A történelemkönyvek lapjai legtöbbször a győztesek, az éppen uralkodó paradigmák narratíváját őrzik. Amikor hazánk múltjára tekintünk, a dicső csaták, honfoglaló ősök és királyi udvarok intrikái mellett hajlamosak vagyunk megfeledkezni a nemzet kollektív tudattalanjába égett, sötétebb árnyékokról. A hivatalos oktatás és a fősodratú emlékezet gyakran szemérmesen hallgat a kora újkor brutalitásáról – a magyarországi boszorkány- és mágus-perekről. Nem véletlen, hogy ezek az események kimaradnak a mindennapi tananyagból: mélyebb, tényszerű megértésük ugyanis alapjaiban rengetné meg a hatalom, az intézményrendszerek és a spiritualitás viszonyáról alkotott kényelmes elképzeléseinket.
Az Arany Sárkányok Rendje szellemiségével összhangban e cikkben arra vállalkozunk, hogy a felszíni borzalmakon és a hatásvadász megközelítésen túltekintve, filozófiai, történelmi és ezoterikus nyitottsággal vizsgáljuk meg: mit is akartak valójában elpusztítani a máglyák tüzével?
A Történelmi Valóság: Kik Voltak a Magyar „Mágusok”?
Tényszerűen vizsgálva a hazai folyamatokat, Magyarország a középkorban sokáig a józan ész szigete volt Európában. Könyves Kálmán királyunk már a 12. század elején, korát megelőző felvilágosultsággal mondta ki hírhedt törvényét: „A strigákról [alakváltó, vérszívó boszorkányokról] pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.” Ez a pragmatikus hozzáállás évszázadokig védte a népi hit és gyógyászat képviselőit.
Azonban a 16–18. századra, a török hódoltság és a vallásháborúk okozta súlyos társadalmi krízisek idején a nyugati inkvizíciós paranoia elérte a Kárpát-medencét is. E kor legnevezetesebb eseménye a hírhedt 1728-as szegedi boszorkányper volt, de országszerte zajlottak az úgynevezett táltos-perek is. Akiket az eklézsia és a világi bíróságok „mágusként” hurcoltak meg, az esetek túlnyomó többségében nem sötét, ártó rituálékat űző gonosztevők voltak. Sokkal inkább tudós pásztorok, javasasszonyok, füvesemberek, nézők és táltosok – az ősi, pre-krisztus előtti magyar hitvilág, az animisztikus természetvallás és a spirituális tapasztalás utolsó, élő őrzői.
Dogma kontra Gnózis: Az Összecsapás
Filozófiai szemszögből a mágus-perek a történelem egyik legnagyobb paradigmaváltásának és erőszakos elnyomásának lenyomatai. Az intézményesült társadalmi rend a közvetítőkre épülő, külső dogmát képviselte, amely megkövetelte az engedelmességet. Ezzel szemben a hazai „mágus”, a táltos a közvetlen, személyes megtapasztalás – a gnózis – útját járta.
A táltos a révülés (mély transz) állapotában közvetlen kapcsolatot teremtett a szellemvilággal, a természeti elemekkel, és hozzáférést nyert ahhoz a kozmikus hálózathoz (az Életfához, a Világfához), amelyet a nyugati okkultizmus és hermetika is évszázadok óta kutat. Képes volt a test és a lélek együttes gyógyítására, az energiák áramoltatására, és a közösség sorsának egyensúlyban tartására. Amikor a bírák „eretnekségről” vagy „ördöngösségről” beszéltek, valójában attól a független, belső erőtől rettegtek, amely nem szorult rá dogmatikus intézmények jóváhagyására. A mágus szellemi szabadsága és a természettel való organikusan mély kapcsolata jelentette a legfőbb veszélyt a kontrollra épülő rendszerekre.
A Sárkány Erejének Megzabolázása
Az Aranysárkányok Rendje filozófiájában a Sárkány szimbóluma nem a mesék legyőzendő szörnyetegét jelenti. A Sárkány a Föld rejtett, tellurikus energiáit (a sárkányvonalakat, Szent György-vonalakat), a kundalini felemelkedő ősi erejét, valamint a kozmikus és földi erők grandiózus egyesülését jelképezi. A régi magyar tudósok pontosan ezen energiák avatott mesterei voltak. Ritmusban éltek a természettel, értették annak rejtett törvényszerűségeit és láthatatlan dimenzióit.
A perek brutalitása – a kínzások, a vízpróbák és a máglyahalál – messze túlmutatott az egyének fizikai megsemmisítésén. Szisztematikus kísérlet volt a Természet szakrális tiszteletének, az ősi, „sárkányi” bölcsességnek a teljes kitörlésére a magyar kollektív emlékezetből. A tüzekkel egy alternatív, harmonikusabb és szabadabb valóságérzékelést akartak hamuvá égetni.
Kollektív Trauma és Szellemi Helyreállítás
Vajon miért maradnak rejtve ezek a folyamatok a hagyományos történelemoktatásban? Mert e tények puszta ismerete is felébresztené a kulturális traumát, rávilágítva arra, hogy a modern társadalmi rend egy jelentős része saját spirituális gyökereinek erőszakos elvágására épült fel.
Ugyanakkor egy valós ezoterikus út sosem a tagadáson, a bosszúvágyon vagy az áldozatszerepen alapul, hanem az integráción. A máglyák tüze egykor pusztítani akart, de a valódi tudás nem ég el; csupán formát vált, belehúzódik a mítoszok, a szimbólumok, a népmesék és a vérvonalak láthatatlan tartományaiba.
A mi feladatunk ma nem a puszta felháborodás (amelyet a felszínes bulvár keres), hanem a szellemi helyreállítás. Ahogy napjainkban egyre többen ébrednek rá a végletekig vitt materialista világkép korlátaira, úgy válik újra létfontosságúvá az egykori táltosok és mágusok öröksége: a természettel való egység, a belső szuverenitás és a közvetlen spirituális tapasztalás alkotó ereje.
Ideje történelmünk ezen árnyékos fejezeteiből is erőt meríteni, és újra felismerni – majd rehabilitálni – a mágust a saját lelkünkben, egy tudatosabb, kreatívabb és nyitottabb korszak építése érdekében.
/Atomm/