"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

2017. augusztus 10., csütörtök

Allergének

"Tudod, hogy miért nagyobbak
az én problémáim másokénál?
Mert az enyémek!"
  (Ally McBeal)

Allergia esetén szervezetünk immunrendszere nem a megfelelő választ adja egy olyan anyagra, amely egyébként ártalmatlan volna számára. Ha az immunrendszer „idegenként”, „betolakodóként” azonosít valamilyen, különben veszélytelen anyagot, akkor a fehérvérsejtek – a túlzott reakció következtében – magát a szervezetet károsítják, és a fokozott immunválasz önmagában véve betegséggé válik. Az allergiás asztma, az ekcéma és a szénanátha egyaránt ebbe az allergiás betegségcsoportba tartozik. Az allergének bejuthatnak a tápcsatornán, a légutakon, valamint a bőrön keresztül.
Az allergiás reakció lehet egészen enyhe – könnyezés, szemviszketés, orrfolyás, tüsszögés –, de ha súlyos, akkor életveszélyt okozhat (anafilaxiás sokk). Ennek tünetei: hirtelen légzési nehézség, szívműködészavar és jelentős vérnyomásesés. Ez akár bizonyos ételek elfogyasztásától, vagy akár egyes gyógyszerek bevételétől, darázscsípéstől is kialakulhat.


Allergia típusai:

Az inhalatív allergének közt a legfontosabb a házipor, ennek is a legfőbb allergénje az atkaféleség. Az allergizálódást elősegíthet, az elhanyagolt, poros lakás. Jelentős inhalatív allergén a az ágyneműben található libatoll, valamint állati szőrök, bőrök, növényi rostok.
A növényi pollenek többnyire tavasszal virágzáskor jutnak a levegőbe. Több fa és növény pollenje lehet allergizáló hatású.


A bőrön keresztül képesek allergizálni bizonyos kémiai szerek, gyógyszerek. Allergizálhat  a csűrök pora, a gombák spórái, de baktériumok is.


Ételallergénként leggyakrabban a tehéntej és a tyúktojás szerepel. Ritkábban találkozunk hal, sajt, gomba, földieper, málna, dinnye, dió, méz, csokoládé, paradicsom, paprika allergizáló hatásával, de számos egyéb anyag is allergizálhat.

A gyógyszerek ismert (a gyártó által előre jelzett) mellékhatásai között lehetnek allergiás tünetek, de azok váratlanul, immunológiai reakció formájában is jelentkezhetnek olyan embereknél, akik korábban már szedték az adott gyógyszert. A hosszú ideig, nagy dózisban, illetve gyakran alkalmazott gyógyszer esetén megnő az allergia kialakulásának esélye. A gyógyszerallergia tünetei az enyhe panaszoktól (bőrpír, csalánkiütés) az életveszélyes tünetegyüttesig (anafilaxiás sokk) terjedhetnek.
Gyakrabban jelentkezik allergia a gyógyszerek bőrön vagy nyálkahártyán történő használata során, mint szájon át való szedéskor. (A bőrön fellépő allergiás tünetek sokkal gyakoribbak a nőknél.) Injekció adása esetén sűrűbben fordul elő anafilaxiás reakció. Csecsemőknél és kisgyermekeknél ritkábban jelentkezik gyógyszerallergia, mint felnőtteknél.
A gyógyszerallergia leggyakoribb okozói:
  • antibiotikum ( penicillin)
  • nem szteroid alapú gyulladáscsökkentő
Keresztallergiáról akkor beszélünk, ha a szervezet a különböző eredetű, de hasonló szerkezetű allergéneket azonosként ismeri fel. Oka, hogy az allergiát kiváltó pollen egy kis fehérjeszakasza megegyezhet a rendszertanilag távol álló növény egy hasonlóan apró fehérjeszakaszával. Ezért az egyik növény okozta allergia jelentkezhetnek egy másik növénytől is.
Minél közelebbi két faj között a rokonság, különböző antigénjeik annál jobban hasonlítanak egymásra. Pl. aki egyfajta rákra allergiás, az valószínűleg mindenféle rákra, valamint homárra, langusztára, kagylóra, osztrigára is allergiás. Aki allergiás a tyúktojásra, az valószínűleg a legtöbb madár tojására allergiás. Tejfehérje-allergiásoknál a marhaszőr is tüneteket okozhat.
Az allergének szerkezetének hasonlóságából következik, hogy az ételallergiát gyakran légúti tünetek kísérik.


Leggyakoribb keresztallergiák

-alma-körte
-barack- szilva, cseresznye
-dió-búza, rozs, mák, mogyoró, szezámmag
-éger-mandula, alma, cseresznye, mogyoró, őszibarack, körte, zeller
-fekete üröm- zeller, sárgarépa, petrezselyem, burgonya, paprika, paradicsom, uborka, banán, alma, dinnye, kivi, mangó, kamilla, ánizs, koriander, kömény, csilibors, kapor, szerecsendió, bors, mustármag, napraforgómag, borsmenta, bazsalikom, majoránna, oregáno, méz, élesztő
-földimogyoró- dió
-fűfélék- paradicsom, dinnye, narancs, fehérrépa, burgonya, rozs, mogyoró, földimogyoró, -szentjánoskenyér- élesztő, borsó, búza és más gabonafélék, bab, lencse, szója, avokádó, édeskömény
hagyma spárga
-latex- banán, gesztenye, spenót, avokadó, citrusfélék, kivi
-nyírfa- mogyoró, dió, kesudió, mandula, alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, őszibarack, sárgabarack, kivi, avokádó, burgonya, paradicsom, sárgarépa, zeller, spenót
-parlagfű- görögdinnye, sárgadinnye, banán, paradicsom, uborka, cukkini, tök, kamilla, banán, napraforgómag
-poratka- kivi, rákféleségek és a tenger más gyümölcsei (A keresztreakciók a poratkánál fordulnak elő leggyakrabban)
-rozspollen- rizs, búza, rozs, árpa, kukorica, zab
-tehéntej-marhaszőr
-tojás-madártoll, csirkehús
-tőkehal-lazac, lepényhal, tonhal, makréla


Specifikus antigén kiderítése:

Provokációs tesztek- A betegséget kiváltó ételallergén elfogyasztása, ill. inhalatív allergén belélegeztetése.

Allergiás bőrpróbák- A kiváltó antigént a bőrbe dörzsölve (cutan próba), előzetes scarificatio után
(percutan próba) és a bőr alá fecskendezve (intracutan próba) kereshetjük meg. Pozitív esetben fél órán belül helyileg bőrpír és csalánkiütésszerű elváltozás vagy 24-48 óra elteltével bőrpír és beszűrődés észlelhető.

Légzésfunkciós próba-Porlasztott allergént belélegeztetve pozitív esetben a légzésfunkció beszűkülése bizonyító erejű.


Hisztaminfelszabadítási teszt- A beteg leukocytáit a megfelelő allergénnel összehozva a hisztaminfelszabadulás mértékét mérik.

A radioaktív vizsgálatok a legmegbízhatóbbak. A radio- allergo-sorbent teszt lényege, hogy az allergént a beteg szérumába lévő specifikus IgE ellenanyaggal hozzák össze, majd az IgE kötődését radioaktív IgE ellenanyaggal való reakcióval mutatják ki.
Tudni kell, hogy az az allergiás betegségek nagy részében a specifikus antigént nem sikerül kimutatni.



