fals információk befolyásoljanak bennünket. Ebben az utolsó cikkben olvashatunk arról, hogy mennyire fontos csak önmagunkra hallgatnunk, saját tapasztalatainkon keresztül vizsgálva a külső benyomások életünkre gyakorolt hatását, valamint találhatunk egy rövid receptet arról, miként vehetjük át az irányítást életünk felett, érvényesítve az akaratunkat.


Mi a tapasztalat szerepe döntéseinkben
?


Mostanra már megvizsgáltuk, hogy gondolatainkat milyen forrásokból mertjük, cselekedeteinket milyen motivációk vezérlik. Megértettük miért fontos az és megszűrtük a forrásainkat, így csak hiteles adatokat kapunk. Ennyi lenne az egész? Korántsem!



Kalama Sutta: To the Kalamas; Buddhának tulajdonított szavak, az eredeti szöveget angolra fordította Thanissaro Bhikkhu, a képen látható műfordítás angol nyelvről magyarra Dorek Todd munkája


Mit mondanak nekünk a Sutta szavai? Az, hogy valami logikus, ésszerű, még nem feltétlenül teszi azt működőképessé az életünkben. Nem a logikát magát utasítja el a szöveg, hanem fölhívja a figyelmet arra, hogy nekünk magunknak kell megtapasztalni, hogy "az adott dolog hasznos; az adott dolog feddhetetlen; az adott dolog nagyra értékelt a bölcsek által; amikor az adott dolog életedbe emelése és alkalmazása jóléthez és boldogsághoz vezet". Kizárólag önmagunknak higgyünk, saját élményeinknek és tapasztalásainknak. Ha valami nem jó, legyünk elég bátrak ahhoz, hogy elvessük azt.



Mit tehetsz, hogy jobban kifejezhesd a szabad akaratod?

  • Ismerd föl azokat az információforrásokat, amik hatással vannak rád. Realizáld, hogy az emberek nagy része körülötted nem ismeri a válaszokat, s különösképp nem a Te válaszaidat!

  • Ismerd meg jobban önmagad. Tedd föl minél gyakrabban a kérdést:
    -Miért teszel vagy gondolsz valamit úgy, ahogy? 


  • Légy ezáltal tudatos és szűrd meg információforrásaidat analitikusan! Ha szükséges, képezd tovább magad azokon a területeken, amik érdekelnek, hogy megformálhasd a kapcsolódó témákról a véleményed!

  • Légy magaddal türelmes és elnéző. Gyakran érezheted magad kellemetlenül, ha szembesülsz tényekkel, hogy például valójában ki nem állhatod a kedvenc szoknyádat, vagy igazából jobban értékeled a hangos diszkók helyett a kávézók tömjénillatú, indián nyár hangulatát. Ez teljesen természetes, ahogy egyre inkább megismered önmagad kijönnek ezek a különbségek. Légy magaddal megértő! Az az ember, aki voltál, ki volt téve a társadalom elvárásainak és mindennél jobban félt, hogy, ha ellenük tesz, kitisztíttat. Aki leszel, tudja, hogy valójában egy módja van csak a beilleszkedésnek: ha Önmagaddá válsz.

  • Vizsgáld folyamatosan a megmaradt információforrásaidat. Keress releváns forrásokat, amikből táplálkoznak és lehetőségeidhez mérten vizsgáld meg azokat is! Értesítsd azt, ha valamilyen eltérést találtál a valóság és aközt, amit állítanak. Ne feledd, ezek a források értékesek, hiszen eddig megfelelő minőségű információkkal láttak el, az ő érdekük is, hogy így maradjon. Hálásak lesznek a segítségedért!

    Példa: Mindenki azt mondja, hogy a globális felmelegedés veszélyezteti a meglévő ökoszisztémát és az emberi faj pusztulásához vezethet. Vizsgáld meg ki az a mindenki, aki ezt mondja? Vannak köztük tudósok? Mennyien? Mennyire elismertek a területükön? Vizsgáld meg, hogy pontosan milyen érvekre támasztják az álláspontjukat! Fél óra célzott szörfözés az interneten és meggyőződhetsz az információ hitelességéről és kompetens lehetsz a témával kapcsolatban.
    Amennyiben a kérdéses információ változást hozna az életedben, tapasztald először meg, hogy a változás valóban építő-e?

