"Egy boldogabb és spirituálisabb jövőért."

2011. április 30., szombat

Merkúr

               

    A Merkúr Naprendszerünk legbelsőbb és legkisebb bolygója. Keringési ideje rövid, 88 nap alatt kerüli meg a Napot. A Földről nézve a Naptól mérhető legnagyobb szögtávolsága 28.3°.  Tehát, ha a Föld a viszonyítópontunk, akkor a legnagyobb szög amit a Nappal bezárhat 28.3°. Viszonylag keveset tudunk erről a bolygóról. Még egyetlen űreszköz sem térképezte fel a maga teljességében.
   
Merkúr 2
    Felszínét kráterek borítják, nincs természetes holdja és állandó légköre. A Merkúrnak  nagy, vasat tartalmazó magja van és ennek következtében mágneses mezővel is rendelkezik. Hozzá kell tenni, hogy ez a mágnese mező nem túl erős, a Földéhez képest, annak kb 1%-a. Magjának becsült mérete miatt kivételesen nagy a sűrűsége. A felszíni hőmérséklete 90 és 500 K
° (-183 és 427C°) között változik. Ahol a Nap sugarai merőlegesen érik, ott van a legmelegebb és a sarki kréterek mélyén lehet a leghidegebb hőmérsékletet mérni.
Merkúr1
    Már időszámításunk előtti ezredforduló előttről is vannak feljegyzések a Merkúrral kapcsolatban. Annak idején két bolygónak gondolták annak függvényében, hogy napkeltekor vagy napnyugtakor lehetett látni. Előbbit az Apollonnak, utóbbinak a Hermesnek feleltették meg.

A későbbiekben Phütagorasz ébredt rá az igazságra, hogy a két bolygó egy és ugyanaz. A bolygó magyar neve Mercurius istentől jön, aki Hermes római megfelelője.



A Merkúr asztronómiai jele egy kör egy kereszt függőleges szárán, a kör tetején egy félkörrel, ami Mercurius Caduceusának  stilizált változata. A Caduceus Mercurius hírnökbotja, amely köré két kígyó tekeredik. A kereskedelem ősi asztrológiai szimbóluma.
Merkúr asztrológia jele

    Hermes: A görög mitológiában Zeusz és Maja nimfa gyermeke, az istenek hírnöke. Ez volt legfontosabb rangja, de emellett ő volt a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője. Ezek mellett közismert volt az olümposziak között furfangjáról és ravaszságáról. A költészetet sem vetette meg, és ezért Apollon egyik legközelibb barátja volt.



     A Merkúr a föld-típusú bolygók egyike. Kőzetanyagai hasonlóak a Földéhez.

Magja: - olvadékos,
- viszonylag nagy és vasban gazdag,
- vastartalma nagyobb, mint a naperndszerünkben bármelyik bolygóé
- a Merkúr tömegének nagyjából 42%-a, 
- 600 km vastag szilikátköpeny veszi körül.
- Korai időszakában valószínűleg egyszer egy ütközés alkalmával elvesztette köpenye nagy részét

Kérge: - 100–300 km vastag lehet
- több 100 kilométer hosszú hátságok
- sok kráter
- holdtengerekhez hasonló mélyedések

Pályájának kerülte: 360 000 000 km (2,406 CsE)
Sziderikus keringési ideje: 87,96934 nap (0,2408469 év) (88 nap alatt kerüli meg a Napot)
Minimum pályamenti sebessége: 38,86 km/s
Átlag pályamenti sebessége: 47,36 km/s
Maximum pályamenti sebessége: 58,98 km/s
Holdak: nincs
Egyenlítői sugara: 2439,7 km[2]
Sűrűsége: 5,427 g/cm³
Térfogat:     6,083×1010 km³ (a földi 0,054-szerese)[3]
Tömeg:     3,302×1023 kg (a földi 0,055-szerese)[3]
Merkúr pálya       