Leggyakoribb allergének Magyarországon:

1. Pollen
A fák, füvek és gyomok pollenjeinek való kitettség szénanáthát, vagy más szezonális allergiás tünetet válthat ki. Olyan tünetek léphetnek fel, mint például tüsszentés, orrfolyás, vagy viszkető, nedves szemek. A tüneteket úgy lehet megelőzni, hogy szeles időben, amikor a levegő pollentartalma magas, a házban tartózkodunk, nem nyitjuk ki az ablakokat, helyette a légkondit használjuk!


2. Állatok
Az állatok nyála, szőre is kiválthatja az allergiás reakciót. Még akár hónapokkal, az állatokkal történő érintkezés megszakadása után is jelentkezhetnek az allergiás tünetek. Ha házikedvenced allergiát vált ki, akkor ne tartsd bent az állatot a hálószobádban, kerüld a szőnyegeket, és gyakran fürdesd meg kedvenced! A gyakori porszívózás is segíthet.

3. Poratka
A poratkák mikroszkopikus méretű élőlények, melyek a porszemeken tapadnak meg. A poratkák a magas páratartalmú helyeken könnyebben szaporodnak. Használj hipoallergén ágyneműt, minden héten mosd ki forró vízben a lepedődet, és kerüld az atkafogó tárgyakat, például a szőnyeget, függönyt, és plüssállatokat.

4. Rovarcsípés
A rovarcsípésre allergiás emberek esetében akár életveszélyes reakciók is felléphetnek. Olyan tünetek észlelhetők, mint például a csípés helyének nagy felületű megdagadása és kipirosodása, hányinger, fáradtság és hőemelkedés. A rovarcsípés ritka esetekben anafilaxiát (túlérzékenység) okozhat, ekkor nehéz légzés, kiütések, az arc, a torok és a száj feldagadása, gyors pulzusszám, szédülés, vagy vérnyomásesés léphet fel.


5. Penész
A penész allergéneket és ingerlő hatású anyagokat, bizonyos körülmények között pedig akár mérgező anyagokat is termel. A penész megérintése vagy belélegzése allergiás reakciókat válthat ki az arra érzékeny embereknél. Sokféle penész létezik, melyek mindegyike nedves környezetben gyarapodik. A penész a párás, nyirkos területeken fordul elő, mint például a fürdőszobában, az alagsorban, vagy akár a talajtakaró növényeken. Kerüld ezért az olyan tevékenységeket, melyek kiválthatják az allergiás reakciót! A ház/lakás nyirkos részeit pedig gyakran szellőztesd!

6. Ételek
A tej, a kagylók és rákfélék, a csonthéjas gyümölcsök és a búza a leggyakoribb olyan ételek, melyek allergiát válthatnak ki. A tünetek – asztma, kiütés, hányás, hasmenés, az ajkak megduzzadása - akár súlyosak is lehetnek. A tünetek antihisztaminokkal enyhíthetők, életveszélyes esetekben pedig injekció szükséges.

7. Latex
A kesztyűben, óvszerekben, és bizonyos orvostechnikai eszközökben megtalálható latex is válthat ki allergiát. A latexallergia során olyan tünetek léphetnek fel, mint például bőrkiütés, szemirritáció, orrfolyás, tüsszögés, bőrviszketés, vagy orrviszketés. Súlyosabb esetben azonban akár anafilaxia is felléphet, ekkor nehéz légzés, kiütés, és hirtelen jelentkező gastrointestinalis (gyomorbél) problémák lehetnek a tünetek.


8. Gyógyszerek
A gyógyszerérzékenység – például penicillin-, vagy aszpirinallergia – következtében enyhe vagy akár életveszélyes tünetek is jelentkezhetnek. A legjellemzőbbek a kiütés, nedves szemek, vérbőség, valamint az ajkak és a torok megdagadása. A gyógyszerallergia következtében fellépő tünetek enyhítésére ajánlatos az antihisztaminok vagy szteroidok szedése.

9. Illat
A parfümökben, illatosított gyertyákban, tisztítószerekben és kozmetikumokban megtalálható illatanyagok enyhe vagy akár súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. Az illatanyagoknak történő tartós kitettség az arra érzékeny emberek esetében gyakrabban váltja ki a tüneteket, és több időbe is telik, míg azok enyhülnek.

10. Csótány
A csótányok nemcsak hátborzongató kinézetű élőlények, hanem az ürülékükben található fehérje allergiás reakciókat is kiválthat. A csótányoktól nem könnyű megszabadulni, főleg a melegebb éghajlatú területeken. Ha csótányokat észlelsz otthonában, használj rovarírtószereket! Emellett fontos, hogy a konyha mindig tiszta legyen, a padlón és a falon lévő repedéseket pedig ki kell javítani!


Tanácsok:

Légzőszervi allergiás betegségek
A légúti allergiás betegségek kezelése is az allergén kiiktatásából áll. A tollpárnát, szalmazsákot matraccal, gumipárnával helyettesíthetjük. A dunyha helyett vattapaplant használhatunk. A beteg szobájából a porfogó szőnyeget és egyéb holmit eltávolítjuk, és fontos a gyakori takarítás. Kutyát, egyéb állatot ne tartsunk, de dísznövény se legyen a beteg környezetében.
Pollenallergiás személy virágzáskor, ha lehet minél többet tartózkodjon zárt ablak mellett a szobában. Jó hatású a levegőváltozás, ha csak egy kis időre is. Levegőszennyeződéstől mentes magaslati fenyves hegyvidék és tengerpart javasolt.

Emésztőszerv allergiás megbetegedései
Az emésztőszervi allergiás tünetek jelentkezhetnek különböző táplálékokkal kapcsolatban, visszatérő szájgyulladások, görcsös hasi fájdalom, rohamokban jelentkező görcsös székletürítés tüneteivel.
Akárcsak a légzőszervi allergiás betegségeknél, itt is az elsődleges feladat az, hogy kiiktatjuk az allergiás reakciókat okozó ételt az étrendünkből. Továbbá kerülni kell a felszívódást fokozó fűszereket, és korlátozni kell az emésztést és a perisztaltikát gátló zsírok fogyasztását. A fehérjebontást sósavkészítményekkel lehet elősegíteni. Jól hatnak az antihisztaminok is.

Méhcsípés

Normális körülmények között egy darázs vagy méhcsípés után a bőrön fájdalom, viszketés, 2 cm körüli gyulladás alakulhat ki, amely nem-immunológiai helyi bőrreakció. Nagyobb helyi reakcióknál már ödéma is kialakul 10 cm átmérőn túl, ami 24 óráig is eltarthat. A halálos végződésű eseteken kívül súlyos reakciókat 0,3-7,5 százalékban váltanak ki .

Méhcsípés megelőzése:
Ne öltözzünk élénk színű ruhákba, ne használjunk édes illatú kozmetikumokat és szappant, ha a szabadba megyünk!



  • Az ételt és a szemetet fedjük le!
  • Cipőben járjunk, hogy a talpunkat ne érje csípés!
  • Ha a szabadban vagyunk, hordjunk olyan ruhát, mely befedi a kart és a lábakat!
  • Tartózkodjunk a rovarok hessegetésétől, megfogásától!
  • Kerüljük a rovarok fészkét!