  • Vezess naplót, jegyezd fel azokat a dolgokat, amikre rájöttél önmagaddal kapcsolatban! Ezen apró morzsák mind-mind értékesek, ezek alkotnak igazán Téged. 
  • Légy elég bátor ahhoz, hogy őszinte légy magaddal és a környezeteddel. Érezheted úgy, hogy a barátaid, családod rosszallanák azokat a változásokat, amiket eszközölsz magadon, de ne feledd, ők is olyan útkeresők, mint Te voltál. Ők még úgy érzik, fontosabb hasonulni másokhoz, mint megvalósítani önmagunkat. Amíg egészséges vagy, az Első axióma értelmében amit cselekszel építő. Légy elég bátor, hogy Önmagad légy! Lehet, hogy elvesztesz ezzel barátokat, de tartsd észben: ők nem a te barátaid voltak, hanem azé a személyé, akinek mutattad magad. Helyükbe új barátok jönnek majd, akik azért szeretnek, amilyen valójában vagy.





A fentiekkel kívánok sok sikert, tisztelt Olvasó, önmagad mélyebb megismeréséhez és akaratod tisztább érvényestéséhez. Használd az olvasottakat önmagad és környezeted építése, jobbítása céljából!

Maradok tisztelettel:
Dorek Todd

2014. augusztus 19., kedd

A szabad akaratról - Második rész







Miért hagyjuk, hogy ellenőrizetlen információk alakítsák a gondolatainkat?



Az ember szociális lény, társas kapcsolataink rendszere szolgált eddigi evolúciós sikerünk egyik kulcsául. Az egyik egyed evett a lila bogyóból, majd meghalt. Akik ezt látták, megtanulták, hogy a lila bogyó mérgező és nem ettek belőle. Évek teltek el, a következő generáció felnőtt, akiknek megtanították, hogy a lila bogyóból nem szabad enni. Még később meghaltak azok, akik látták meghalni a lila bogyóból evő egyedet, de a tanítás megmaradt. A faj túlélésében ez a viselkedés kulcsszerepet játszott. Hogy miként hátrányos
ez napjainkban, egy későbbi cikkben olvashatunk róla.
Ami segített minket fajunk fejlődése során régen, a mai napon gátolhat minket önmagunk megismerésében, ezáltal a spirituális fejlődésben. Miért? Mert úgy hisszük, hogy a válasz odakint található, rajtunk kívül. Tudat alatt vagy tudatosan, folyamatosan figyeljük a környezetünkben lévő embereket, hogy tanuljunk tőlük. Ez alapvetően rendben is volna, de
  1. az emberek tele vannak hibás vagy hiányos információkkal
  2. az információkat, amiket tanulunk, gyakran önmeghatározásra használjuk


Hibás információk


A hibás információk esete egyszerű, induljunk csak ki magunkból. Mikor volt utoljára, hogy analitikusan vizsgáltunk volna egy hírt, amit hallottunk? Mikor ellenőriztük, hogy a tévében mutatott 'Legjobb mosópor©' tényleg a legjobb-e?
-„Senki” nem teszi. - válaszolnánk, és igazunk lenne. A hírforrásaink pontosságának könyörületességére bízzuk magunkat, legyen az egy neves hetilap vagy a szomszéd néni, aki mindig az ablakból figyel. Igen kevés ember ellenőrzi le az igazságtartalmát annak, amit állít, vagy, ha igen, annak alapossága mégis sokszor kétséges. Az igazság az, hogy a beáramló információink minősége – ha csak nem fektetünk ebbe különösebb figyelmet – legalábbis megkérdőjelezhető.



Önmeghatározás az információinkon keresztül


Érdekes jelenség, ahogy az emberek igyekeznek egymásra hasonlítani, mintegy belső késztetést követve. Ennek is meg van a maga oka, amiről egy későbbi cikkben olvashatunk. Most legyen elég annyi, hogy az emberek hasonlítani akarnak egymásra, így aztán hasonló ruhákba öltöznek, hasonló szlenget beszélnek, hasonló zenéket hallgatnak és mindenféle hasonlóságokkal élnek. Nem kétlem, hogy ezen emberek egy része szabad akaratából hallgatja az adott zenét, viseli az adott ruhát, pusztán azért mert ezáltal fejezi ki, hogy ki is Ő. Ugyanakkor, sok más ember a beilleszkedési kényszer hatására teszi ugyanezt: elnyomják azt az utat, amin keresztül kifejeznék magukat, szerepeket játszanak, boldogtalanul.