            Merkúr mágikus szimbolikája
    A Merkúrnak megfeleltethető istenségek általában közvetítő szerepet játszanak, mert a Merkúr az asztrológiában a kommunikációval áll kapcsoltaban.
Merkúri istenek:
    - Hermes: Görög isten. Az istenek hírnöke, Zeusz és Maja nimfa igyermeke. A pásztorok, utazók, kereskedők, az ékesszólás, irodalom, az atlétika istene és a tolvajok védelmezője. 
Hermész
    - Mercurius: Etruszk istenség, Hermes római megfelelője, de nem teljesen azonos vele.
crudus_2.pdf - Adobe Reader
    - Hermanubis: Hermes és Anubis kombinációja abból az időből, mikor Róma uralta Egyiptomot. Ember testtel és sakál fejjel ábrázolták.
 Hermanubis

    - Anubis: Sakálfejű egyiptomi isten. A halottak kísérője és őrzője. Az Alvilág kapujának őre, aki biztosítja az átjárást a világok között.
Anubis

    - Eshu: A világok közötti kapcsolatot biztosítja, az Istenek hírnöke a Santeriában. Emelett a keresztutak istene is.
Eshu

    -Ellagua, Legba: Az istenek és a halandók közötti hírnökök, a keresztutak istenei. Igazából Eshu formái más afrikai diaszpóra vallásokban. A Vodou-ban Eshu megfelelője Legba.
    -Thoth: Az írás és tudományok egyiptomi istene.
Thoth

Amint láthatjuk a merkúri istenek és ezáltak a Merkúr is a kommunikációval áll szoros kapcsolatban. Ezen istenek foglalkoznak még a kereskedelemmel és az irodalommal is.

A Merkúr féme: Higany. Az alkímisták szerint minden fém őse.
A Merkúr növényei: Mogyoró, majoranna, petrezselyem
Merkúr napja: Szerda
Merkúr órája: Szerdán napfelkelte
Merkúr színe: Narancssárga
Merkúrhoz kapcsolód ünnepe: Ostara/Rügyfakasztó/Tavaszi Napéjegyenlőség. A Merkúré a teremtés, a nemek egyesülése és a tavasz első fuvallata.
Merkúr kulcsszavai: Gyorsaság, kommunikáció, teremtés, gondolkodás, elme, tudatosság, mágia mint tudomány, racionalitás, logika, oktatás, gyógyítás, emberi kapcsolatok, alkímia, szabadság, Nagy Mű.
Merkúr az asztrológiában: A kommunikáció és kereskedelem bolygója, az Ikrek és a Szűz uralkodó bolygója.
Merkúr füstölői: Szantál, tömjén, fahéj, pisztácia

/Darien Ezio Auditore da Firenze/
Ezüstvér














-Nagyon szépen köszönjük a cikket, Darien!
Atomm

2011. április 27., szerda

Szabadon letölthető háttérképek (Természet)

Ebben a bejegyzésben szabadon letölthető háttérképeket szeretnénk veletek megosztani.
 

Middleton Gardens, South Carolina







Kormorán





MatterhornLetöltés (1600 x 1200 képpont)









Jegesmedve és jegesmedvebocs, Svalbard

Letöltés (1600 x 1200 képpont)

 

 

 

Gleccser







Levendula termesztés

This photo is from Life in Color: Purple






Igloo (Jégkunyhó)





Moroccan Mecset



 

 

 

Madarak, Németország

 

 

 

Zsiráfok, Botswana

 

 

Levelibékák

 

 

Narancssárga korall

 

 

Sarki fény

 

 

Anemonefish

 

 

 

 

 

Lila tengeri csillag



 

 

Lila sáfrány

 

 

 

Juhar levelek

 

 

 

Napraforgó



 

Zöld kígyó








A képek erről az oldalról lettek válogatva: http://photography.nationalgeographic.com

2011. április 24., vasárnap

Víz

Az 5 őselem egyike. A Nyugati égtájhoz rendelhető hozzá, színe a kék, jelölésére egyik alkalmas ábrázolás a Tattwa féle rendszerben egy ezust színű félhold.
A víz a befogadás, érzelmek, kiegyenlítődés, harmónia, a nőiség, az újászületés, megtisztulás szimbóluma.