  • Csípés esetén a fullánk eltávolítása  nagyon fontos. Figyeljünk a bőr párhuzamos simítására késsel vagy bankkártyával, ami a méregzsák kiürülését akadályozza meg. Helyi fájdalom és ödéma esetén hideg borogatást, viszketés ellen antihisztaminos kenőcsöt, fájdalomcsillapítást alkalmazzunk!
    A legtöbb estben csak tüneti kezelés kell a fájdalom és viszketés enyhítésére. A fullánk megfelelő eltávolításakor a helyi borogatáson kívül csak a seb fertőzése esetén kell antibiotikumot adni. A súlyos reakciókat kórházban kell kezelni.
    Az egész szervezetre kiterjedő súlyos reakció esetén feltétlenül vigyük orvoshoz a beteget, aki a csípéstől a szív irányába érlekötést alkalmazhat, injekciót adhat a betegnek, szükségessé válhat továbbá a folyadékpótlás és a hörgőtágító inhaláció, vagy injekció.



    Forrás:

    • Balogh László: Gyermekápolástan
    • Prof. Dr. Nékám Kristóf : Allergiáról mindenkinek
    • https://www.allergiakozpont.hu/allergenek

    Készítette: Galavics Dóra




    2017. június 20., kedd

    Gabonafélék élettani hatása

    "Ringatózik a kalászos búza,
    S a smaragdnak eleven színével
    A környéket vígan koszorúzza."
                                                      (Petőfi Sándor)


    Búza

    A fiatal szervezet számára fontos, hogy a fejlődéshez, növekedéshez megkapja a szükséges tápanyagokat, hiszen ez hozzájárul az egészséges csontozat, fogazat, köröm, dús haj kialakulásához. Felnőttként ezek megőrzése, és fenntartása a cél. Ahogy egyre idősbbek leszünk, megváltozik a szervezetünk működése. Lelassul az anyagcsere, csökken az alvás igény, bőrünk pedig veszít rugalmasságából, és mind ezek mellett megjelennek a különböző betegségek- magas vérnyomás, cukorbetegség, izületi porckopás, elhízás-amelyek szintén a kor velejárói.


    Talán azt gondoljuk, hogy ennek így kell lennie, ez az élet rendje, pedig nem. Sokan mondják, hogy: "a nagymamám, szüleim is ezekben szenvedtek, az anyukám, apukám is kövér volt", "genetikailag öröklött dolog". Ezek tévhitek. De ha mi így gondoljuk, akkor nagyrészt meg is valósulnak az életünkben. Tény, hogy a szüleim elhíztak vagy több betegségben szenvedtek idős korukra, de nekem miért kellene betegnek lennem? Csak tőlünk függ, hogyan éljük meg az idő múlását. 30 éves kor felett úgy érezzük rohamosan elkezdünk öregedni, de ennek nem kell így lennie. Elsősorban egészségesen kell táplálkoznunk, hogy a szervezetünk továbbra is kifogástalanul működjön. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrendet kell összeállítani magunknak. Ebben nagy szerepe van a gabona féléknek.

    Gabona félék jelentősége a táplálkozásban:

    Egyik legrégebbi táplálékunk a búza, melyet már az ókori Egyiptomban is ismertek. Vadon nőtt, de termesztették is.
    Régészeti kutatások alapján i.e.6000-5000-ben a mai Törökország területéről, Diyarbakir város környékéről terjedt el, Kínában i.e.2700 ban már termesztették.
    A honfoglaló magyarok letelepedésük után használták a búza több fajtáját. Ezt a tényt régészeti leletek és régi feljegyzések is alátámasztják.
    Búza fajtái: kétsoros tönkre búza, közönséges búza, csupasz vetési búza, csupasz törpe búza.
    Fontos hogy teljeskiőrlésű gabona félékből és magvakból fogyasszuk a legtöbbet.
    A hántolt gabonák sok létfontosságú anyagot nem tartalmaznak, mivel a hántolással a gabona külső részét, a maghéjat és a csírát eltávolítják.  E-vitamint, B- vitamint, kalciumot, foszfort, magnéziumot is tartalmaz a búza héja és csírája. A vitaminok mellett élelmi rostokban is gazdag és ennek szerepe elengedhetetlen a táplálkozásban. A rost segít az egyenletes szénhidrát felszívódásában. Megfelelő táplálkozással megelőzhetjük a magas vérnyomást, a cukorbetegséget,és magas koleszterin szint kialakulását. Jelentősen csökkenthetjük a vastagbélrák és a szívbetegség kialakulásának kockázatát is.
    Sok jó hatékonysága miatt régen a búzát: "életnek" hívták.
    Elődeink nemcsak búzát fogyasztottak, hanem árpát, rozsot, hajdinát, kukoricát, kölest, zabot is. Ételeiket ezzel tették változatossá.
    A fehér kenyér helyett nagyrészt teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, süteményeket fogyasztottak.
    Manapság ezek a gabonafélék nem csak kenyér, hanem különböző lisztek, pelyhek formájában is kaphatók a kereskedelemben.
    A búzapehely teljes értékű tápanyag  forrás, mert a teljes magot tartalmazza. A búzamagot nedvesítik, felmelegítik, és  hengerekkel lapítják szét.
    A gabona pelyhek a kása és müzli kiváló alapanyagaiként szolgálnak, melyeket ízesíthetünk gyümölcsökkel, különböző magvakkal. Készíthetjük tejjel vagy vízzel felfőzve, de fogyaszthatjuk hidegen gyümölcslében vagy joghurtban. Számtalan variációt kitalálhatunk.


    Vállalkozó kedvűek készíthetnek finom házi kenyeret. Nagyon sok recept található az interneten, de ezek alapján sajátot is kidolgozhatunk. Elkészítése könnyű, hiszen egyszerű gáz, vagy villany sütőben megsüthető.

    Házi készítésű kenyér recept:

    Hozzávalók:

    • 2,5 bögre teljes kiőrlésű liszt,
    • 1 csomag instant élesztő
    • 3/4 evőkanál só
    • 1 evőkanál cukor
    • 1/4 csésze meleg víz
    • 2 evőkanál olaj
    1.A vízzel és az élesztővel kovászt készítünk.
    2.Ezt hagyjuk megkelni.
    3.Kimérjük a lisztet és amikor az élesztő megkelt hozzáadjuk.
    4.Tésztát gyúrunk belőle annyi langyos vízzel, amit felvesz még.
    5.Ezután a két evőkanál olajat hozzágyúrunk,ízlés szerint magkeveréket adunk a kenyértésztához. ( pl szezámmag,lenmag ,tökmag,napraforgó mag)
    6.Kb 1 órát kelni hagyjuk a tésztát. Ha megkelt a tészta mégegyszer átgyúrjuk és cipót formázunk belőle, amit a lisztezett sütőlapra helyezünk.
    7.Letakarva ismét kelesztjük amíg a kétszeresére nő. Előmelegített sütőben kb. 35-40 percet sütjük.


    Egészségünk állapota rajtunk múlik. A tápanyagok mellett a megfelelő folyadék bevitelről sem szabad elfeledkezni. Napi 3-4 l víz elfogyasztása pozitív hatással van a szervezetünkre.
    A betegségek egy részét azonban nem a rossz táplálkozás és kevés folyadék bevitele okozza.
    Napjainkban megváltoztak az életkörülmények, a fizikai munkát felváltotta a szellemi tevékenység, mely mozgásszegény életmódhoz vezetett. Egészségünk megőrzéséhez fontos a megfelelő táplálkozás, de a fizikai aktivitásról sem szabad megfeledkeznünk.