Mi is akkor a valóság?



Menjünk ki az utcára és nézzünk körbe magunk körül. Az emberek nyüzsgő sokasága, céltudatosan fel s alá sétálva, olyan emberek egyesével, mint mi magunk. Bár a felszínen úgy tűnik, tudják a választ a kérdésekre, de valójában – egy elenyészően kevés kivételtől eltekintve – ők is pont úgy figyelik egymást a válaszokért, mint mi. Így aztán hibás-, vagy félinformációkat tanulnak egymástól és csak tovább botorkálnak a sötétben, összezavarodottan. Ők semmivel nem rosszabbak, vagy alantasabbak, mint bármely másik ember. Csupán útkeresők. Legyünk hát feléjük tisztelettel!
Mi hát a teendő?



Először is, kezdjük megválogatni forrásainkat, hogy elkerüljük a téves vagy hibás információk beáramlását. Másodszor, számoljuk fel azon egészségtelen társadalmi függőségeinket, melyek arra kényszerítenek, hogy magunkkal szemben cselekedjünk, olyan dolgokat gondoljunk és tegyünk, melyekkel mélyen belül nem értünk egyet.



Következő cikkünkben megvizsgáljuk, hogy a nyers információkon túl mi másra lehet szükségünk, hogy megfelelően a kezünkben tudjuk tartani a sorsunk, illetve találhatunk egy részletes "receptet" arról, hogy mit tehetünk azért, hogy jobban érvényre juttathassuk a szabad akaratunk.


Maradok tisztelettel: Dorek Todd



2014. augusztus 16., szombat

A szabad akaratról - Első rész





Szószedet


Akarat
: Elhatározott döntés törekvés, illetve ennek megnyilvánulása. Szabad elhatározásból származó igyekezet, szándék egy cél elérésére. Saját döntés az életről, amikor nem más mondja meg, hogy a személy mit tegyen. Határozott lelki törekvés, amelyet szándékosság, céltudatosság és a választási lehetőségek közötti döntés képessége, illetve ténye jellemez. (Forrás: http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Akarat )

Axióma: Olyan kiindulási feltétel, amit adottnak veszünk az érvelések során. (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Axi%C3%B3ma )


Egészség: Az egészség a teljes testi, lelki, szellemi és szociális jóléti állapot, és nem csupán a betegség, fogyatékosság és nyomorékság hiánya. (Forrás: Egészségügyi Világszervezet)



Akaratunk, és az azt befolyásoló hatások


Első axióma: Egy egészséges ember cselekedeteit, szabad akaratát követve építés, teremtés, szociális hozzáállás jellemzik. Ez igaz létének minden szintjére, a túléléstől a fajfenntartáson át egészen a spiritualitásban való elmélyedéséig.

Ha feltennénk a kérdést egy spirituális beállítottságú személynek arról, hogy mi az, amivel minden ember rendelkezik, a legtöbb megkérdezett azt válaszolná: - Szabad akarattal!
Hiszen lehetünk szegények vagy gazdagok, élhetünk a Ráktérítőn innen vagy túl, tartozhatunk bármilyen társadalmi kaszthoz, rasszhoz, egyvalamink mindig lesz: szabad akaratunk. Úgy gondolom ebben mindenki szeretne hinni.

Ám, ha közelebbről megvizsgáljuk láthatjuk, hogy folyamatosan befolyásoló tényezők vesznek minket körül. A televízióból, rádióból, a környezetünkben lévő emberektől mind-mind különböző véleményeket hallhatunk adott témákról. Ez valami, amin nem változtathatunk, ezek a tényezők mindig körülvesznek minket. Ugyanakkor – és ez még fontosabb – megfigyelhetjük magunkon a jeleit annak is, hogy ezek a befolyásoló elemek mennyire hatnak ránk!

Miért fontos ez?

Második axióma: Anélkül, hogy egy ember felismerné a véleményét befolyásoló hatások forrásait, vagy azzal, hogy elutasítja, hogy azok egyáltalán léteznek és hathatnak rá, kiteszi magát azoknak.