Az elemi víz hideg és tiszta. Ha rá akarunk hangolódni akkor érdemes ezekre figyelni, hogy sikeresen tudjuk érzékelni a vizet, mint őselemet. Kérhetjük a víz elem segítségét minden olyan esetben amikor szeretnénk a kellemetlen lelki szennyeződésektől megszabadulni, amikor felfrissülésre vágyunk, amikor szeretnénk megnyugodni és harmóniára lelni. A víz használata történhet lelki és testi-fizikai szinten.

Lelki szinten meditáció, energetikai gyakorlatok, stb. segítségével valósulhat meg. Például egy olyan eseményt követően, ami felkavarta érzéseinket esetleg fájdalmat is okozott egy vízmeditáció igen működőképes gyorssegélyt jelenthet lelkünknek. Fizikai szinten is gyakran fordulunk a vízhez, erre jó példa a mosás, (ami egyben tisztítás is) amikor a folt eltávolítás céljából vesszük igánybe a vizet, láz esetén kiváló a hidegvizes fürdő alkalmazása, ami rövid idő alatt lecsökkenti a testhőmérsékletet, hasonlóan hat a hideg vizes borogatása egy gyulladásban lévő testrésznek is, stb. 
A víznek a testi egészség megőrzésében is hatalmas szerepe van. Az emebri test 70 %-a áll vízből, a szervezetnek szükságe van rá azért, hogy az emésztés megfelelően végbemenjen, a méreganyagok ki tudjanak ürülni és, hogy ne rakódjanak le- halmozódjanak fel, a vér túlzott besűrűsödését meg tudja gátolni. Elengedhetetlen a napi szükséges vízbevitel ( körübelűl 2 liter naponta), hogy koncentrációs képességünket a legjobban ki tudjuk használni és elkerüljük a fejfájást ( ugyanis a fejfájásnak sokszor a vízhiány az oka). Fontos, hogy mindig igyunk ne várjuk meg,amig a szomjúság érzése jelentkezik, mert az már egy vészjelzés amikor is a szervezet kezd dehidratált lenni. Ha iszunk eleget akkor a felesleges ételmennyiség bevitele is elkerülhetővé válik ugyanis a szervezet a szomjuságra valamikor éhség érzetet generál, erre az ingerre tévesen evéssel reagálunk, ahelyett, hogy innánk egy pohár vizet.

A víz nemcsak nekünk, embereknek ilyen jelentős kincs, hanem az állatoknak, növényeknek is, amiknek ugyanilyen alapvető, hogy vízhez jussanak. A víz rengeteg állatfajank és növénynek ad otthont, biztosít védelmet és alapvető feltételeket az életben maradáshoz. Ezért tiszteljük ezt a kincset, a vizet.


Vízmeditáció
Miután kellően ellazítottuk testünket, és alkalmassá tettük környezetünket és önmagunkat az elmelyült gondolkodásra nekiláthatunk meditálni a vízről.
Jelenítsük meg elménkben a következő képet: hatalmas ,végtelen kékes színű, hideg víztömeg az,amit érzékelünk mindenfele. A meditáló személy ebben a nagy víztömegben van, a részeként éli meg a történéseket. Engedjük át magunkat az érzéseknek, és hagyjunk időt a vizsgálódásra. Érezzük, ahogy a víz körbeölel, megtisztít, felfrissít, feltölt energiával. Ezután érezzük át azt, hogy eggyé válunk a víz őselemmel. Maradjunk ebben az állapotban,amig szükséges. Ha már kellően feltöltődtünk és eleget tapasztaltunk, térjünk vissza a fizikai valóságba, de előtte köszönjük meg a víznek az energiát és a tanítást. 
Nagyon sok isten és istennő kapcsolódik a víz elemhez.
A legismertebbek: Isis,

Yamaya,

Poseidon,



Fountain Diana/ Diana Forrása

Fontaine_Diane_Fountain_Diana_Anet_Louvre_MR_1581,_MR_sup_123
A képen látható szobor egy ismeretlen művész alkotása.
A Louvreban található.  Feltehetőleg a tizenhatodik század közepén készült.