    Szeretettel: Athene


     Forrás:

    Wikipédia
    Pixabay
    Eredeti recept: www.tarladalal.com
    Kenyér kép: Csaplár Athene

    2017. február 2., csütörtök

    Zenével az életbe-A zene szerepe várandósság idején és kisgyermekkorban

    Minden édesanya számára meghatározó pillanat, mikor gyermeke a világra jön. Ugyanilyen fontos az is, hogy a gyermek egészséges legyen. Erre azonban nem csak a gyermek születését követően kell gondolnunk, hanem számos dologgal óvhatjuk a babát már a magzati korban is.

    Képtalálat a következőre: „magzat”

    A hallás sokkal nagyobb szerepet játszik a gyermek fejlődésében, mint sokan azt gondolnák. Hozzájárul az egészséges személyiségfejlődés kialakulásához és megőrzéséhez is. Igaz, hogy a magzat hallószerve csak a 20. hétben alakul ki, de kutatások szerint a már a 16., sőt akár a 12. héten is reagál a hangokra. 22. héten pedig már képes beazonosítani édesanyja szívműködését, a 24. héttől kezdve el tudja különíteni a külvilág zajait a méhen belüli hangoktól. Ettől kezdve pedig jól érzékeli a beszédet, és ezért is nagyon fontos, hogy már ebben az időszakban is beszéljünk a hozzá. Megfigyelések szerint az anya szívritmusához közeli hangokat, és az apa mély hangjához hasonlókat kedveli a legjobban.

    Kapcsolódó kép

    Akiknek kellemes élményei vannak saját magzati korukból- „jó zenét” hallgattak-  később nem a stílus vagy a műfaj lesz fontos számukra, hanem a hatás, kellemes melegség-és védettség érzése, akárcsak az édesanyja szívverése, mely körül vette őket a méhen belüli életben.
    Zenei vonatkozásban az anyaméhben fejlődő gyermeknek az tesz jót, amit az anya szívesen hallgat. A legfontosabb, hogy az édesanya olyan muzsikával vegye körül magát, amit szívesen hallgat, és pozitív hatással van rá, mert gyermeke hasonlóan fog érezni. Ha pszichológiai szempontból közelítjük meg, tehát az anya által pozitívnak minősített zene a testérzet és a pozitív pszichés-emocionális reakció következtében a gyermekre is pozitív hatással lesz. Különösen jó az, ha az édesanya maga énekel, zenél, dúdol a magzatnak.

    Kapcsolódó kép

    Napjainkban sajnos szülők nem nagyon szeretnek énekelni. Azonban megfigyelhető, hogy a várandósság előre haladtával azonban egyre több kismamának eszébe jutnak gyermekkorából ismert dalok, melyeket egyre gyakrabban énekelnek. A gyermek születésével pedig képes levetni gátlásait, hogy hangjával felvidítsa és boldoggá tegye gyermekét. Akkor sem kell aggódni, ha valaki nem szeret énekelni, hiszen a beszédhangok is ugyanazokból az elemekből állnak, mint a zene. A mesélés vagy más emberekkel való kommunikáció is úgy jut el a magzathoz, mintha muzsika lenne. Magát a kommunikációt ugyan nem érti, de érzelmi töltését teljesen át érzi. Jót tesz a gyermeknek, ha a mese spontán, alkalomszerűen történik, de talán még ennél is jobb, ha a nap meghatározott szakaszában rendszeresen zajlik, hiszen ez biztonságérzetet nyújt neki.


    Kapcsolódó kép

    Ha zenehallgatás során a magzat nyugtalanná válik, rugdos, lehet, hogy örömében teszi de az is lehet, hogy a külvilág zajai ellen próbál harcolni, védekezni. Ilyenkor a legjobb, ha a szülő magára figyel, hogy mit érez. Ez a legjobb módja annak, hogy eldönthessük, hogy mit érezhet a magzat. Kutatások szerint a klasszikus zenétől rendszerint megnyugszik, élénkebb ritmustól pedig idegesebb lesz, felgyorsul a szívverése. A magzati korban hallott zenét születés után felismerik és meg nyugodnak tőle, könnyebben elalszanak, mosolyognak.


    Képtalálat a következőre: „mosolygos alvó baba”

    A gyermekek beszédtanulását bizonyítottan fejleszti az énekek, mondókák, ritmikus zene hallgatása. Azok a gyerekek, aki zenei stimulációban részesültek, a vizsgálatok szerint előbbre tartanak a beszédfejlődésben az azonos korúakhoz képest, intenzívebb az interakciójuk a szülőkkel.
    Betegség idején kapcsoljuk be a zenét, amit hallgattunk terhesség idején, meg nem gyógyul tőle de segít átvészelni ezt az időszakot.


    Képtalálat a következőre: „beteg gyerek és zene”

    Fred Schwartz amerikai nőgyógyász és Ralph Spintge vezető német sportorvos egy olyan programon dolgoznak, melyben a szülések lebonyolításához a zenét alkalmazzák. A zene a szülésnél segíti leépíteni a stresszhormonokat, segíti az anyát az ellazulásban, oldja a félelemeket, mely a születendő gyermekre is hatással lesz. A zenét individuálisan éli át mindenki, ezért fontos, hogy olyan zene legyen, amely pozitívan hat a kismamára, ezért a zenét ő maga válasza meg. A szülők által kiválasztott, korábbról már ismerős zene ritmusa és dallama, illetve ezek ismétlődése azt az érzést kelti a gyermekben, hogy valami folyamatos, megbízható dolog kíséri őt a születés idején. Habár meghatározó az anya és gyermek számára egyaránt a zene, de a legnagyobb biztonságot mégis az édesanya hangja adja.


    Képtalálat a következőre: „szülés”

    A szülés után is fontos, hogy gondoljunk arra, hogy gyermekünk zenei nevelésben is részesüljön. Erre ország szerte van lehetőség. Van egy baba-mama foglalkozáshálózat, a Kerekítő. Ez a program 0-3 éves korig egy vezető segítségével népi mondókákat, ölbeli játékokat, népi gyermekdalokat, játékokat elevenít fel. Itt a szülők együtt énekelhetnek, mondókázhatnak a gyermekeikkel és más családokkal közösen. Úgy gondolom, hogy ez nem csak a gyermeknek, hanem a szülőnek/ édesanyának is meghatározó pont az életében, hiszen ez lehet az első hely szülés után, hogy közösségbe megy. Másrészt a régmúlt kincseit, népi hagyományainkat, dalainkat, játékainkat eleveníthetik fel ezeken a foglalkozásokon, így hagyományőrző programként is tekinthetünk erre. Ezek az összejövetelek nem haladják meg a fél órát, de utána lehetőséget adnak még egy kis közös játékra, édesanyák pedig megoszthatják egymással tapasztalataikat, tanácsot adhatnak és kaphatnak, kikapcsolódhatnak.

    Képtalálat a következőre: „kerekítő foglalkozás”

    Azok a gyermekek, akiknek a zene már magzati korban nagy hangsúlyt kap, nagyobb eséllyel tanulnak meg hangszeren játszani, vagy szívesen állnak be énekkarba, hogy énektudásukat fejlesszék.