Az ember úgy hiszi, hogy a gondolatai teljes egészében az övéi, az ő termékei. Ha így lenne, nem lenne szükség reklámokra, sem politikai propagandára, nem is beszélve a hétköznapok pletykáiról – nem lenne miért létezzenek. Ezek a dolgok mind-mind hathatnak a véleményünkre, hozzáállásunkra különböző témákhoz, ez teljesen természetes. Minél hamarabb fogadjuk el ezt, annál gyorsabban ismerhetjük fel magunkban azokat a gondolati mintákat, amiket életünk során esetlegesen belénk plántáltak - és amivel analitikusan gondolkodva nem is értünk egyet.


Analitikus gondolkodás: az a folyamat, amikor egy személy érzelmektől, előítéletektől mentesen, csak a meglévő, bizonyított információkból von le következtetéseket.




Van-e kiút?



Csak fel kell tennünk magunknak az egyszerű kérdést: - Miért?
Miért gondolok valamire úgy, ahogy gondolok? Miért mondom azt, amit mondok? Miért teszem azt, amit teszek? Több esetben azt találhatjuk, valójában szociális nyomás, vagy hibás információk és féligazságok alakították a véleményünket bizonyos területeken. Ez teljesen természetes jelenség, minden emberrel megesik élete során. Találjuk meg válaszainkat!
Miért gondolok valamire úgy, ahogy gondolok? Miért mondom azt, amit mondok? Miért teszem azt, amit teszek?



Válaszaink jelentik az első hídfőállást, ahonnan később tovább folytathatjuk önmagunk megismerését, képessé válva a saját akaratunk szerint cselekedni és élni.
Következő cikkünkben megvizsgáljuk közelebbről, hogy pontosan milyen csapdákat rejthet, ha hagyjuk a minket körülvevő információkat ellenőrizetlenül hatni ránk.

Addig is a legjobbakat kívánom!

Maradok tisztelettel: Dorek Todd



2014. július 25., péntek

Szervezeti változások

Kedves követőink!

Ezúton szeretnénk tudatni az örömhírt, hogy Dorek Todd alapítványvezetői kinevezésével az Aranysárkányok Rendjén belül egyel bővült azon emberek száma, akiket meg lehet keresni szervezetünkkel kapcsolatban. Alább találhatsz egy listát azokról a területekről, amik innentől részben Dorek befolyása alá is tartoznak:

- Az adminisztrációs feladatok ellátásával és az adományok kezelésével kapcsolatban bátran lépj kapcsolatba vele, ha szükséges.
- Rend eseményeinek tervezésével, koordinálásával és kivitelezésével kapcsolatban szintén döntési joggal rendelkezik.
- Felelősségei közé tartozik az oldalunkon megjelenő cikkek lektorálása, forráshűségük ellenőrzése és elfogadása. Az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekkel is elérhető.
- A Rend etikájának mindenkori képviselete; ha kétségeid támadnának ezen belül bármivel kapcsolatban, vagy tudsz valakiről, akinek segítségre van szüksége a témában, bátran keressétek fel Doreket!
- Ezeken felül felelős a kommunikációs kapcsolatokért Rendünk környezetével, új kapcsolatok kiépítéséért és a meglévők ápolásáért.


Keressétek fel bármilyen releváns kéréssel bizalommal!

A következő csatornákon keresztül érhetitek el:

E-mail: tapaikrisztiansandor@gmail.com
Telefon: 00447501300840
és az üzenődobozon keresztül, amit a jobb oldali hasábban találsz.

Áldott napot!
Az Aranysárkányok Rendje



2014. július 15., kedd

Hogyan élhetünk boldog életet

Mi is a boldogság?

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta, hogy vajon mi a boldogság kulcsa. Különböző utakon érhetjük el azt, függően az egyéni igényektől. Képzeljük el úgy, mint általános jólétet bőségben, egészségben, sikerben, gazdagságban, szeretve mások és önmagunk által. Ebben az állapotban szüntelenül megtapasztaljuk, átéljük a kicsiny és a nagy dolgok jelentőségét mindennapi életünkben. Ez egy ideális állapot, melynek elérésére érdemes törekednünk. Ha komoly szándékkal állunk e célhoz, akkor minél hamarabb bele kell kezdenünk az ezzel kapcsolatos feladatok végzésébe. Ha éppen most nem vagy boldog, tégy érte, hogy azzá válj!