2011. április 13., szerda

Orvosi zsálya

Az orvosi zsálya az egyik legszélesebb körben alkalmazott gyógynövény.
Sokan úgy tartják, minden betegség kezelésére jó  amit nem kívánok cáfolni,
bár mi leginkább emésztőszervrendszeri megbetegesésekre használjuk,
kiemelve a fogíny és a száj megbetegedéseit.

Az ókori görögök és rómaiak leginkább hús tartósítására használták.

Kezdjük a rendszertani besorolással:
Ország:
Növények (Plantae)
Törzs:
Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály:
Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend:
Árvacsalán-virágúak (Lamiales)
Család:
Árvacsalánfélék (Lamiaceae)
Nemzetség:
Zsálya (Salvia)


















Faj:
Salvia officinalis/ Orvosi zsálya


A virágzó növény leveleit érdemes gyűjteni, szárítással tartósítható.

Déleurópából származik, Magyarországon nem őshonos, de gyógynövényként és diszkertekben termesztik. Otthon is termeszthető, viszonylag könnyen gondozható növény.

A következő hatóanyagokat tartalmazza:
1-3% illóolaj, 3-8% kateincsersav, keserűanyag, savanyú glikozida, gyanta, fumársav, urzolasav, oleandolsav, oxitriterpénsav, klorogénsav, kávésav, nikotinsav, nikotinsavamid, viasz, ösztrogén hatású anyag, fitoncida(tbc bacillusokra hat), 30-50% tujon, 8-14% borneol, 15% eukaliptol, linaool.

Felhasználása:
Leveleiből készült tea elsősorban szájbetegségek kezelésére, fogíny gyulladásra,
torokgyulladás kezelésére alkalmas.
Rendszeres öblögetéssel leválasztható a fogkő.
Bélhurut és gyomorfájdalmak kezelésére használható.
Idegerősítő és idegnyugtató hatása is van.

A frissen forrázott zsályalevél daganatok tisztántartására alkalmas,
Borogatásra használható, enyhíti az izületi fájdalmakat.

Alkoholba áztatva nagyon jó szájvíz és öblögető készíthető belőle.
Mandulagyulladás kezelésére a leghatásosabb növény.

Szárítással és alkoholos kivonat készítésével tartósítható.




Hajnövekedés serkentésére zsályakenőcsöt érdemes használni, vagy
a levelekből készített fejszeszt.





2011. április 5., kedd

Lándzsás útifű

Kedves Olvasóink!

Ebben a cikkben az egyik kedvenc gyógynövényemet szeretném nektek bemutatni:
A lándzsás útifüvet vagy másik ismert nevén a keskeny levelű útifüvet.



Kezdjük a rendszertani besorolással:
Ország: Növények (Plantae)
T
örzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids I
Rend: Árvacsalán-virágúak (Lamiales)
Család: Útifűfélék (Plantaginaceae)
Nemzetség: Plantago
Faj: Lándzsás
Útifű/Plantago lanceolata

Népies nevei:
Kígyófű, kígyónyelvűfű, lúdnyelvűfű, hálófű, gyíkfű, útilapu, forrásnyelv, szerelemlapu, farkasnyelv

Boszorkány neve:
Báránynyelv


Előfordulása: Utak mentén, legelőkön, mezőkön, de hegyekben is megterem.

Gyógyászati szerepe:
Ízletes tea készíthető a leveleiből aminek kiváló vértisztító és nyálkaoldó hatása van.
Megfázásos betegségek kezelésére, tüdőgyulladásra kifejezetten alkalmas.

A belőle készített tinktúra nagyon jó szunyogcsípésre, és sebek begyógyítására.
Leveleinek rágcsálása enyhíti a fogíny betegségeit is.

Jó baktériumölő és gyulladáscsökkentő. Természetes C-vitam forrás.
Friss levélpép használható fogfájás enyhítésére, sebek gyógyítására, fejfájásra.

Gyűjtési idő:
Már most elkezdhetjük gyüjteni a leveleit és folytathatjuk egészen a virágzás elkezdődéséig.

Tartósítás:
Szárítás 30-50 °C-on
Tinktúra készíthető belőle


Használjátok egészséggel! :)









Archívum
Kapcsolat

Webshop
Webshop Button