    Várandósság idején ajánlott zenék:
    Mozart: D-dúr szimfónia,
    Mozart: Kis éji zene,
    Vivaldi: Négy évszak
    Gyermek és altatódalok

    Forrás: Hans-Helmut, Decker-Voigt  : Zenével az életbe - A hangok szerepe várandósság idején és a gyermekkorban

    Készítette: Galavics Dóra

    2017. január 20., péntek

    Hogyan szeresd a munkádat ?

    Napjaink legjavát a munkánk teszi ki, sőt, legtöbbször a hétvégéinket is. Szinte alig marad idő a pihenésre, vagy kikapcsolódásra, ezért fontos, hogy az, amivel foglalkozunk, örömet is okozzon, vagy legalább ki legyünk békülve a helyzettel.
    Dolgozni általában senki sem szeret. Nem feltétlenül a tevékenységgel van a probléma, hanem a korán keléssel, a sok túlórával, és gyakran túlhajszoljuk magunkat. Úgy érezzük, soha nincs vége, soha nincs megállás, nem szusszanhatunk egy percet sem. Folyton stresszben vagyunk, mert mindig van valami tenni való, valami sürgős. Még lebetegedni sincs idő, úgy is bejárunk dolgozni, mert nem engedhetjük meg, hogy hiányozzunk.
    Nem is csoda, ha sűrűn betegek vagyunk, vagy hetekig nyűglődünk, mert képtelenek vagyunk kilábalni belőle.
    A célunk az, hogy ahol dolgozunk, ott jól érezzük magunkat és ne terheljük túl magunkat, napközben pedig vidámak legyünk. Nem törvény, hogy aki dolgozik, az csak gondterhelt lehet és boldogtalan. Nem csak akkor van fontos munkánk, ha nagyon rosszkedvűek vagyunk és soha nincs szabadidőnk.
    Manapság szinte elvárás minden felől, hogy panaszkodjunk, elfoglaltak legyünk és ne élvezzük, azt, amit csinálunk.
    Én mégis azt kérdezem, miért ne lehetne jó hangulatban végezni bármiféle munkát? Miért ne lehetne jó kedvem, miért ne élvezhetném, amit csinálok.


    Szuper dolog, ha valaki már mondjuk, kiskorától tudja mi a hivatása, mi szeretne lenni. De rengetegen vannak akiknek fogalma sincsen még pályaválasztás idején sem, hogy mit csinálna szívesen. Többek között én sem tudtam. Rémisztő is a gondolat, hogy 17-20 évesen kellene eldöntenem, hogy a következő 30-40 évben mit kell majd csinálnom. Nem annyira csábító a gondolat.
    Sok kísérletezés és ötletelés után sem tudom még mindig teljesen hogy mi a hivatásom, és lehet nincs is egy életre szóló munka. A lényeg, hogy ettől függetlenül, próbáljunk meg egy olyan tevékenységet választani, amivel meg vagyunk elégedve hosszabb távon.
    Folyamatosan fejlődünk mi magunk is, és az igényeink is változnak, így lehet, hogy néhány évig nagyon tetszik egy fajta munka, de aztán kezd unalmassá válni. Ilyenkor újra felül kell vizsgálni, mihez volna kedvünk, és meg kell próbálni megvalósítani.
    Tehát első lépésként érdemes átgondolni, hogy mihez volna kedvünk, legyen szó bármiről, még ha szórólap osztogatás is az aluljáróban. Az a lényeg, hogy neked mi tetszik, mit csinálnál szívesen, és ezután próbálj meg azon a területen elhelyezkedni.
    Először is ülj le, gondold végig, hogy milyen munkát szeretnél, mik az igényeid és írd le. Mindent vegyél bele, ne csak a fizetést, és magát a tevékenységet. Ne feledkezz el arról sem például, hogy helyileg hol legyen, mitől meddig akarsz dolgozni, milyenek legyenek a kollégáid, de még akár ennél részletesebben is belemehetsz. Fontos tényező lehet még, hogy mennyi felelősséget akarsz vállalni, szereted e a kihívásokat, vagy inkább a monoton munkák felelnek meg számodra. Minden embernek más az igénye, így ezt csak te tudod átgondolni.
    Valaki imádja a pörgést, a kihívást, és van, akinek inkább a nyugodtabb munkák felelnek meg. Abszolút Rád van bízva, csak határozd meg mire vágysz.
    Ha meghatározod a szándékodat-hogy milyen munkát akarsz-akkor az Univerzum és az energiák úgy kezdenek el rendeződni. Figyeld a környezetedet, mert láthatsz hirtelen neked tetsző hirdetéseket, jó ötleteket adhatnak az ismerőseid, akár a jelenlegi kollégáid is, amiből elindulhatsz arra, amerre akartál. Sosem lehet tudni, hogy ki és hogyan adja oda a megoldás kulcsát a kezedbe. Lehet, épp a jelenlegi főnököd mond egy olyat, ami beindítja a fantáziádat és neki állsz megvalósítani.


    A jelenlegi munkahelyeden azért vagy, mert ezt szeretted volna. Te keresgéltél, aztán elmentél interjúra, és felvettek. Ha már nem felel meg az igényeidnek, akkor kezdj el másikat keresni,
    de ne elégedetlenkedj, a panaszkodást is minimalizáld, mert ezzel nem az új jóra koncentrálsz, hanem csak erősíted a rossz érzésedet. Javíthatsz addig is a jelenlegi helyzeteden is, amíg beérik az új.
    Gondold végig mi a nem jó most és fogalmazd meg, mit szeretnél, mi legyen az, ami javítana a mostani helyeden. Mi az, amit szeretnél addig is, hogy kellemesen teljen a fennmaradó idő.
    Értékeld a mostani helyzetet egyelőre, vedd számba, hogy a mostani munkád mit ad számodra. Például jó a fizetésed, vagy jó kapcsolatod van a kollégáiddal. Új programokat tanulhattál meg, sok új tapasztalatot szerzel szakmailag, technikailag, rengeteg új helyzetbe csöppensz, amit meg kell oldanod. Ezek mind gazdagítanak téged és a tudásodat, ami a következő helyen a hasznodra válhat, így jobb érzéssel gondolhatsz a mostani munkádra is, mert mindenképpen hasznos a számodra.

    Tipp: ha túl sok a munka, gondold végig, nem tudsz-e kiszervezni néhány feladatot, vagy nem végzel- e olyasmit, ami amúgy nem a te dolgod lenne, de valamiért rád maradt. Ilyenkor ezeket passzold szépen vissza annak, akié amúgy is lenne. Esetleg kérhetsz segítséget is, legalább addig, míg felzárkózol picit.

    Vedd számba, mik azok az eszközök, amik segítenék a munkádat, és próbáld meg megigényelni.
    Készíts tervet, hogy hogyan tudnál hatékonyabban haladni.
    Sokszor az emberek még csak nem is jelzik a főnökség felé, hogy mire lenne szükségük a munkájukhoz, és így meg sem kapja. Már eleve úgy áll hozzá, hogy úgyse kapom meg. Pedig miért ne? A főnökség célja is az, hogy minden rendben legyen. A pozitívabb gondolkodás és a kommunikáció sokat számít.

    Reggelente még mielőtt elindulsz, döntsd el mindig, hogy Ma Jó Napom Lesz! Élvezni fogom a napomat! Keress valami olyat a napodban, ami felvidít, és arra koncentrálj.