Lépcsőfokok a boldogság eléréséhez

Fordítsunk időt magunkra:
Legyünk ápoltak, fittek, jól tápláltak. Tisztálkodjunk rendszeresen. Figyeljünk egészségünkre, jelenjünk meg fél évente fogorvosnál ellenőrzésre, tartsuk épen fogainkat és ha kezelésre van szükségünk, lelkiismeretesen menjünk el rá. Mindezt önmagunkért tegyük, tekintsünk rá egyfajta ajándékként egy szeretett személynek: önmagunknak.
Foglalkozzunk szeretteinkkel:
Legyen az szülő, férj, feleség, gyermek, nagyszülő, unokatestvér vagy barát. Érdeklődjünk felőlük, látogassuk meg őket, okozzunk nekik örömöt. Azon keresztül amit nekik adunk, mi is sokat kapunk vissza, ami hozzájárul személyes boldogságunkhoz.


Halgassunk lelkiismeretünkre,

amikor el kell döntenünk mi jó és mi rossz számunkra. Kerüljük az ártó tetteket és cselekedjük azt, amit helyesnek ítélünk. Ez segít harmóniában élnünk az Univerzummal, támogatja a pozitív, építő változásokat. Hozzájárul az egyén általános jókedvének fenntartásához azon egyszerű oknál fogva, hogy cselekedetei nem keltenek zavart vagy hoznak létre blokkokat.


Építsük a világot cselkedeteinken keresztül:

Járjunk elöl jó példával, magatartásunkkal, ahogy a rossz, úgy a jó viselkedés is ragadós. Emberi lényként felelősek vagyunk cselekedeteinkért. Környezetünkben akár tudtunkon kívül is sokan lehetnek, akiknek fontos, hogy mit cselekszünk. A gyermekek és a ránk felnéző személyek különösképpen fogékonynak, de még egy arra járó is sokat tanulhat hozzáállásunkból. Ezért, ha építjük környezetünket, segítünk másokon, felismerjük és kijavítjuk hibáinkat, a körülöttünk lévőket is hasonló cselekedetekre inspiráljuk. A jó példa fog továbböröklődni, ami támogatja az épülést melynek eredménye a boldogság. 


Éljünk spirituális életet!

Töltsünk időt meditációval, imával, gyakoroljuk a hitünket, bármelyik vallást is mondjuk magunkénak.
A hit reményt ad, mely átsegít a nehéz időszakokon. Adjunk magunknak lehetőséget arra, hogy ezt a csodát megtapasztaljuk.



Legyünk őszinték! 

Nem is hinnénk mennyi minden múlik azon, hogy valóságnak megfelelő információkat adunk tovább, áramoltatunk ki. Gondoljunk bele, hogy mennyivel könnyebb igazat mondani annak, aki bizalommal fordul hozzánk. Így biztosíthatjuk az energiák szabad áramlását. A bizalom bizalmat szül, s ennek megtapasztalása, átélése segít boldogságunk elérésében.


Nézzünk erre a valóságból egy esetet:

Géza és Erzsi egy szerelmespár. Erzsi legnagyobb félelme, hogy egy nincstelen, szegény emberbe szerelmes és hozzá megy feleségül, akit nem lát arra alkalmasnak, hogy gondoskodni tudjon a jövőbeli közös családjukról. Gyermekkorában sokat nélkülözött és változtatni akart ezen, így bár szereti Gézát, nem mer feleségül menni hozzá. Úgy érzni, hogy felelőtlen, hiszen nem látja, hogy igyekszik munkát találni, vagy tenni azért, hogy ez az állapot változzon. Géza fél Erzsinek elmondani, hogy ő valójában igen tehetős ember, csodálatos életet tudna biztosítani mindkettőjüknek. Hiszen sokat csalódott már, így inkább azt mondja, hogy szegény. Erzsi végül nem fogadja el a gyűrűt. Fáj neki amit valóságnak hisz. Géza hazugsága. Ha őszinték lennének egymáshoz, helyzetük sokkal könnyebb volna.


Legyünk becsületes, törvénytisztelő polgárok!

Ismerjük jogainkat és kötelezettségeinket. Ezáltal jobban megismerjük az adott országot, ahol élünk, fejlődik az igazságérzetünk meg tudjuk védeni magunkat, másokat és képessé válunk jó és hasznos elemeivé válni a társadalomnak. Jelentsük a hatóságoknak, ha tanuja leszünk egy bűnténynek. Ha vásárlás alatt azt látjuk, hogy valaki lop, szóljunk egy bolti alkalmazottnak, biztonsági őrnek, tulajdonosnak, vagy ha kell, a rendőrségnek. 
Ha családon belüli erőszak áldozatai, vagy szemtanui vagyunk, bátran forduljunk a helyi családsegítő szolgálathoz. Ha az üzleti életben követnének el ellenünk szerződés szegést, vagy más visszaélés áldozatává válunk, keressünk ügyvédet és álljunk ki az igazság mellett. 
Ha tudomásunkra jut, hogy valaki illegális szoftvert, CD-ket, DVD-t birtokol, kötelességünk feljelenteni az illetőt. Fizessük ki a számláinkat időben, legyünk pontosak az adóelszámolás során, hogy az megfeleljen a valóságnak. 


Végezzük el kötelességeinket!

Az írott törvényeken túl is megannyi kötelességünk lehet, a munkánk szabályszerű elvégzésétől olyan apróságokig, mint kivinni a szemetet. Legyünk tisztában azzal, hogy mik a felelősségeink, hogy miért vagyunk ezekért felelősek, aztán tegyük meg a dolgunkat. Legyünk tudatában annak, hogy miként építjük ezek elvégzésével magunkat és környezetünket. Aki felelősséggel cselekszik, annak munkája eredményes és minőségi. Az ilyen munkára büszkék lehetünk. Családunk, barátaink, munkatársaink, főnökünk elismeréssel fognak gondolni ránk. A felelősséggel végzett munka boldogsággal tölt el, hiszen képességeink szerint a legjobbat adtuk a világnak. Kötelességeink felelősségel történő teljesítése hosszú távon szavatolja eredményességünket, biztonságunkat, sikerességünket. 


Bízom benne, hogy sikerült egy-két tippet adnom a személyes boldogság eléréséhez.
Ezek után kívánok minden olvasónak:
"Sok-sok boldogságot!"

Meredith A. Stonewell

2014. július 8., kedd

Sör - Akkor mégis gyógyszer?

Gyógyhatásairól

A sör kivállóan használható keringési és szívbetegségek megelőzésére és kezelésére, beleértve a koszorúér megbetegedéseket. Ellenállóbbá teszi az érfalakat. Megelőzi a szívrohamokat, agyvérzést és az érelmeszesedést. Napi 1-2 pohár elfogyasztásával, jelentősen csökkenthetjük annak kockázatát, hogy szívinfarktusunk legyen. Fokozza az évágyat, segíti az emésztést és az anyatej termelését.

Idős korunkban támogatja szellemi frissességünk és testi egészségünk megőrzésétAz Alzheimer-kór, a csontritkukás, az epekő, a cukorbetegség, a vesekő, a prosztatarák, mellrák, általában a rák legtöbb formája ellen ellenállóságot alakít ki és elősegíti a gyógyulást. 

A Helicobacter pylori fertőzésre az egyik leghatékonyabb természetes kezelési módszer a rendszeres sörfogyasztás. A H. pylori baktériumot gyakran a gyomorfelélyek és a gyomorrák okozójaként emlegetik.

Hogyan működik?
A sör segíti a jó koleszterin (HDL) képzését, ami a szív és érrendszeri betegségek elkerülése szempontjából fontos.  B6 vitaminban gazdag. Jól hidratál.

Akár vezethetsz is!
Természetesen senkit sem buzdítunk alkoholfogyasztásra. A sör jótékony hatásai az alkoholmentes vagy alacsony alkoholtartalmú sörökre is ugyanúgy jellemzőek. 
Napi 1-2 pohár elfogyasztásával sokat tehetünk egészségünkért.

Egészségetekre!

Thomas Stonewell
(Atomm)






Forrás: webmd, saját tanulmányaim, UEA, Lowestoft College
kép: wikipedia

2014. július 3., csütörtök

Belső fényünk megtalálása önmagunkba mélyedésen, elvonuláson keresztül.

Érezted már magad elveszve fokozatosan gyorsuló világunkban? 

Megbénulva a rengeteg feléd áramló információtól? Tapasztaltad-e már valaha, hogy szinte ki sem látsz a fejedből, mert annyira lefoglalnak megoldandó feladataid? Nehezedre esik jó döntést hozni? Ezek a kérdések társadalmi környezetünknek köszönhetően gyakran felmerülnek. Folyamatosan komoly terhek nehezednek ránk munkánk, anyagi helyzetünk javítása, személyes feladataink, családunk és háztartási teendőink miatt. Könnyen érezhetjük úgy, hogy ilyen terhelés mellett összeroppanunk. Az ember legszívesebben kifutna a világból. Ezek a körülmények könnyen elfeledtetik, hogy ki is az, aki valójában felelős sorsunk alakításáért:
Önmagunk.