    Például: Ma kapod meg a fizetést és így elmehetsz vásárolgatni, vagy délután fodrászhoz mehetsz. Aznap találkozol az egyik barátnőddel, vagy a pároddal.
    Igazából akármit lehet találni, nekem a mostani kedvencem, hogy új kabátom van, és alig várom, hogy elindulhassak és felvehessem végre.
    Máris máshogy indul a napod és másra koncentrálsz. Izgatottan várod azt a pillanatot, amit kiválasztottál.
    Ettől függetlenül persze zajlik az élet a munkahelyen, lehetnek fennakadások, megoldandó feladatok. De ne vedd személyes támadásnak mindet. Ezek a cég dolgaihoz tartozó tevékenységek, amiket el kell végezni. Ezek csak feladatok, és nem a személyed elleni támadások.
    Fogd fel könnyedebben a dolgokat.
    Néhány tipp a hétköznapokhoz:
    - Próbálj olyan munkát keresni, ami tetszik valamilyen szempontból.
    - Fogd fel egyszerűbben a munkádat, ezek csak feladatok.
    - Ne vegyél mindent a nyakadba, ami nem a te feladatod, utasítsd vissza finoman, ha túl sok lenne.
    - Keress mindennap valami olyan eseményt, amit örömmel vársz a napodban és felvidít. Lehet ez bármilyen apróság, a lényeg, hogy jókedvvel várd.
    - Díszítsd fel a környezetedet amennyire lehetséges olyan dolgokkal, amik tetszenek és jó rájuk nézni.
    - Mellőzd a borús hozzáállást. Mint a „Biztos megint engem fognak leszúrni, biztos megint rossz lesz, biztos megint én kapom ezt a plusz feladatot…” stb. Még ha nem is vagy túl optimista, legalább ezeket az előítéleteket minimalizáld, amennyire tudod.
    - Amikor már végképp úgy érzed, hogy eleged van és elfáradtál, vegyél ki egy nap szabadságot. Csinálj egy hosszú hétvégét magadnak, vagy akár hét közben és pihenj. Lustálkodj. Legalább 1 napot szánj magadra, amikor olyat csinálsz, amit élvezel. Pihensz, vagy fekszel, olvasgatsz, vagy filmezel pizsamában egész nap. Bármit. Kell a töltődés, hogy utána tudd folytatni a munkádat és ne borulj ki.
    - Kerüld a negatív embereket, és akik panaszkodnak, mert hamar és nagyon lehúzhatják a hangulatodat és te magad is negatívvá válhatsz.  Keresd inkább azok társaságát, akik szinte mindig a jót látják mindenben.
    - Barátkozz, ismerd meg a kollégáidat. Rengeteget tanulhatsz tőlük is, az étel receptektől akár programokig, szokásokig. Klassz dolog munka után mondjuk beülni egy teára vagy sütire egy kollégával és beszélgetni egyet.
    - A munkádat végezd lelkiismeretesen, de ne feledkezz meg arról sem, hogy megjutalmazd magad. Ha sikeresen teljesítettél feladatokat, projekteket, akkor igen is megérdemled. Ha pedig legjobb tudásod szerint végzed a munkádat, elégedett lehetsz magaddal, mert megtetted a tőled telhetőt.
    Ha úgy érzed, még többre vagy másra vágysz, fogj bele akár saját üzletbe. Sok fajta lehetőség akad, amihez kevés tőke kell, vagy épp szinte semmi. Ha a magad ura akarsz lenni, érdemes elgondolkodni és nézelődni a lehetőségek után.

    Ha viszont számodra a tökéletes életmód, az, hogy eljársz dolgozni, mert olyat csinálhatsz, amit szeretsz, és jobb így a napirended, akkor törekedj arra, hogy megtaláld a számodra élvezetes munkát és fizetést és próbálj minél pozitívabban hozzáállni.
    Olyan remek világban élünk éppen, hogy a lehetőségek száma végtelen. Szinte bármit meg lehet valósítani, bármilyen őrült ötletet, így ne rettentsen vissza semmi. Bármit is akarsz dolgozni, vagy létrehozni, vágj bele bátran!



    Forrás: Osho
                Abraham Hicks
                személyes tapasztalatok

    Készítette: Kárász Erzsébet


    2017. január 18., szerda

    Egy doromboló macska az ölünkben jobban gyógyít

    A hiedelem szerint a macskák  40 millió évvel ezelőtt a menyétfélékből alakultak ki.
    Minden macska egyedi az állatvilágban.
    A macskák megszelídítését említő első valódi feljegyzés Észak-Egyiptomból származik.
    Az Egyiptomiak nagy hasznát vették a macskáknak a rágcsálok elleni harcban, hiszen meg kellett védeniük a rágcsálóktól a legfontosabb táplálékukat, a gabonát.


    Az egyiptomiakat elbűvölte a macskák vadászati, és fizikai adottságai.
    A gabonaszállító hajókon is ott találjuk őket. Tekintélyük hamarosan királyi rangra emelte őket.
    Aki bántalmazott vagy megölt egy macskát az halállal lakolt.
    Basztet istennőt is macska fejjel ábrázolták. Ő a föld és a termékenység Istennője, és ő jelképezte a nap szemét is. A gyermekáldás véd asszonyaként tisztelték. Eredetileg oroszlánt szenteltek az istennőnek, később ezt a szerepet macska vette át, időszámításunk előtt kb 3000 évvel.


     Először vad macskákat fogtak be, később időszámításunk előtt a második évezredben tenyészteni kezdték őket, mivel ez kényelmesebb módszernek bizonyult. A szent templomi macskákat haláluk után bebalzsamozták, és továbbra is tisztelték őket.
    A macskát Ré-vel-a Napistennel- rokonnak tartották, mivel pupillája reagál a napfényre, éjjel pedig zölden világít.

    A macska és az ember között spirituális kapcsolatot feltételeztek.
    Az emberrel való korai kapcsolatára régészeti leletek is utalnak. Erre Cipruson, Szíriában, Törökországban, Izraelben is találtak  régészeti bizonyítékokat.
    Egyiptomból terjedt el, előbb a szomszédos országokba később Európába. A görögök és a rómaiak időszámításunk után az első században ismerték meg a házi macskát.
    Számtalan hiedelem keletkezett róluk:

    A középkorban: „Fekete macskát látni szerencsétlenség.”
    „Ha macskába rúgsz, reumával fizetsz, „Ha megölsz egy macskát, az ördög bosszút áll érte."
    Középkori hiedelmek szerint a macska varázslattal bíró lény, de nem a jó oldalon áll, hanem a sötét erők szövetségese, és látja a szellemeket. De az angol tengerészek például szerencsésnek tartották, ha a hajójukon van fekete macska, hajótöréskor először őt mentették ki.
    A buddhisták szerint a macskák azok a jó emberek, akik majd a paradicsomba fognak kerülni.
    A germánok a vadmacskát, és a hiúzt Freyja istennő állatának tartották, amely az istennő kocsiját húzza a felhőkön.
    A macska rendkívül intelligens lény. Nagyon tanulékony, okos. Azt mondják öntörvényű. A házhoz, és nem az emberhez ragaszkodik, pedig rendkívül hozzá tud nőni a gazdájához, szereti és becsben tartja.
    Kilenc életével kapcsolatban is vannak hiedelmek, ennek biológiai okai vannak. Esés közben képes átfordulni a levegőben, és a farkával kormányozni a testét, hátát felpúposítja, hátsó lábait felhúzza, ezért az első lábaira érkezik.
    Megérzi a földrengést, epilepsziás gazdi esetében pedig napokkal roham előtt jelzi azt.
    A fekete macska génállománya annyira jó, hogy védett sok baktérium és vírus ellen.