Mennyi időt töltünk önmagunkkal?

Úgy igazán, amikor valóban saját gondolatainkra figyelünk.
Ahhoz, hogy az ember harmóniában legyen az Univerzummal, okvetlenül szüksége van arra, hogy meghallja saját belső fényéből táplálkozó lényét. Egészségünk megőrzése érdekében módot kell kerítenünk arra, hogy folyamatos kommunikációban legyünk legbelsőbb énünkkel. Csak így találhatjuk meg azokat a válaszokat, melyek átsegítenek hétköznapjainkon és életünk főbb eseményein. Önismeretünk fejlesztésén keresztül szembesülünk valódi lényünkkel, aki hibázik, néha önmagával szemben ártó tetteket követ el és bizony vannak gyengeségei. Erősségeinknek is tudatában kell lennünk, hogy egészséges önbizalommal lássunk feladataink megoldásához, akadályaink legyőzőséhez. 



Ideális esetben naponta keressük Önmagunk társaságát. 


Ezt legkönnyebben belső csendünk elérésén keresztül valósíthatjuk meg. Csodálatos állapot, amikor az elme tiszta, minden zavaró gondolattol, emléktől, külső ingerek regisztrálásától (hang, kép, illat, stb.) mentes. Lényünk csak úgy nyilvánulhat meg számunkra kristály tisztán, ha méltó figyelmet szentelünk neki.
Ha egyszer már sikerült elérnünk a belső csend, nyugalom és béke állapotát, utána rendszeresen vágyni fogunk arra, hogy ezt újra és újra megtapasztalhassuk. Ennek ismert, de nem egyetlen útja a meditáció.
Önvizsgálatunk lehetőséget nyújt önmagunk megszeretésére is, hiszen ha minennapos kommunikációban vagyunk lényünkkel, a kapcsolat jótékony hatásai szinte azonnal jelentkeznek életünkben. Legfontosabb előnye, hogy mindig pontosan tudni fogjuk, hogy mi az amit szeretnénk, mi az amit akarunk, miért akarunk cselekedni és mit érhetünk el cselekedeteinkkel. 
A minket körülvő információáradatból így könnyen képessé válunk kiszűrni számunkra fontos adatokat, hogy azokon keresztül megszabaduljunk mindentől, ami csak idővesztegetésre ad okot.
Sikerességünk és hatákonyságunk sokszorosára növekszik, ha folyamatosan csak azzal foglalkozunk, ami számunkra valóban építő.
Tudatosan élni hétköznapjainkat napjainknan kiváltságos állapotnak számít, éljünk vele!


Példa:

Éva fodrászkánt dolgozik, szeretne mesterfodrásznak tanulni a közeljövőben. Ugyanakkor beadta a jelentkezését az egyetemre, közgazdász szakra. Ha sikeresen lediplomázik, több pénzt kereshet. Szülei is ezt támogatják jobban, mivel így a családi vállalkozásban dolgozhatna.
Éva elvonul a szobájába, magára szán fél órát, hogy alaposabban megvizsgálja mi volna a helyes döntés a fenti szituációban. Belső Fénye arra mutat, hogy képességeit leginkább fodrászként tudja kamatoztatni. Rengeteg visszatérő vendége van, szakmája pedig egyben szenvedélye is. Ráébred, hogy egyetemre valójában a szülei miatt menne, de ez nem egyezik meg saját Valódi Akaratával. Így egyszerű döntésre jut. Kitanul mesterfodrásznak, elmagyarázza szüleinek, hogy miért döntött így. Boldog lesz, hiszen tudja, hogy ami vele történik az megfelel a Valódi Akaratának. Éva így kerüli el, hogy évekig vitassa önmagában a kérdést, hogy vajon helyesen cselekedett-e?

Kedves Olvasóink,  bátran keressétek fel önmagatokat!
Érjétek el belső csendeteket és hagyjátok magatokat vezetni a Belső Fényetek által. Valóban működik.

Vezessen Fény az utadon.

Meredith Stonewell



Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button