    A kereszténység elterjedésével, a macskát szinte gonoszként tüntették fel. Ez még a mai napig is él népi babonáinkban: a háromszínű macska megvédi a házat a tűztől, az embereket a láztól.
    Ha fekete macska átszalad előtted az úton, szerencsétlenséget jelez, viszont elárulja a rejtett kincset, és láthatatlanná teszi az embert. A fekete kandúr titkos varázslathoz szolgál. Hét vagy kilenc éves korában boszorkánnyá változik és Walpurgisz éjszakáján (május 1-én) részt vesz a boszorkányok gyűlésén. Átveszi a betegséget, de ha a tetemét a küszöb alá ássák, szerencsétlenséget hoz a házra.
    Sok-sok babona fűződik a macskához. Tény hogy szabad természetű, nem lehet ólba zárni, vagy láncra fűzni. Bátor, még a kutyával is szembe száll.
    Totem állatként a Másvilág, Túlvilág örzője. A változás, a rugalmasság és az alkalmazkodás képességét adják meg, vagy figyelmeztetnek annak időszerűségére.




    Forrás:
    Alfred Brehm: Az állatok világa
    Booya
    Háziállat magazin
    Wikipédia

    Készítette: Csaplár Athéné

    2017. január 17., kedd

    Téli bőrápolás természetes módon

    " Bármi lehetsz,
    bármit megtehetsz,
    bármire szert tehetsz. "



    Tél van, hideg. Ez az idő nem csak a szervezetünket, hanem a bőrünket is megviseli. Ebben az időszakban még fokozottabban kell figyelnünk a rendszeres bőrápolásra.

    A hideg idő rendkívül megviseli a szervezetünket, és a bőrünket is. Kezünk kiszárad, kirepedezik, arcunk érzékeny bőre kipirul. Igazán jó kozmetikai dolgokat kaphatunk a drogériákban bőrünk ápolására, de nézzünk szét inkább a konyhában.

    A mézről már írtam, hogy mennyire kiváló hatású a bőrápolásban, mégis kimeríthetetlen téma. A méz önmagában is nagyon jó, de keverhetünk hozzá különböző olajokat is.

    Olíva olaj:

    „Egyél olívaolajat, és alkalmazd helyileg, mert 70 betegséget gyógyít, beleértve a leprát is.”
                                                     
                                                                                                                                    /Mohamed próféta/


     Az olíva olaj már majdnem minden háztartásban megtalálható. Nem csak főzésre, de sütésre is kiválóan alkalmas. A bőrápolásban a mediterrán népek már nagyon régóta használják. Az olívát, már a Biblia is megemlíti az özönvíz kapcsán. Egy galamb olajágat vitt vissza Noé bárkájára, ezzel tanúsítva, hogy a vízözön után leapadt a víz. Azóta az olajágat a béke, és a jóakarat jelképének is tartják.
     A vad olajbogyókat, már a neolitikus ember is gyűjtötte, i. e. 8000 körül, és az őshazájának pedig Anatóliát tartják. Az viszont nem tisztázott,hogy hol kezdték el termeszteni.
    A széles körben elterjedt nézet szerint elsőként a görög Kréta szigetén termesztették.  A legkorábbról fennmaradt olívaolaj amfóra i.e. 3500-ból származik, bár az olajfa termesztését körülbelül i.e. 4000 teszik. Más nézetek szerint elsőként a kánaániták sajtoltak olajat i.e 4500 körül, a mai Izrael területén. Őshazájában, a Közel-Keleten, Palesztina, Szíria és Irán területén már i.e. 4000-5000 éve termesztették ezt a fát, tehát tudatosan ültették a fákat. Már akkor sajtolták az olaját, melyet a táplálkozáson kívül bőrápolásra is használtak. Ezzel az olajjal szépítették az uralkodónők testét, ápolták az újszülöttek bőrét, és a halottaikat is olíva olajjal kenték be. Az olajfákról a Kr. e. 12. századból származó egyiptomi papiruszok tesznek először említést.
    A görög mitológia szerint Zeusz annak az istennek vagy istennőnek ígérte oda Attikát, aki a leghasznosabb dolgot ajánlja fel. A bölcsesség és a béke istennője, Athéné nyert, aki az olajfát, illetve enyhet adó, tápláló olaját adta ajándékba. Athéné Athén istennője lett, és olajfáját a monda szerint, az Akropolisz szikláin ültették el.

     Napjainkban Olaszországból és Spanyolországból származik az olíva termelésének 98%-a. Nem csak ételek készítéséhez, hanem a természetgyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák ezt a növényt. Nem csak termésének és olajának, de levelének is gyógyító hatást tulajdonítanak. Rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, a beleket, és szabályozza az emésztési folyamatokat. Az olajfa leveléből készült tea lázcsillapító és vérnyomás csökkentő hatású, vírus ölő, de hatásos a malária ellen is.
    Esszenciális telítetlen zsírsavakat is tartalmaz: linolsavat, linolénsavat és arachidonsavat.
    Az olívaolaj természetes antioxidánsai az E- és a K-vitamin. Másodlagos növényi anyagai a polifenolok és a tokoferolok.

      A bőrre gyakorolt jótékony hatásai:

     -E-vitamin tartalma miatt regeneráló, ránctalanító hatású,

     -Antioxidáns tartalma miatt sejtregeneráló, öregedésgátló hatású,

     -Nyugtató hatású,

     -Megviselt bőr esetén látványos regeneráló hatású, a bőr felszínét puhává és simává teszi,

     -Heg- és sebgyógyító hatású,

    - Narancsbőr kezelésére is nagyon hatásos.

    Arcpakolások: 

     1. Bőr feszesítő pakolás készítéséhez keverjünk össze két kávéskanál mézet, egy mokkáskanál olívaolajat. Kenjük be az arcunkat, kezünket.
     Alaposan masszírozzuk be a bőrbe! Teljes test ápolására is használhatjuk, negyed óra elteltével pedig mossuk le!

     2. Készítsen krémet olívaolajból és pépesített avokádóból, majd vigye fel az arcára. Hagyja fent 20-25 percig, majd öblítse le. Ez az arcpakolás a bőr megfiatalítását segíti.

     3. Akinek száraz bőre van, használjon extra szűz olívaolajat éjszakai krémként. Vigyen fel egy kis olajat az arcára lefekvés előtt - reggelre bőre puha és rugalmas lesz.



    A konyhánkban nagyon sok értékes alapanyag található, amitől nem csak egészségesek, hanem télen-nyáron szépek és ápoltak lehetünk.



     Jó kísérletezést.
      Szeretettel: Athene


       Forrás :Megyeri Nikolett
                   Wikipédia
                  Teremtés csodái
                  Gasztro ABC

    Készítette: Csaplár Athéné
           


    2017. január 2., hétfő

    Méz - a gyógyító csoda


    A mézet mindannyian ismerjük, legtöbben szeretjük is.
    De ha elolvassuk mit is „tud” a méz, biztos vagyok benne, hogy nagyon fogjuk szeretni.
    Gyermekkorunktól tudjuk, hogy kis aranyos méhecskék szorgosan virágról virágra szállva gyűjtik össze a nektárt,  amit aztán mézzé alakítanak át. A mesékben kis kosárkában gyűjtik össze a virágport.  De nézzük, mit tudhatunk meg a méhekről.
    Közel 20 000 fajuk ismert.  A legkisebb a törpe méh   (Trigona minima) 2,1 mm mindössze. A legnagyobb Megachile pluto a 39 mm nagyságot is elérheti.
    Képtalálat a következőre: „házi méh fotó”
    Őseink már nagyon régen gyűjtik a mézet, később már méhészkedtek is.
    Képtalálat a következőre: „méz fotó”
    A legősibb írásos emlék az indiaia védákban lelhető fel, az ayurvédikus gógyászat a mézet tartja a legjobb édesítőnek.
    Régészeti leletek bizonyítják a méz szerepét az emberiség történetében.
    Egy 16 ezer évvel ezelőtt készített sziklarajzon egy ember mézet gyűjt. Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember - erre ősi európai, közel-keleti és észak-afrikai edénycserepeken talált méhviasznyomokból következtettek a régészek.
    Már a honfoglaló magyarok is foglalkoztak méhészettel, ezt bizonyítja egy írásos emlék is, melynek származási ideje 1370-re tehető.
    A méz édes izét a nem kristályosodó gyümölcscukor adja meg, a zamatát pedig az határozza meg, hogy milyen virágról gyűjtötték a méhek, mivel a virágok illóolaj tartalma a meghatározó ebben az esetben.
    A méz sok súlyos betegség megelőzésében, és gyógyításában is hatásos.
    Pl a cukorbetegség. A mézben számos növényi eredetű összetevő található, amelyek javítják a felszívódását,a sejtekhez való eljutását. Hatékonyan előzik meg a cukorbetegség kialakulását.
    Rendszeres fogyasztása elősegíti a vérképződést, erősíti az immunrendszert. Nyugtat, segít alvászavarok esetén is.
    Külsőleg horzsolásokra, égéseknél, fekélyeknél felhasználható. Lezárja a sebet.
    Bőrbe masszírozva méregtelenítő hatású.
    Az összetétele figyelemre méltó:
    Vitamin tartalma: A, C, D, E, K, B1, B2, B6, B12,
    Biotin, Folsav, Niacin, Pantoténsav
    Ásványi anyagok: Kalcium, Klór, Kálium, Magnézium, Nátrium, Foszfor, Kén.
    Nyomelemek: Réz, Vas, Fluor, Mangán, Jód.
    Aminosavak: Alanin, Arginin, Aszparagin, Asparaginsav, Cisztein, Glutamin, Glutaminsav, Glicin, Hisztidin, Izoleucin, Leucin, Lizin, Metionin, Fenilalanin, Prolin, Szerin, Tronin, Tripofán, Tirozin, Valin.
    Virágpor.
    Fontos gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik a virágpor, amit a méhek szintén összegyűjtenek.
    Jelentős energiaforrás. Elsődlegesen a fiatal méhek táplálására szolgál.
    Magas ásványi anyag tartalma van: Vas, réz, kálium, kalcium, mangán, cink, króm, nikkel, szelén, kobalt található benne.
    Aminosavak:arginin, hisztidin, izoleucin, lizin, metionin, fenilalanin, tripofán, valin.
    Serkenti az anyagcsere folyamatokat. Segíti a belső elválasztású mirigyek működését. Elősegíti a vérképzést. Erősíti a szívizmot.
    Propolisz:

    Képtalálat a következőre: „propolisz kép”

    Több anyag keletkezik a méz mellett a méhek tevékenysége következtében.
    Ilyen pl a propolisz. A méhek a kaptár baktériumok és korokozók elleni védelmére használják.
    A propolisz /méhszurok/ olyan enzimeket tartalmaz,  amelyek képesek gyógyhatású anyagokat kioldani a növényi gyantából.
    Gyógyhatásai: vérnyomás csökkentő,
                            vírus-baktérium-gombaölő
                            görcsoldó, fájdalomcsillapító
                            epehajtó, vizelethajtó
                            immunerősítő,
                            regeneráló, fekélyesedést gátló
                            antioxidáns
                            daganatellenes
                            csökkenti a reumatikus fájdalmakat
                            vérzéscsillapító
                            égési sebeknél is hatásos
                            allergia esetén csökkennek a panaszok
    Összetevői:
    A propolisz megközelítőleg 200 féle anyag keveréke.
    Tartalmaz gyantát, balzsamokat, illóolajokat, virágport, vitaminokat,/ B1, B2, B6, C, E/
    Ásványi anyagokat: K, Na, Mg, Al, P, Si, Va, Co, S, N, Zn
    és flvonoidokat.

    Méhpempő:
    Képtalálat a következőre: „méhpempő fotó”
    Nagyon értékes még a méhpempő.
    A méhpempő egyfajta fehérje koncentrátum.
    Több mint 150 féle biológiailag aktív összetevőt, fehérjét, cukrot, ásványi anyagot, vitamint, enzimeket tartalmaz.
    Erősíti az immunrendszert.
    Gyulladáscsökkentő, vírusölő hatású.
    Segíti a teherbeesést, növeli a tejképződést.
    Rossz evő gyermekeknek növeli az étvágyát.
    Segít az elalvásban.
    Arckrémek, pakolások alapanyaga.

    Méhészeti termék még a:
    Méhméreg
    Képtalálat a következőre: „méhméreg fotó”

    Pontos összetétele nem ismert.
    Jellegzetes aminosava a taurin.
    Alkalmazzák reuma, sokizületi gyulladás, idegzsába, szivárványhártya és ideghártya gyulladás esetén.
    A köszvény, infarktus esetén is sikeresen alkalmazzák. De további kísérletek folynak gyógyászati felhasználásra.

    Fontos még a:
     Méhviasz.
    Képtalálat a következőre: „méhviasz gyertya fotó”
    Magas gyanta, ásványi anyag, propolisz tartalma van.
    Viaszgyertya készítésre kiváló.

    Apilarnil
    A legfeljebb 7 napos herelárvákból készített, gyógyszerek nem minősülő, potencia növelő készítmény.

     A méz 70 féle fiziológiai és gyógyhatással rendelkezik.

    Szerepe a szépségápolásban:

    Képtalálat a következőre: „mézes kozmetikai termékek fotó”
    A kozmetikai termékekben, szappanokban, samponokban is megtalálható a méz, a méhpempő.
     A méz magas vitamin és ásványi anyag tartalmának köszönhetően jelentős szerepet játszik a testápolásban.
    Az arcunkra kenve számos előnyét azonnal érezhetjük: megköti a nedvességet, ezzel feszessé, rugalmassá teszi arcbőrünket,  a száraz, érdes bőrfelületet szépen kisimítja és felpuhítja, antibakteriális hatásának köszönhetően pedig kiválóan alkalmas a pattanások, mitesszerek kezelésére.
    Ősanyáink ismerték és ki is használták a méz szépségápoló erejét.
    Alapos arctisztítás után nyugodtan kenjük be az arcunkat tiszta mézzel.  Negyed óra elmúltával bő langyos vízzel öblítsük le. Vérkeringésünk fokozódik, frissebbnek és energikusabbnak érezzük magunkat.
    Azt hiszem ezután  őszinte csodálattal adózhatunk a méheknek, a kedves apró kis teremtményeknek. Hiszen tökéleteset alkotnak.
    Szeretettel : Athene




    Forrás:News Daily
               Wikipédia
               Kamecker Beáta
               propolisz.com

    Archívum
    Kapcsolat

    Webshop
    Webshop Button